 |
A Jelenkornál az idei Könyvhétre megjelent kötet mindenekelőtt rétegzettsége, lehetséges megközelítési módozatainak sokszínűsége miatt érdemel kitüntetett figyelmet - minimalizált versbeszéde, erős koherenciája, feszes szerkezete, következetesen végigvitt, elsősorban a szűkítés-közelítés technikáját alkalmazó térjátékai, kevés számú, mégis sokszínűen mozgatott motívumai felől egyaránt értelmezhető. Gyakori motívum például a fa, különösen azonban az erdő, mely minden esetben a menekülés, elrejtőzés egy lehetséges terét jelképezi, a biztonság, a rejtekhely miliője, egyben az emlék(ezés) szimbóluma is: "Évek óta azzal a fával tüzelek, / melyet apám szedett élete utolsó esztendeiben / vágás után az erdőn. / Így melegítenek a halottak." (Fa) Az emlékezés a generációs ellentétek ábrázolását is lehetővé teszi; több vers az apa-fiú, utód-felmenő viszonyt tematizálja: "házat építek, családot alapítok, / fiaim, fiaim is lesznek, fiaimnak megint fiai is" (Vadon).
Az oraveczi kontemplatív költészet egyik lényeges, paradoxonra épülő axiomatikus felismerése, hogy a megvilágosodás, a dolgok mibenlétére való ráébredés, a tisztánlátás csakis a halál közvetlen közelében lehetséges: "Lehulltak a levelek, / nem vet többé árnyékot a cseresznyefa, / fényben fürdik az üres terasz, mint egy ravatalozó előtere." (Téli terasz), amiként árnyék is csupán a Nappal együtt létezik (értelmezhető): "Napok óta nem süt a Nap. / A legrosszabb, hogy semminek nincsen árnyéka." (Januári panasz).
Az új Oravecz-könyv értelmezői számára az egyik legnagyobb kihívás épp a verseskötet látszólagos ellentéteinek feloldása lehet. Az első ciklus a kétféleképpen is interpretálható A tél kísérletei címet kapta: egyfelől a "télen" végzett költői munka eredményeinek közvetítését sejteti, másfelől a "tél" igájában küszködő, lassan elaggó, jóllehet mégis éppen ettől termékeny és produktív lírai én "benső" - ha úgy tetszik: téli - játékterét jelöli ki, azaz végső soron a "tél" tevékenységét dokumentálja. |
