Az Új Színház ebben az évadban egy rendhagyó sorozatot indít Új Ararát estek címmel, melyben az irodalmat, zenét, képzőművészetet szerető közönséget szólítja meg, olyan estekre invitálva a nagyérdeműt, ahol e művészeti ágak jeles képviselőivel találkozhatonk, a megszokottól eltérően.
A sorozat első állomása a KAF 50 est. A Marosvásárhelyen élő, az idén nyáron 50 éves költőt, Kovács András Ferencet köszöntik szeptember 17-én, 19 órától pályatársai – a kortárs magyar irodalom jeles képviselői, az Új Színház színművészei, zenészek, valamint vj segítségével.
Közreműködnek, felolvasnak, improvizálnak: Selyem Zsuzsa, Tóth Krisztina, Bodor Ádám, Esterházy Péter, Darvas Ferenc, Fassang László, György Péter, Láng Zsolt, Márta István, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Tamás Gáspár Miklós, Térey János, Závada Pál, Varró Dániel, Várady Szabolcs, VJ Lee Unflyable és még sokan mások.
Az Új Ararát estek moderátora és rendezője Szikszai Rémusz.
A leghétköznapibban, már-már prózai józansággal versel, nem akar bölcselkedni. Meséi és rövid novellái azonban aztán azt sejtetik, hogy csak nagy-nagy bölcsességét palástolja így.
Idén ünnepeljük Kormos István költő, műfordító, irodalmi szerkesztő századik születésnapját. Ebből az alkalomból a Petőfi Irodalmi Múzeumban K. I. aki voltam címmel rendeztek kiállítást. A megnyitón jártunk.
Azt tudjuk, hogy Vámos, Spiró vagy Dragomán hogyan ír, de azt nem, hogyan olvasnak. Pedig érdekes a fordított felállás is: amikor az író nem teremtő, hanem befogadó. Összegyűjtöttük a kérdésről néhány klasszikus és kortárs szerző gondolatait, és még egy könyves adventi kalendáriumhoz való tippet is hoztunk.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenképpen engedélyeznie kell, hogy el tudjuk menteni az Ön süti beállítási preferenciáit.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Statisztikai sütik
A statisztikai sütik lehetővé teszik a honlap üzemeltetője számára, hogy a felhasználói szokásokat anonimizált adatokként elemezzék, ezzel hozzájárulva a magasabb szintű felhasználói élményt támogató fejlesztésekhez.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.