 |
- Az előadás lényeges eleme a humor. Úgy tudom, ilyen aspektusból még nem ábrázolták ezt a történetet...
- Szerintem ez a fajta humor a helyzet groteszkségéből fakadt, méghozzá abból a helyzetből, hogy itt van egy férj és egy feleség, akik már nem élnek házaséletet, de nagyon szoros kapocs van közöttük, és van a híres, országosan elismert költő, akit nem kis mértékben Léda szerelme "csinál meg". A férj mindennek a tanúja, elviseli ezt, sőt támogatja Adyt, bár időnként kiborul tőle. E férj nem lép ki ebből a hármas szövetségből és ettől még izgalmasabb lesz a helyzetük.
- Számított ekkora sikerre? Gondolta, hogy a humoros vonal ennyire lejön a közönségnek?
- Abban a reményben írtam a szöveget, hogy mindez át fog jönni, és a poénokon nevetni fognak. Ilyen érdeklődésre viszont nem számítottam. Ezek mégiscsak vájtfülű dolgok, meghatározott közönségnek íródnak, aki ide eljön, képben van a szereplőkről, a korszakról. Mégis háromszor annyian jöttek, mint amire számítottam, illetve mint amekkora a terem befogadó képessége, és ennek mindenképpen örülök.
Mindig érdekes megnézni, vajon ki áll az egésznek a hátterében, azaz hogy irodalmi adaptáció esetében ki is az, aki színreviszi a szöveget. Ebben a tekintetben Molnár György neve nem lehet ismeretlen az irodalombarátok előtt. Ki ne emlékezne az Esterházy-írások alapján készült nagyjátékfilmre, Anna könyvére, vagy a sokszor leadott Csáth-feldolgozásokra,hogy csak a legismertebb munkáit említsem. Molnár jelenleg is a Magyar Televízió Irodalmi Osztályán dolgozik, most éppen az Alkótóház című portrésorozat rendezője. A jelen darabot is ő vitte színre itt, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
- Mint rendező hogyan csöppent bele ebbe a sorozatba? Egyébként is, honnan van az irodalom iránti feltűnő vonzódása?
- A sorozat ötlete Petrányi Ilonától ered, neki volt az álma, egy irodalom és színház közötti műfaj létrehozzon. Én magam nem tudom, hogy kerültem képbe, nem emlékszem, mi volt az első ilyen munkám, talán Nagy András nevű drámaíró és esszéista barátom első ideírt művét én rendeztem meg. Feltehetően gusztust kaptak hozzám. E darab Szabó Lőrinc és két szerelmének története volt. Tulajdonképpen ezzel vittük a legtöbbre, mert Andris utána darabot is írt belőle, amit bemutattak Debrecenben, én pedig megrendeztem a Színművészeti Egyetemen, amiről a Duna Televíziónak felvétel is készült. Többekkel dolgoztam már, Forgács Andrással, aki Móricról írt, aztán megint Nagy Andrissal, egy másik munkájában, ami szintén Szabó Lőrincről szólt, csak éppen Babits ás Tanner Ilonka szemszögéből. Tavaly Berzsenyi és Kazinczy levelezését dolgoztam fel. Van, amikor évente három ilyesfajta művet is megrendezek, de van amikor három év szünet. Élvezem ezt a fajta munkát, van egy irodalmi érdeklődésem, szórakoztat az irodalom. Örülök, ha elolvashatom Kosztolányi levelezését, Szerb Antal szövegeit, nemes szórakozásnak tartom ezt. Mindig akadnak olyan színészek, akik erre kaphatóak, hiszen ez nem egy nagy kereset, arról szól, hogy élvezzük ezt a kis játékot. Az a baj, hogy egy-egy ilyen produkció összehozására csak egy-két napunk van. A filmeknél is előszeretettel használom mai írók alapanyagait. A magam történeteit megtalálom a jó íróknál, nem kell kreálnom valami harmad osztályú írásművet, a jó szöveget megírták helyettem. A kritika nálunk persze mindig az eredeti műhöz hasonlít, és csóválják a fejüket a kritikusok, de az angolszász területen ez nem téma. Az írók maguk nem akadékoskodnak, elégedettek a végeredménnyel. Kár, hogy Kosztolányit, Adyt és Szerb Antalt már nem kérdezhetem meg erről... Jó lenne velük egy kávéházban üldögélni 1914 előtt. Alapvető tapasztalatom, hogy a gondok és fájdalmak sose változnak. Ez az Ady-Léda-Dodó háromszög nyugodtan mehetne akár a Való Világban is... Ma is ugyanezek a konfliktusok, csak itt éppen nemesebben van mindez megírva. |
