Hogyan írok? Számítógépbe. A sorokat középre rendezve, elsősorban azért, hogy a derék szerkesztő ne tudjon még egy - idegen - verset súvasztani mellém.
Néha csak végighordozom tekintetemet egy lakótelep zöldjén, s a méregzöldből kiemelkedő békés szürke skatulyákon, egy lány kerek mellein és pihés hasán, egy régi autó krómozott lökhárítóján és eszembe jut egy sor, amivel rohanok haza, s rendszerint csak a vége marad meg vagy valami törmelék, ami beékelődhet más törmelékek közé. Éjjel írok, s hajnal háromra a harsogó zöldből, a tündökletes lányszépségből és a technika steril pompájából általában csak a rosszkedv marad, egy szájíz, valami hiányféle. Beintegető halálfélelem, esetleg mocogró fajfenntartási ösztön.
Néha hetekig csak egy törmelék pattog a fejemben, bármibe kezdek, beugrik, beakad. S van, néha, hogy felkérésre írok, akkor törmelék helyett építőkockák, feszes szerkezet, az erkölcs és a mondanivaló tartóoszlopai, az ihlettelenség szellős csarnokai, néha születnek jó versek így is.
Hogy minek írok? Talán van tíz olyan versem, amit érdemes volt megírni: aki elolvasta, kellemes szájízt keltett benne, sósat, valami reményteljes jóllakás érzését, hogy minden így marad. Vagy épp az ellenkező hatást értem el, de a szorongató éhség érzetét hasznos keresés követi. Máskor csak egy nagy röhögés a hatás, soroljuk ezt is az érdemesek közé.
A legtöbb versem egy dekadens nemes műve. Ez a dekadens nemes, miután kikaparta magát egy összeomlással végződő aranykorból, másnapos egy kissé és mivel egészen biztos benne, hogy a továbbiakban sosem ízleli a kedvenc tokajiát többé, amije maradt, kiszórja az utcára és meghalni készül. De mivel a halál csak késleltetve érkezik, unalmában karcolgatja a papírt.
Más verseim egy elaggott forradalmár művei, akinek szájára égett a szivar, s akinek van még arra szelleme, hogy a következőt, aki őt lemészárolja, szemberöhögje. Tudva, hogy ?a történelem feloldoz engem?.
Vannak olyanok is, amiket szerelmes fiúcska írt, s a szerelem oly ökölszorító, hogy szinte üti a klaviatúrát.
Aztán a dekadens nemes, a szálfatermetű, de szúrágta forradalmár és a hősszerelmes kamasz leül, elgondolkodik, hogyan is ír. Hatéves kora óta. Nemcsak kényszerből, de élvezetből is. Tizenhét évig tanulta különböző oktatási intézmények falai között (ide sorolva a vízivárosi Bambi Presszót és a szigligeti üdülőt is).
Tehát: hogyan ír, kedves Képes mester?
Képes mesternek, elárulja, fogalma sincs.
