| Hilda mama
 |
Hilda mama, ha élne, maga volna a megtestesült bulvárszínésznő, aki tucatjával trombitálja össze a bulvárújságírókat, hogy késődélutánonként, persze, a reggeli lapba még beférjen, naponta előadja számukra a napi kötelező bulvárevangéliumot. Gobbi lehetne a megtestesült bulvárnagyasszony. Mi pedig sokkal inkább fogadnánk el, nem is értem, miért, mint a VV- agyatlanok aktuális üzekedéséről szóló hírcsokrokat.
Talán most is él Gobbihoz hasonlatos nagyasszonyféle, aki a deszkán úgy varázsló, hogy közben deszkának nézi a világot, mint az igazi színészek, de a bulvárt képtelen a mai napok kötelező velejárójának tekinteni, nem érti, és nem fogadja el sem a mentalitást, sem a sledriánságot. Ami valójában érthető. Csakhogy amikor tehetség egyetlen formában (bulvárformában) jut el az ezerszer áldott és átkozott kedves közönséghez, akkor nincs más megoldás, minthogy azt a formát kénytelen céljai érdekében használni. Lehet, totálisan átbulvárosodtunk.
Gobbi úgy volt vadbalos, hogy színészkomonista. Ami nem ugyanaz. Miként komonista színész volt a jó Gábor Miklós. Ő a pálya végén vaskos kötetekben hozta nyilvánosságra intellektuális tépelődéseit, hogyan is anno, amikor ő a Nemzeti hevesen harcos pártitkára. Gobbi fütyült a magyarázatra. Amikor Gábor Miklós a megrogyott Ádám (Madách) többrétegű múltja fölött kesereg, Gobbi olyan öregasszonyszerepeket játszik el, hogy a nézők leesnek a székről. Ilyen az, amikor a színész nem ideológus.
Gobbi mama 89 éves volna június hatodikán. És mivel teljesítménye ezer és egy mellékkörülményt, háttérinformációt érdektelenné tett, nem árt, ha távirati stílben végigfutunk az életúton. Ha másnak nem is, legalább az öregeknek, akik látták őt élőben, érezték ugyanazt a különös bűbájt, amit egy valódi mester képes a nézőtéri sorok közé sugározni. Azt hiszem, a szakma utálta. Azt hiszem, büntetlenül nem lehet kiszolgálni egy irreális álmait idegen hódító fegyvereivel, egy ország megnyomorításával megvalósítani kívánó disznó rendszert (már 1949-ben Kossuth-díjat kapott). Azt is hiszem, mindezzel tisztában volt. Azzal is, hogy a szakmája nem a háláról közismert, ezért minden vagyonával, minden fölös energiájával neve fennmaradásán ügyeskedett. Érthető. Volt annyi esze, hogy tudja, színészé a jelen. Az épületeké, az elnevezéseké, az alapítványneveké a jövő.
 |
25 éven át a Nemzeti tagja. 1960-tól 1971-ig a József Attilában játszik. 1971-től 1979-ig (nyugdíjba vonulásáig) ismét a Nemzeti tagja, de utána is vezető színésznője. 1983-tól halálig a Katona Józsefben dolgozik, innen való a feledhetetlen Csirkefej (Spiró György) öregasszonya. Megteremti a Jászai Mari Színészotthont és a Bajor Gizi Színészmúzeumot. Ő hirdette meg a Nemzeti-téglajegyet (Aczéllal nem egyeztetve). Családja, gyermeke nem lévén (a szebbik nemet kultiválta), úgy döntött, vagyonát a szakmára, a kollégákra hagyja. (A szakma mindezt azzal köszöni, hogy 2002-ben az új Nemzeti avatásakor a nevét sem említik.) Gobbi Hilda egyszer azt mondta egy interjúban:
#8220;Én sohasem voltam #8220;csak" színész. Hiszek abban a sokak által ostobaságnak vélt közhelyben, hogy a színész akarva-akaratlanul mindig politizál. Már csak azért is, mert másfél méterrel magasabban áll a közönségnél, amikor szól hozzá." Ami - jegyezzük meg - helyből marhaság. A művészember az elesettek iránti empátiája miatt általában baloldali. De amikor Péter Gábor- és Farkas Mihály-szerű baloldaliakkal együtt kell baloldalinak lenni, az alaptétel bizonyos felülvizsgálatot követel.
Gobbival az a baj, hogy halott. És minthogy halott, a korral azonosítjuk, amelyben működött, mert nem is tehetünk egyebet. Gobbi sem tehetett egyebet, minthogy a korban élt, dolgozott, amely korban tehette. Aki lazán le-bolsi-színésznőzi, lökje be egyik közepesen zseniális filmjét a videóba, és nézegesse. És hüledezzen. És a komenizusnak annyi. Mert egyébként is annyi.
|
