Kiss László: Lyukasóra (november)

   A novemberi Lyukasóra "primer" rovataira túlságosan sok időt nem érdemes vesztegetni. A költészetre különösen igaz ez: néhány "nem rossz" vers (Aletta Vid), de a költemények egyike sem tűnik időtállónak. A tematika több ezer éve adott, csak hát a megformálás mikéntje, és persze a szavak. A hónap költője Fecske Csaba, aki tényleg nem csak a mennyiséggel emelkedik ki az átlagból.
   
   2.
   
   Hepke Bori Gyár című novellája későmodern ihletettségben fogant, jelentsen ez bármit is: egy öregúrról szól, akinek élete a gyár volt, nem meglepő módon feleségét is ott ismerte meg, egy öregúrról, akit unokái sem boldogítanak, lévén leánya elvált, összetört, s aki azt álmodja-hallucinálja, hogy újra a gyár felé tart, közben csak meghalni készül. A patetikus belbecs, a helyenként erősen közhelyes mondatok, még inkább azonban a fölösleges, terméketlen narrátori magyarázkodás képes arra, hogy alapjaiban rendítse meg a novellát, például: "A gyerekek oda se figyeltek [] Az anyjuk se érdekelte őket. Unták fáradtságát, idegességét, örökös rosszkedvét, panaszkodását. Nem értették még meg gondjait, fájdalmát." Narrátori túlkapás. A nagy bumm tehát prózában is elmarad, két önéletrajzi jellegű kísérlet azonban méltó a figyelemre (Zádor Imre, Szerencsés Károly).

    3.

   Pienták Attila a készülő Babits Kritikai Kiadás égisze alatt négy, a költőnek címzett levelet közöl, meglehetősen viharos korszakból, 1919-20 fordulójáról - e kevéske dokumentum bőven elegendő annak bizonyítására, mennyire káros és nevetséges és szánalmas (és), ha a politika beleeszi magát az irodalmi közegbe, vagy egyáltalán: a közelébe téved. Mind a kommunista bal- (személyesen Szamuely Tiborné alpári önkezéből), mind a konzervatív-keresztény jobb(?)oldalról harsog a jóindulatú figyelmeztetésként deklarált átkozódás, balról ilyesformán: "Te felkínálkozó raquo;senki által meg nem értettlaquo; szegény költő mimóza! Magyarúl írva mindenféle mázzal magad szépíteni akaró jellemtelen kutyadisznó! [] Finomnak akarsz látszani, pedig gyönge trottyos gyáva vagy!" Míg jobbról: "nagy az elkeseredés és ellenszenv Ön ellen, hogy annyira üldözi a keresztény kezdőket. Miért? Hiszen ön is keresztény, Ön is úriember, hát a saját fajtáját nyomja el, hogy helyet adjon holmi Déri Tiboroknak, hazaáruló Gellért Oszkárnak, akik az ország egészségét aláásták? Hát Önnek még nem elég a pusztulás? Nem buktunk még eleget? Nem ábrándult még most se ki a zsidaiból?"

   Babits hallgat, mélyen, a közreadó viszont ír egy rövid prológust a komédiához, ellenben elmulasztja jegyzetelni az anyagot, amiért egyrészt kár (szerkesztői melléfogásra: helyhiányra lehet gyanakodni), másrészt ilyen esetben legkevesebb nélkülözhetetlen lenne. Márai világáról egészen korrekt kis összefoglaló olvasható (Steinert Ágota jegyzi), valódi diákmellékletes anyag, a Márait alaposabban ismerőknek repeta, felfrissítés, a Krúdy-tanulmány (Holtak, lelkek) azonban meglehetősen elnagyolt, kevéssé érdekfeszítő munka, elméleties nyelvezettel, úgyszintén jegyzetek nélkül, igaz, bibliográfia olvasható - a legfrissebb irodalom 1991-ben látott napvilágot.
   
   4.
   
   A Tízórai rovat ezúttal három kurta kritikával áll elő. Nehéz eldönteni, Csábi Domonkos - a Magyar Napló Kiadó által megjelentetett Az év novelláit bírálva - milyen mércével kíván mérni egy a hőn áhított "teljességet" prezentáló antológiát, úgy tűnik mindenesetre, nem okvetlen esztétikaival. Szimpatikus, ahogy gyanakszik: rákérdez az ilyesfajta összeállítások értelmére, arra, hogy mivégre, meg hogy jó-e ez így. Borbély László ugyanezt a kötetet kapta, ő értelmez is, bár ez néhol kimerül a vizsgált szöveg szüzséjének fölmondásában. A rovatban rendre fölbukkan Szakonyi Károly neve: A fatelep, Turini nyár.
   

   5.
   
   A Gyurkovics-blokk jól ismert rekvizituma a hátsóborítós Rekontra. A Lyukasóra alapembere most Halda Aliz Magánügy című "börtönhistóriáját" méltatja, mely szerinte "lebilincselően kétségbeejtő" kötet: "olyan gyönyörű műtét e könyv, mint a pipettákban pravazzal kimért adagokkal fönntartott műszív, amit hatalmas műtéttel helyeztek el egy mellkasban, s az egyik belehal, a másik életre ítéltetett." Toulouse-Lautrec festményéről (Van Gogh portréja) írott verse nincs messze a jótól, viszont a körülményes strófaalkotás, néhány nehezen értelmezhető sor megterheli az olvasói fantáziát, mi több a szemléző lehetőségeit is behatárolja, az érdeklődők számára ízelítő helyett marad tehát a vásárlás vagy a könyvtár. A lapot Borbás Tibor grafikái díszítik - a néhai képzőművészről úgyszintén Gyurkovics Tibor vállalta be a megemlékezést.
   
   6.
   
   Régen azt hittem: a mostanság kicsit talán fáradékonyabb televíziós műsornak van köze a folyóirathoz; aztán kiderült, hogy igen. Jó Lyukasóra nincsen a hasoncímű kvíz sűrített változata nélkül. A Mészöly Dezső koordinálásával elismerendő kitartással, hónapról hónapra jelentkező műsor a jól bevált, drámai struktúrára épül: a neves költő-fordító a szellemi agytorna alfája és ómegája, miközben zajlik az adok-kapok, leleményes, olykor valóban kiérezhető játékossággal, közönségszórakoztató anekdotázással, garantált a jó hangulat. Először Gyurkovics Tibor dolgoztatja meg a publikumot Babits egy fogarasi zsengéjével, majd a műsorvezető közli feladványát, lévén, neki az előző adásban pusztán az elköszönés jutott, lojális a csapat. Mészöly Dezső Weöres-szabadverssel örvendeztet meg bennünket (Majtény, Világos, stb.), "mert ez igazi szabadvers, vagyis kötetlen formában írott valódi vers, nem afféle versként tördelt próza." Lator László bírja megfejteni a legtöbb fejtörőt, ritkán hibázik. Most mellényúl - Jékelyre tippel -, megfagy a levegő, Kubik Anna elegánsan segít ("a költő klasszikus eposzok fordításáról a legismertebb"), mire Ráckevei Anna megadja a kegyelemdöfést, Devecseri, és persze hogy nem téved. "Viszontlátásra a legközelebbi Lyukasórán!"