Kiss László: Lyukasóra, 2003. július

Egyéb

   

Kiss László: Lyukasóra, 2003. július

   
   
   1.
   
   Kinyilatkoztatás, próféció, katarzis, elvágyódás - modernnek (?) lenni mindenestül: Lyukasóra. Uborkaszezon-gyanú, nyár van.
   
   2.
   
   "Már nem telefonál többé." Szakonyi Károly, a lap - ha jól veszem ki a belső borítón található szignóból - felelős kiadója Vargha Gyulára emlékezik (Torontói telefonok). A képzőművész idejében "kivándorolt", Kanadába, "s noha felfigyeltek rá, vásároltak is tőle, meg be is mutatkozhatott számos kiállításon Ontarióban, Los Angelesben, Mexikóban, Londonban, de ott sem tudta eladni magát, ahogy mondta, beletörődve visszahúzódó természetébe." Nem dolgozott számítógépen, "kézzel" végezte a munkáját, mégis most, halála után, "már csak ott lehet találkozni vele, az interneten." Honlapját fia készítette.
   
   3.
   
   Sok próza, vegyítve, versekkel kapcsolatban ugyanez. Nehezen behatárolható műfajú regényrészletek mellett novellák, hangsúlyozottan kisnovellák. Pienták Attila rövidprózája (Cigarettatárca) nem rossz ötleten alapszik - cigarettatárca, mely mindannyiszor azt rejti, amire tulajdonosa éppen gondol -, de a kivitelezés hagy bizonyos kívánnivalót maga után. Jól (nem rosszul) összerakott mondatok, és kész. Versek tekintetében sem megnyugtatóbb a helyzet. Mészáros Viktor költeményének derekán sajnálatos módon akad egy döccenő, melyet aligha bocsát meg az olvasó: "A lusta gőg ködében ülve nem találom, / mi volt az élet, és mi volt a cifra álom." Ismerős csengés, amit nem csak vele kapcsolatban lehet elmondani. Bodrogi Péter ugyanakkor első pillantásra kiemelkedik a mezőnyből (ld. alant): nyelvi lelemény, fantázia. A hónap költője Barna T. Attila.
   
   4.
   
   A Tízórai rovat ismertetőket, kritikákat ígér. És nagyjából erről is van szó. Miska bácsi levelesládájának könyvváltozatáról olvasni a gyerekkor felidézésével egyenlő: nagymama, sámli, tejbeaprítós. A Lyukasóra fiatal szerzőinek bemutatkozó estjéről olvasni nem. Nagyon úgy fest, a lap háza táján minden rendben van. Beke Alberttől mindenekelőtt megtudjuk, hogy az est publikumának "[k]ülönös és felemelő élményben volt része". Majd: hogy Bodrogi Péter (ld. fent) "olyan otthonosan mozog a hagyományos versformákban, mintha nem is a handabandázó és zagyva (!) posztmodern szerzők kortársa lenne." Hogy Thomas Mann szerint "egészséges ember nem ír, nem fest, nem komponál, hanem éli az életet", ezzel szemben "ezek a fiúk teljesen normálisak és egészségesek. Hogy verseket és novellákat írnak? Hát Istenem, ez még nem zárja ki azt, hogy nőkkel is foglalkozzanak, aztán iszogassanak, és a világban nyitott szemmel járjanak." Hogy akadnak köztük olyanok, akik "a klasszikus realista prózaírás hagyományait követik, s nem akarnak erőnek erejével modernnek lenni." Nyilván szemben a "beskatulyázókkal". Hogy az egyik felolvasó "nem divatból trágárkodott, hanem a helyzetet érzékeltette." És hogy "[n]agyon jó ötlet volt az is, hogy nem a szerzők olvasták fel műveiket." A "nagy és fárasztó feladatot" Bökönyi Laura színésznő vállalta magára.

   
   5.
   
   Major Anita sorozata Karinthy Frigyesről. Az Így irtok ti szerzőjét nem kényezteti el túlságosan a kánon, tanulmányt olvasni munkásságáról örvendetes dolog. Ezúttal azonban az első érzés a csalódásé, minthogy nem tanulmányról, sokkal inkább rövid pályaképről van szó, különös tekintettel a szerzőnek a pénzhez fűződő bonyolult viszonyára. Olvasmányos szöveg, amit helyenként - nyilván a folyóirat ismeretterjesztő szellemiségének megfelelően - didaktikusság terhel: "Az írói szárnybontogatás mellett azonban figyeljünk a magánéleti fejleményekre is!" Vagy: "Áttekintve Karinthy pályatársakkal való első találkozását, megállapíthatjuk, hogy a pénz szinte mindig szóba kerül." Reméljük, a pénzt tematizáló írások alaposabb elemzése is olvasható lesz majd, ha nem itt, máshol.
   
   6.
   
   A lapot - amint azt a Lyukasóra-olvasók jól tudják - Gyurkovics Tibor zárja. Ad 1.: Farkas István: Idős hölgy című festménye ihlette versírásra (Gyurkovics Tibor képtára). Ad 2.: Rekontra, ezúttal Károlyi Amyról, nem minden irodalomtörténeti érdekesség nélkül, ld. utolsó bekezdés.