|
1.) Ha az ember gyulai, és miért ne lenne az, elsőként Simai Mihály versét fogja elolvasni a júniusi Tiszatájból, a Gyulai tablót. A szerző - ahogy ezt az alcím jelzi - a sajnos Krinolinnak elnevezett, hínáros csatornától, forgalmas főúttól, vaskos lakóteleptől és kiskocsmáktól ölelt negyedet veszi célba, s annak rendje és módja szerint talál is: "hajnalló ég a Kastélykert fölött / tisztán hallom a zokogó Köröst / a Lány akibe rózsa öltözött / száll száll mint az a sok vérző szirom / hej Szent László-utcám! hej Krinolinom! / s füzek zenéje! a Vár! a Csigadomb! / emlékhajók a folyón a tavon / s a temetőben két szent sírhalom". Kovács András Ferenc haikuit olvasgatva világossá válik, hogy nem lehet örökké (mindenhová) zseniálisat, egyet mindenesetre: "Szeszélyes népművész Aletta: / Kezében szőrpamacs s paletta! / "Ezek aktok?" - kérdik. / "Csak objektek, térdig." / S nem értik, hogy mit ért alatta." (Neoposztmodern). Fenyvesi Ottó halott vajdaságiakat olvas, ezúttal avantgárd-idézés van, a Moholy-Nagy Lászlóé a jobb, összefogottabb, pedig igyekszik szétesni, nagyon, de épp ezért. 2.) Prózában a szokásos nem sok, kielégítő terjedelemmel. Csabai Ferenc Jégkorszak című műve műfajilag komoly fejtörést okoz: hosszú elbeszélés, rövid kisregény - ez utóbbira látszik mutatni a szétszabdalt, széthuzigált történetszál (nem mintha ez a novellától idegen volna), a csattanós befejezés ("Vége"), valamint a szolid lábjegyzet, mely szerint "[a] szerző a Jégkorszak című művének megírása idején az IRKA Egyesület támogatásában részesült", jelentsen ez bármit is. Darvasi László felbukkanása egyik lapban sem okoz meglepetést, a szóban forgó szöveg viszont (Újabb borzasztó bűnügyek a Fővárosban) annál inkább, afféle kellemes új-trapitizés: ölebszörnyeteg, kutyaköltészeti rendezvény, Kukta Gerozán és Ramszesz Vogul. |