 |
A Bárkából átköltöztetett élő irodalmi lap, illetve Alföldi Róbert műsorvezetőnek és a zenészeknek köszönhetően show a Nemzeti Színház stúdióját is megtölti rendszeresen. Eszéki Erzsébet a sorozat feltalálója, s forgatókönyvei minden bizonnyal jó feszesek, mert a két óra, amit a színpadon, a stilizált írógépre vett minimál díszletben felolvasással, beszélgetéssel és zenéléssel töltenek, végig érdekes, és pont elég. Alföldi Róbert műsorvezető és rezonőr be is idézi rendre ezt a forgatókönyvet, valamiféle elidegenített színház érzetét keltve, és megadva magának erre az estre a műsorvezetés keretét. A kérdései néha naivnak tűnnek, ám neki az a szerepe, hogy egyszersmind alázatos igazgató és a nép szócsöve legyen, meg ízeseket nevet is, tehát semmi baj vele. Ellensúlyozza őt például Parti Nagy Lajos, jelenlegi legnépszerűbb írónk, akinek minden egyes mondata megfontolt, önreflexív, bár látszólag viccet csinál.
Jól szórakozunk, mert Lukács Miklós ironikus cimbalomjátékával, majd felolvasással indul az est, és köztudomású, hogy Parti Nagy olyan alkotó, aki az előadóművészek kenyerét veszi el, annyira jól interpretálja a saját szövegeit. Három kiforgatott mesét olvas: a boltosról egy szocialista nosztalgikusat, a háziemberről meg a háziasszonyról egy gender szemléletűt, valamint a felfuvalkodott portugál csibéről egy tan jellegűt. Természetesen mindenki nevet, mert felfoghatatlan bár, de az egészen egyszerű, ismerős alapsztorik, a rafinált nyelvi tuningnak köszönhetően egészen új hangulatokkal, tartalmakkal telnek meg, ami a gyerekek számára új mesevilág lehet, nekünk felnőtteknek pedig benne foglaltatik, nagyon finoman a rendszerváltás előttitől a jelenlegi társadalmi helyzetünkön át minden, ami alapján ebben az országban meghatározzuk magunkat, az intimitás, és főleg a humor, ami pedig mindezek elviseléséhez elengedhetetlen.
A mesék között játszik a cimbalomművész, szinte illusztrálja a történeteket, ő is bolondozik a ritmusaival, néha mellé üt direkt, és amúgy is, most figyelem meg először, mennyire mulatságosak a vattacsomókkal a végükön azok a pálcikák, amivel üti a húrokat.
A beszélgetés a gyerekkori mesékkel indul és kiderül, hogy Parti Nagynak keveset meséltek, illetve amikor már tudott olvasni, akkor meg regényeket akart, de ezt sajnálja, hiszen a Benedek Elek mesék például a legjobb alapozók. Alföldi az átiratokról kérdezi az írót, ezzel együtt arról, hogyan úszta meg eddig a nemzeti kultúra meggyalázója címet. Egyszerűen hárít a kérdezett, még nem írta át a Bánk bánt mondja, és nem is fogja, nem nyúl olyasmihez, ami a csodaszarvas csapásra tartozik. Amikor drámákat fordít, akkor pedig átírja a darabokat, és nem tesz úgy, mintha fordította volna, vagy ő találta volna fel a spanyol viaszt.
A szóban forgó könyvvel pedig az a helyzet, hogy volt egy referenciális szöveg, amely nagyjából elmondta a cselekményt, adott volt a neutrális nyelv, csak ki kellett találni, hogyan áll össze mindebből, hogyan épül fel egy nyelvileg jól cicomázott, bizonyos elfelejtett szavakat is életre keltő, műszékely népmesekönyv. Persze ettől Parti Nagy nem tartja meseírónak magát, sőt, szerinte gyerekíró minőség sem létezik igazán, csak az egyes írók munkásságában vannak olyan kiragadható részek, amelyek a gyerekeknek számára érthetők igazán. Azzal viszont mindenki egyetért a jelenlévők közül, hogy mára létrejött nálunk egy normális, színvonalas gyerekirodalom. (A Tóth Kriszta, Varró Dániel, Békés Pál etc. és immár Parti Nagy vonalon).
Banga Ferenc, a kortárs magyar irodalom kedvenc rajzolója, a szerzőtárs a beszélgetés utolsó harmadánál száll be, de addig is kivetítőről nézhetjük az Írók boltja ablakából ismerős, vidám, zizegő rajzait. Olyan kedves figurák ezek, kutyák, emberek, madarak, amelyek rakoncátlanul és kalandvágyón le akarnak gyalogolni, repülni a papírról, meg az Esterházy könyborítókról is minduntalan. Parti Nagy "angyalborostáknak" nevezi az állandó mozgásban lévő műveket.
Amikor megjelenik a művész is a színpadon, megértjük, nyughatatlan természetűnek látszik, olyannak, akinél állandóan van ceruza, és biztosan még ebéd közben a szalvétára is. Egy meglepetés következik: A szél című animációs filmet vetítik, rajzolta Banga Ferenc, Melis László zenéjére szerveződnek a vonalak, szó bennakad, ritkán látni ilyet, és milyen kevesen tudhatják, hogy 1984-ben megnyerte a Hirosimai Animációs Filmszemlét, valamit kaliforniai filmes iskolákban tananyag. Ilyenkor kellene örülni annak, hogy magyarok vagyunk. Banga szertelennek mutatkozik, de van benne ráció, a kérdésekre látszólag oda nem illő történetekkel felel, kellemes káosz kavarog. Parti Nagy, ha nem beszél, titokban alszik szerintem, és már egy másik mesén jár az esze, mert biztos a végtelenségig tudná írni ezeket. A végére még jut egy ördögmese, aztán zene és dedikálás, tömött sorok a szerzők előtt.
