KO: A költő reménytelen szerelmei Loyola Ignác-menü

- beszélgetés Képes Gáborral a közelmúltban megjelent második verseskötetéről: Az élet egy nagy öröklakás -

"Kiszámoltam, több költő van manapság, mint amennyi BKV ellenőr" - mondja Gábor, mikor a pincérre várunk. A Kék rózsa nevű étteremben találkoztunk. Én sört rendeltem a hatalmas vegetáriánus tálam mellé, míg ő egy kólát (teljesen antialkoholista), és egy szelet fehér kenyeret. Ez utóbbin kissé elcsodálkoztam.

- Mi ez a visszafogottság?
- Étteremben, mert ez bölcsészeknél szinte kötelező, hogy ilyen helyeken találkoznak - mindig kenyeret kérek. A kóla is elmaradhatatlan, ugyanis függő vagyok, de ez a kenyér dolog is hozzám tapadt. Egyszer az írószövetség éttermében nem is értették, mit akarok. A kenyér valahogy kikopott a tudatukból, de mentségükre legyen mondva végül mégis kihozták. Én megsóztam és jóízűen megettem. Ez az úgynevezett Loyola Szent Ignác féle menü. Szerencsére törzshelyeim vannak, egy idő után már nem jelentett problémát ez a vágyam. Elintéznek már gondolom annyival, hogy "szegény hülye", és szó nélkül hozzák az adagomat.

- Melyek ezek a helyek, ahová a leggyakrabban jársz ?
- Nagyon szeretem a Libellát, az Ibolyát - ez utóbbiban nagyon vonzó, hogy 1962-ben nyitották meg, és azóta nem került sor renoválásra. Gyakorlatilag azt a bort, amit Váci Mihály kicsöppentett, megtalálhatod. - Az írószövetség éttermét látogatom még, és a Múzeum cukrászdát. Van egy saját felfedezésem is, a Kis csalogány nevű nem is tudom micsoda. A Csalogány utca végén van, majdnem a Mammut mellett. Akkora hely, mint ez az asztal, belépsz, és vége. Úgy néz ki, mintha egy spájzot átalakítottak volna. Szerintem a legkisebb vendéglátó ipari egység az országban. Ha bemegyek, akkor már teltház van.

- Különös, régies hangulatú fotót kaptam tőled...
- Nagy lokálpatrióta vagyok, a tizenegyedik kerületben élek - bár nem ez az abszolút kedvencem, hanem a Víziváros, számos emocionális okból - és van itt egy Szalay Ágnes nevű fotóművésznő, akitől ha az ember kér egy fotót, akkor azt egy 1912-es, kilencvenéves fényképezőgéppel készíti el. Közben mindig mesél arról a sok hírességről, akinek a portréját szintén ő örökítette meg. Legszívesebben Karinthy Ferencről beszél, több most nem is jut eszembe, de ha most elkezdenék sorolni nevezetes személyiségeket, úgysem ellenőrizné senki, Csonka János, Horthy Miklós... Nekem két fotóm van magamról tőle, az első épp a debütáló kötetem hátlapján. Azon úgy festek, mint egy partizán mártír, akit 1944-ben a csendőrök félholtra vertek.

- Csupa régiség... Az irodalomban is csak a régiek szeretete dominál?
- Engem az irodalom nem érdekel. Csak a tudományos-fantasztikus és a népszerű művek vonzanak, az ifjúsági regények, a ponyvák, a határterületek. A magaskultúra nevű szubkultúra nem foglalkoztat. Ami ennél jobban érdekel, az a huszadik század általában, amit fölöttébb szeretek. Számomra a huszadik század nagyon pozitív. Rémisztően idegesít, amikor a véres jelzőt hozzáteszik. Egy tatárjárás sem volt vértelenebb egyrészt, másrészt meg az űrhajótól a penicillinen át a számítógépekig akkor találták fel. A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekbe habarodtam bele teljesen. Hobbimmá vált az informatikatörténet. Régi számítógépeket gyűjtök minden mennyiségben, több, mint ötven van már otthon, de magnókat, lemezjátszókat, könyveket, cigarettákat is felhalmoztam, játékokat, mindenfélét.

