Egy pillanatra lefagyasztotta a mosolyt Bacsó Péter tanár úr arcáról decemberi meghívottjuk az első kérdés után, Lator Lászlónak ugyanis lesújtó véleménye van a középiskolai oktatásról. Ugyan csak 1951-1955 közt tanított Körmenden, de amikor az újraindított Eötvös Collégium felvételi bizottságába meghívták, gyakran hallotta, hogy "ezt az iskolában nem tanultuk, erről nem beszélt a tanárunk". Mert "a diktatúra idején hamis lett az oktatási rendszer" - mondta Lator - "csak azt kellett a diákoknak tudni, amit hivatalosan tanítottak (de azt kötelező volt!), és semmi mást, s belőlük lettek később a tanárok."
Szerencsére a Kossuth-díjas költő is okított egyetemistákat, mikor az Európa Kiadó szerkesztőjeként felkérte a Világirodalmi Tanszék, hogy tartson műfordító szemináriumokat, bár a 70-es évektől inkább a költői mesterség elsajátításáról szóltak az órák. "Nemzedékek legjobbjai kerültek ki abból a szemináriumból" - fűzte hozzá a jónevű költő. Mikor megkérték, mondjon egy-két nevet a legtehetségesebb poéta-tanítványai közül, az első sorban ülő igazgatóhelyettessel, Imre Flórával példálózott, s bájos pirulását látva, többször megemlítette még őt egykori mestere.
Műfordításai kapcsán elmondta azt a szabályt, hogy semmit nem szabad úgy csinálni, mint a fordítóelőd, viszont van, amit másként nem érdemes. Véleménye szerint a "Lenni vagy nem lenni" máshogy elképzelhetetlen, s Arany versfordításait sem lehet felülmúlni. A szavak elavulása miatt azonban prózát gyakrabban kell újrafordítani, hiszen például az amerikai próza tele van szlenggel, s 20-30 év elteltével már nem értik a Zabhegyezőt. Az ő fia vagy unokája már nem ismeri az "úszik a múmia" kifejezést, s azt feltételezte, a helyszínen sem érti senki, de a jelentését nem árulta el, mert "disznólkodás". (Az egykori Rés együttes felvilágosító tevékenységének köszönhetően azért némelyeknek meglehetősen pontos elképzelésük volt róla.)
A Nyugat első nemzedékének műfordításfelfogása kapcsán Baudelaire-t említette például, mert dísztelen, kemény költészete Tóth Árpád tolmácsolásában álmos, fáradt, lankatag, míg Babits "kothurnuson állva", sokkal irodalmiasabban adta vissza, még a fiatal "taknyos", Szabó Lőrinc áll legközelebb az eredetihez. Úgy gondolták, az a fontos, hogy szép magyar vers szülessen, s a "szakmányban dolgozó" Kosztolányi gyakran csak az első két sort ültette át pontosan, aztán a következő kettőt "hozzálinkelte". Celan Halálfúgájának saját fordítását felolvasva rövid ismeretterjesztő előadást rögtönzött a szerzőről, majd "az őrült osztráktól" is elszavalt egy más típusú dalt - ekkor már szinte természetesnek véve, hogy Georg Trakl munkásságát ismerik a középiskolások.
Lator maga 16-17 évesen kezdett verselni, s a háború után közölték kezdték a Válaszban és a Magyarokban, azok megszűntéig. 1947-ben a makói József Attila Társaság egy irodalmi estet szervezett, és annak bevételét első kötetének megjelentetésére ajánlották fel, ám a cenzúraintézményként felállított Könyvhivatal "irracionálisnak és pesszimistának" ítélte verseit, így az Őserdő címet viselő első könyve meg sem jelent, tíz kefelevonatot kapott csupán a nyomdából illegálisan. Nem járt jobban Jékely sem, akinek Álmát kiadták ugyan, de azonnal bezúzták. A 60-as években kezdték megjelentetni azokat, akik nem írták azt, hogy "akasszuk fel Brezsnyevet!", s 1969-ben napvilágot látott végül önálló verseskötete Sárangyal címen a Szépirodalmi Kiadónál (az 1968-as műfordításkötet után). Előtte a Magvetőnél elutasították, s a Szépirodalmi igazgatója is először úgy sóhajtott fel: "legalább katolikus volna!" Mert akkor nem kellett félni a betiltástól, ellentétben azzal, ha politikus versekként tekintettek műveire. Ekkor már egy évtizede az Európa Kiadó szerkesztője volt Lator, s 1956-tól sorra közölték a 19. századi világirodalom eladdig tabunak számító költőit. A szerkesztőségben pedig hatalmas sakkpartik zajlottak.
A játékos kedv és a vele született komédiás hajlam vezette média világába, mivel szeret "ripacskodni", s a tanításhoz hasonlóan a tévében is az érdekli, hogyan lehet kapcsolatot teremteni a vele szemben ülővel. De a Lyukasórán vagy a Kicsoda-micsoda című barkochba műsoron kívül a Világlírára a legbüszkébb, mert e rádiósorozatban két éven át minden vasárnap két és fél percben kellett ismertetnie egy életművet, s a bevezetője után a magyar színjátszás színe-java szavalt. Ugyancsak tömören, öt sorban kérték regények tartalmait összefoglalni A Nagy Könyv akció kezdetén Várady Szabolccsal és Bognár Róberttel együtt, körülbelül 70 ilyen zanzát írt. Kedvenc regényeit firtató kérdésre Stendhal, Dosztojevszkij, Balzac, Tolsztoj nevét sorolta, csak néhányat kiemelve, de a műsor erényének azt nevezte, hogy sokan levettek a polcokról könyveket hatására. Ezt ugyan a végeredmény nem támasztja alá, ám a három dobogós magyar művet egyaránt meleg szavakkal méltatta az ifjúságnak.
Mikor az igazgatóhelyettes átadta neki a gimnázium alapításának 150. évfordulójáról maradt emlékérmek egyikét, Lator még utoljára vidámságot fakasztott, "nem sok hiányzott hogy az alapításnál is ott legyek" kijelentésével. A számtalanszor elmondott és leírt történeteit nem ismerő diáksereg ismét feltöltődve távozhatott magyartanáraik gondos szervezésének köszönhetően.
Lalaz (h8@punk.hu)
Kapcsolódó cikkek:
Lackfi János az Eötvös Gimnáziumban
Király Levente az Eötvös Gimnáziumban
