|
K. jó vers
Izgatott leszek, fölkapom a fejem,
egy k. nő veti le az előttem ülő széken a kardigánját,
izgatott leszek, fölkapom, nem kell tovább öltöznie,
elég, ha kivillan a k. nő nyaka,
a szőke piheszőrök a k. nő nyakán izgatottá tesznek,
bal mutatóujjának begyével
a nyakán izgatja a szőke piheszőreit,
nem sejti, hogy ugyanezt csinálnám
most én is a legszívesebben,
pedig eszek és enni szeretek,
mióta abbahagytam a dohányzást,
levágattam a hajam és izgatóan
borotválják a nyakamon a barna piheszőröket,
szeretek enni, itt a büfékocsiban is jól esik az étel,
és a dolgozás, versírás a kardigános k. nőről.
Fölkapom evés közben a fejem, izgatottan nézem
a k. nő matató mutatóujjának begyét,
borsózik a hátam, mint ez a rizsköret,
a rizsben nem szeretem a borsót, pedig szeretek enni,
mióta nem dohányzom, rövid a hajam és izgatóan
borotválják a nyakamon a barna szőrt,
fölkapom izgatottan, teázik a k. nő,
úgy teázik, hogy maga hajol a csészéhez,
nem emeli meg a csészét,
biztos színültig van a folyadék,
vagy tudja, hogy így eggyel több
csigolyáján láthatóak a szőke piheszőrök,
félpercenként a k. csészéhez hajol,
ahogy fogy a tea, egyre mélyebbre,
bárcsak egy k. nagy hordó teája lenne,
hajolna le az aljáig, hogy a lumbális csigolyáin is
megnézhessem a szőke piheszőreit,
biztos ott is k. izgatná teázás közben,
egyre izgatottabb vagyok,
pedig eszek, s enni k. szeretek,
mióta abbahagytam a dohányzást,
levágattam a hajam és izgatóan
borotválják a nyakamon a barna piheszőröket.
Elfogy a k. nő teája, már nem hajolgat,
nekem kell ágaskodnom
egyre följebb, k. izgatott és röhejes vagyok
így evés közben, pedig enni k. szeretek,
ágaskodom egyre és egyre följebb,
hogy lássam a k. nő szőke piheszőreit,
de nem látom, hajolgatnia kéne ahhoz, hogy lássam,
ez az, megvan a k. jó ötlet, intek a pincérnek,
meghívom a k. nőt egy teára,
küldetek egy teát a k. nőnek a pincérrel,
odasúgom a pincérnek, hogy ezt is színültig,
a k. nő megkapja a teát,
izgatottan hátranéz,
mosolyogva suttog egy köszönömöt,
mielőtt még visszafordulna,
meglátom a k. jó bal mellének az alját,
begyes ez a k. nő, k. jó bal mellealja van,
megint hátrafordul,
ismét a k. jó bal mellealja,
izgatott vagyok, k. izgatott,
néz engem, ahogy gépelem ezt a k. jó verset,
s int, suttog, üljek oda hozzá,
most mi lesz, hogy mondjam neki,
hogy k. nem azokat a begyeit akarom nézni,
amelyekkel hajolgat, egész le a csészéig,
elmutogatom, hogy evés közben is írok,
k. dolgozom, széttárom a karom,
hogy nem mehetek,
pedig mehetnék, nézni a k. nő melleit,
maximum még egy teába kerülne,
s perpillanat jobban is vágyom rá,
mint erre a k. jó versre,
de nem jobban,
mint a k. nő szőke piheszőreire,
ahogy matatja őket a mutatóujja begyével,
most azt gondolja, k. idióta vagyok,
nem izgatott, minek hívom meg egy k. teára,
ha semmit nem akarok tőle,
most hogy mondjam meg neki,
hogy akarok, k. akarom a piheszőreit, hogy izgassa.
Lehet, vissza kéne szoknom a dohányzásra,
kevesebbet enni és nem hagyni izgatóan
borotválni a nyakam, vagy nem fölnézni sose,
ha egy k. nő leveszi előttem a kardigánját,
és teát iszik úgy,
ahogy.
Mellé k. dal
Azt jól tudjuk, mivel vagyunk
a k. jó verseimnek köszönhetően többek.
Azonban a k. élet nem tudja,
hogy pontosan mivel lennénk nélküle kevesebbek.
Többé-kevésbé bizonyos, hogy a szőke piheszőr ideírta
magát, pontosan az öröklétbe,
a k. nőt nem tudni, kicsoda,
akármelyik k. nő lehet akárkinek pontosan háttal.
Az k. nem izgat, hogy meghalunk,
legfeljebb ide került volna most más vers,
ha ez a sajnálatos esemény
a jelen pillanatnál hamarabb megesik,
más vers, tőlem akár,
vagy bárki mástól,
pontosan ennek a helyére,
és ez alá,
k. ide ni: |