- Milyen tanulmányokat végeztél eddig?
- 1994 és 1998 között jártam az Apáczaiba, ami elit hely, versenyistállóként tartják számon, de én nagyon szerettem. Egy speciális társadalomtudományi tagozatra jártam - ezt a mi kedvünkért indították el. Három meghatározó magyartanárom volt, első két évben a Pála Károly, aki a Tankönyvháború című elég híres könyv szerzője, tőle Kelemen Péter, az ős-strukturalista vette át az osztályt, Szabolcsi János, Szabolcsi Miklós professzor fia, egyébként pedig nemzetközi sakknagymester pedig negyedikben tanított minket. Tőle pedagógiából tanultam sokat. Két lábon járó pedagógiai szótár volt ő, odafigyel a tanítványaira, sőt, még érettségi után is követte a sorsunkat. De a gimnáziumhoz két nagy, reménytelen szerelmem is köt, akikhez rengeteg verset írtam. Egy évet kihagytam aztán, nulladik évfolyamos voltam a bölcsészkaron, aztán jött csak a magyar szak. A szüleim azt szerették volna, hogy jogász leszek, hiszen a bátyám is az. Egy közös ügyvédi iroda víziója lebeghetett a szemük előtt, de hát nem jött össze... Konzervatív családmodell szerint élünk, elég nagy volt a ráhatásuk a pályaválasztásomra, mégsem úgy alakultak a dolgok. Második szakom politikaelmélet, de ott éppen halasztok.

- Mik a terveid egyetem után?
- A karon fut egy program, bölcsészettudományi informatika néven, Horváth Iván vezetésével. Én ott órákat tartok a számítógépek történetéről, most a mikroszámítógép kora címen lesznek előadásaim. Tóth Tündének, aki programigazgató és Horváth Tanár Úrnak meséltem a számítógépgyűjtő szenvedélyemről. A hetvenes-nyolcvanas évek számítógépeivel viszonylag kevesen foglalkoztak eddig, így hát felkértek engem az órák megtartására. Ezt szeretném továbbvinni a későbbiekben is. Egyébként középiskolai tanár szeretnék lenni, nagyon közel áll hozzám az a nemzedék. Mellesleg elég erős költőtudatom van. Van persze sok rossz versem is, de nyolcat-tizet meglehetősen jónak gondolok. Akinek már van ennyi jó műve, már joggal tarthatja magát költőnek. Lehet, hogy most húsz évig nem fog megjelenni könyvem, de az életrajzomba ezt fogom írni.

- Visszatérve még az egyetemhez: ha jól tudom, ott kerültél irodalomközelbe. Elsősorban itt Szepes Erika szemináriumára gondolok, hiszen Erika mind a mai napig meghatározó személyiség az életedben. Első köteted előszavát ő írta például, most meg többek között neki ajánlod ezt a friss kötetet...
- Erika mellett meg kell említenem Szerdahelyi Istvánt is, és nem csak azért, mert ők ketten írták a híres verstankönyvet... Szerdahelyi volt a kötetem szerkesztője. Őket egyébként nem a szeminárium, hanem az Ezredvég nevű folyóirat miatt kerestem fel. Ez a kulturális baloldal folyóirata, a nyolcvanas évek végén jelentek meg első számai. Azok írnak ide főként, akik a régi rendszerben bizonyos értelemben ellenzékinek számítottak, de mégis baloldaliak voltak, a fennálló rendszert marxista alapokon bírálták. Ladányi Mihály, a Tűz-táncosok tartoznak ide. Gyanúsnak tartották őket - a rendszernek kínos volt egy ilyen tábor, egy ilyen belső ellenzék. Szepes a verszerkesztője ennek a lapja, ő hívott meg az óráira. Ez egy rendhagyó óra, úgynevezett költőszeminárium, ahol megvitathatjuk egymás verseit. Össze is állítottunk egy antológiát Kötél-tánc címmel, ami rájátszás a Tűz-táncra. Vegyes társaság járt ide, Téreytől Varró Danin át hajléktalan sorban élőig bárki eljöhet, aki verseket ír. Itt, az órán nem számít a politikai hovatartozás, ezt Erika ilyenkor otthon hagyja, csupán a költészet a lényeges.

- Te magad is részt veszel egy folyóirat, a Huszonegy szerkesztésében.
- Az alapítók jobbára az Apáczaiba jártak, többnyire osztálytársakról van szó. Kétezerben, mikor a lapot kitaláltuk, épp huszonegy évesek voltunk, ezért lett ez a nevünk. Irodalmi és társadalomtudományi lap ez, leginkább talán liberális szemlélettel. Országos terjesztésű, bejegyzett folyóirat vagyunk, bár sok szállal kötődünk az ELTE-hez. Sajnos az utóbbi időben keveset hallatjuk a hangunk, de ennek csupán anyagi okai vannak.

