(MTI) - Lajtha László zeneszerző vígoperájának keletkezéstörténetét dolgozza föl az intézmény kiadásában megjelent mű, de több ennél. "A kék kalap még mindig nem része a magyar operajátszásnak"- hangsúlyozta a bemutatón Selmeczi György zeneszerző-karmester.
Selmeczi György vezényelte az 1990-es ősbemutatót, a Magyar Rádió felvételét, majd ugyancsak ő mutatta be a darabot 1998-ban a Kolozsvári Állami Magyar Operában és az ottani művészekkel hozta el a produkciót 1990-ben a Budapesti Tavaszi Fesztiválra. Mint az opera avatott ismerője, szakemberként azt állítja, hogy remekműről van szó, amely a világ bármelyik operaszínpadán, bármikor megállná a helyét.
A könyv szerzője, Solymosi Tari Emőke azzal csatlakozott hozzá, hogy Lajtha László egész életműve nem nyerte el itthon azt a helyet, amit Bartók Béla jelölt ki számára, amikor azt írta még a 30-as években: "Kodályon és Lajthán kívül nincs értékes zeneszerzőnk".
Lajtha László (1892-1963) Európában elismert komponista volt, emellett Bartók Béla népzenei gyűjtőmunkáját folytatta. A Kossuth-díjat ugyan átvette, de az azzal járó juttatást szétosztotta a kitelepítettek között. Londonban töltött egy évet, hogy a Gyilkosság a katedrálisban című könyből, T.S. Eliot drámájából készült film zenéjét komponálja, ám hazatérésekor, 1948-ban bezárult számára is a határ. Nem engedték ki az országból Párizsba sem, amikor a Francia Akadémia tagjai a halhatatlanok közé választották. Ekkor, 1948-ban építette föl a "maga titkos szobáját", azaz kezdte írni Madariaga spanyol költő és diplomata librettójára A kék kalapot, amelynek a kompozíciós munkáját ugyan 1950-re befejezte, de a hangszereléssel szívinfarktus okozta váratlan haláláig, 1963-ig nem végzett.
