Nappal abroszával eltakart az ég
nem látni csillagot
te látod talán s engem is
ki még a földi parton áll
s lenti látványhoz szoktatott
tekintetével kémleli
a tegnap álmából itt hagyott napot
partszélig ér a víz
magányom csöndjéből inhalálok
tolluk borzolják
nászról morognak a búvár papagájok
egy kocsmaszobát is visz a víz
rajta asztal körötte székek
egyiken te ülsz
a másikon
szétporladt igézet