- A Kötél-táncot a Nagy Lajos Társaság adta ki, ahol te vezetőségi tag vagy. Mi ez a szervezet?
- A baloldal egyik műhelye. Ez egy irodalmi és művészeti társaság, tizenöt éve létezik, háromszáz körüli a taglétszámunk. Sajnos kevés a fiatal. Tagjaink voltak Kuczka Péter, aki a hazai sci-fi irodalom egyik atyja, de Fehér Klára, László Gyula is. A társaság értékmentő, az azóta meghalt baloldali írók örökségét ápoljuk, hogy a felgyűlt értékek mindenféle címkézés miatt ne merülhessenek feledésbe. Másik cél a baloldali közéleti irodalom népszerűsítése.

- A te kötetedben is sok erősen közéleti vers található. Szerinted van ennek ma létjogosultsága, publicitása?
- A publicitása ennek a típusú versnek valóban nagyon csekély. Ennek egyik oka a baloldal elkönyvelésében rejlik. Ezt a markánsan radikális baloldalt azonosítják a kommunizmussal, a kommunizmust az államszocializmussal, az államszocializmust a sztálinizmussal, a sztálinizmust a szadizmussal. Egybemosnak össze nem tartozó fogalmakat, és ezzel nehéz hadakozni. Én például nyolcvanban születtem, budai úrifiú vagyok, a gulághoz elég kevés közöm van, és rosszul érint, ha ávós tisztként gúnyolódnak rajtam. Sok olyan közéleti esemény van, ami annyira mélyen érint, vagy annyira felbosszant, hogy az versbe kívánkozik. Nem szeretek különösképpen verset írni, ha mégis megteszem, azt különös felindulásból teszem. Vagy szerelmi vers vagy politikai vers lesz belőle. Nagyon sok költeményem szól a reménytelen szerelemről, bár mióta e könyvem megjelent, nem írtam semmit. Pont most, amikor kérnének tőlem a folyóiratok, most nincs odaadható versem. E költeményeket egyébként nyíltan, név szerint ajánlom, így dokumentálok magam számára is. Két nagy szerelmi ciklusom van, Gémes Lillának és Koltai Rékának ajánlva. A legtöbbet, több mint hetvenet ez utóbbinak ajánlottam. Ő egy boldog kapcsolatban él, de amíg élek, szeretni fogom. Kicsit olyan ő nekem, mint Dalinak a felesége. Eszményi lénynek tartom, túlszárnyalhatatlannak.

- Nemcsak nőknek ajánlasz verseket, hanem különféle irodalmi és politikai személyiségeknek is...
- A populáris kultúra alkotóinak sokat ajánlottam, de van másik oldal is. Ez a másik a számomra nagy triász: József Attila, Pilinszky János, Gellért Oszkár triumvirátusa. Az első kettőt lehet érteni, a harmadikra többen felhúzzák a szemöldökük. Gellért Oszkárt magamnak fedeztem fel. Egy tanárom nagyon szidta őt, ez egyből felkeltette érdeklődésem. Még aznap este elmentem a központi antikváriumba, és csodák csodájára találtam is egy Gellért kötetet. Ceruzával volt dedikálva, aki eladta, kiradírozta a nevét. Ettől még inkább megsajnáltam, és rájöttem, hogy ez a végtelenül esendő ember milyen szimpatikus nekem. Vallásos római katolikus volt zsidó származása ellenére, és mindezek mellett még meggyőződéses kommunista is. Érdekes egyveleg.

- Az első könyved egy kis kiadónál látott napvilágot, míg ez a második sokkal nagyobb visszhanggal a FISZ sorozatában.
- Az első kiadóm voltaképpen egy nyomdavállalkozás keretében működik, szépen kinyomtatták a verseket, de nem terjesztették, recenzens példányokat sem küldtek sehová. Jó választásnak tartom a FISZ-t. Nyitott irodalmi társaság, öten dolgoztak a könyvemen, fél év alatt készült el a végleges verzió, amivel nagyon elégedett vagyok.

- Érdekes, szép, a kötet világát hűen tükröző borító. Piros háttérben egy fekete-fehér fotó, Lackfi János szerint úgy fest az összkép, mintha egy Che Guevara póló lenne... - Sokan montázsnak hitték ezt a fotót, pusztán azért, mert néhány alapmotívumot ábrázol. Kisgyerek, a Trabant, mint ennek a korszaknak a népkocsija, meg egy kis weekend ház, mellettük rács. De nem, ez egy kép. Én igyekszem nem fekete-fehérben látni ezt a korszakot, hanem mint ezt a fotót, árnyaltnak, szürkésnek. Mindenki azt hiszi, én vagyok a képen, és én rájuk hagyom, de valójában ez egy kislány, egy nagyon kedves barátnőm babakori képe. Megtudtam egyébként, hogy a Trabant egyáltalán nem számított akkoriban kultuszautónak, ez nem is az övék volt, a szomszéd állt be a kertjükbe, az ő Mercedesük épp a garázsban parkolt...