Lant és Főnix - Irodalom 650 percben

Irodalom

Az idén 650 éves mezőváros büszke arra, hogy az 1538 óta álló Református Kollégium által a magyar irodalom egyik legjelentősebb bölcsőjévé vált. A főnixként poraiból újra és újra feltámadó város mai vezetése azért választotta a jubileumi év nyitányaként a IX. Debreceni Költészeti Fesztivál kiemelt programját, Hunyadkürti György színművész előadói estjét, mert egy Debrecenben élt és alkotott, jelentős, de elfeledett költő, Oláh Gábor verses elbeszélését eleveníti fel. A Babarczy László rendezésében színpadra állított két részes mű öt tizenéves kiskamasz csínytetteit és annak messzemenő következményeit gombolyítja fel. Az elfeledett író a gyermekek mikrokörnyezetén keresztül láttatja a kor keserves valóságát, az ízes szavak és az anekdotázó humor mögött azonban megjelenik az antiszemitizmus fenyegető árnyéka is. Hunyadkürti György pengeélen táncolva szórakoztat és villantja fel a mélyebb jelentéseket, egyetlen percre sem esik ki szerepéből, a nehéz strófákat biztos szövegmondással, élvezetes hansúlyozással és tagolással teszi emlékezetessé. A színmű textúráján átviláglik Oláh Gábor nyughatatlan személyisége, nehéz természete, mely forrongó lelkű művész képét rajzolja meg. A darab jól megél a debreceni környezeben, ahol az elhangzó területek nevei - Köntösgátsor, Nyulasi rét, Epreskert - jelentéssel bírnak a helyi közönség számára. Babarczy vetítéssel, zenével és helyenként bábfigurákkal támasztja meg a mai fül számára kihívást jelentő múlt századi sorokat.
Az ünnepi műsor kiválasztása Somogyi Béla nevéhez, Debrecen alpolgármesteréhez kötődik. Az előadást egy pécsi képviselő ajánlotta a debreceni honatya figyelmébe, akit ezután egészen Kaposvárig vitt kiváncsisága. Az alpolgármester először az eredeti kézirat másolatának egy részletével ismerkedett meg, az előadás megtekintése után azonban megszületett az elhatározása, hogy valamilyen jeles alkalomra meghívja a dél-dunántúli produkciót a cívis városba. Ahogyan fogalmazott " Ha valahol felfedezünk egy értékes dolgot, azt meg kell mutatni. Ha nem tudjuk megbecsülni az értékeinket, akkor jövőnk sincsen."
A kaposvári vendégjátékot a Tóth Árpád Országos Középiskolai Versmondó Verseny előzte meg a napokban, majd Áprilisi capriccio címmel általános és középiskolás diákok részére meghirdetett szavalóverseny követi. Bódor Edit, a fesztivál programigazgatója és a Főnix Kht. napokban megbízott vezetője, korábbi ígéretének megfelelően idén a társművészeteket is bevonta a fesztivál programsorozatába, így helyet kapott a műsorban a debreceni verseket megéneklő Koroknai Árpád és az Acoustic Gallery április 14-én. Szintén ezen a napon rendezik meg a Debrecen 650- 650 percben elnevezésű irodalmi programot is, ahol Tóth Árpád születésének 125. évfordulója alkalmából hatszázötven középisolás diák közösen szavalja el Április című költeményét a Nagytemplom előtt.