Nincs előtted. Megveszel érte,
és úgy sem. Nélküle pedig
mintha nem is volnál. Csupán egy
elme lüktet, ahogy emléke
fogy és múlik a nyár, és megszállja
légy, akárha unalom, szür-
csölve-fújva szőrös, rőtszürke
szájával:
Unatkozik a halál!
csakhogy nagy H-val ám,
állkapcsot roppantva, némán,
mintha ásítanál,
lélektelen, mivel fordulsz éppen
oszlatni a hiányt, mely egyre
sűrűbb, egyre nehezebb
szóban, akár edényben.
