A macskamenyasszony II. (népmese)

Az is, amerre hajlott a vessző, ahogy sufrantott vele, azon az úton indult el. Ment, mendegélt keresztül három hegyen, három erdőn. Egyszer csak az erdőnek egy nagy tisztására ért. Ott annyi macska volt, mint égen a csillag. Ott ugrándoztak szaladtak elébe, ugráltak a nyakába, ölébe, nem tudott hová lenni tőlük. - Eresszetek engem, lánynézőbe megyek, menyasszonyt keresek, nem macskára van szükségem! De a macskák nem engedték, megfogták, hogy van ott menyasszony, közülük válasszon. Nem tudott a legény hova lenni, hát választott. Nem igazi macskák voltak ám, hanem elátkozott fehérnépek. A legényt nagy gond ütötte, hogy mit csináljon, hogy kérjen a macskáktól zsebkendőt. Mondta is nekik, hogy ő zsebkendő nélkül nem mehet haza, mert a két bátyja is szép zsebkendőt vitt a menyasszonyától, ő sem tehet másként. - Ó, az semmi! - mondták a macskák. Letörtek a fáról egy ágat, egy cserfaágat levelestül, beleszúrták a kabátzsebébe. Ráparancsoltak a macskák, hogy azt ki ne vegye, se vissza ne nézzen, míg az erdőből ki nem ér. Az ághoz meg ne nyúljon, akárki mondja, míg haza nem ér, mert akkor ő is macskává változik. A legény nagy búsulásnak adta a fejét, hogy vigye ő haza a cserfagallyat, mikor a két bátyja szép zsebkendőt vitt. De a tanácsot megfogadta, nem nézett vissza, az ághoz pedig a világért sem nyúlt volna. Mikor hazaért, benyitotta az ajtót, olyan gyönyörű zsebkendővé vált a zsebében a gally, hogy az övé volt a legszebb. De a legény még akkor meg se merte mondeni, hogy kitől kapta a zsebkendőt, titkolta, hogy macskától kapta a szép ajándékot. No, aztán elérkezett az idő, készülődni kezdtek a lakodalomra. Mondta az apjuk: Lagzit kell csapni, hozhatjátok a menyasszonyt! Megfogadták a sok kocsit, ment a násznép háromfelé. Hazaérkezett először a legöregebb legény a gyönyörű menyasszonnyal. A zsebkendője, a kötény előtte szépen kivarrva. Megörült az apja: - Nahát, milyen málészájú legények voltak ezek mind a hárman, a lányokhoz sem jártak, most meg milyen szép menyasszonyt hoznak! Ment a másik legény is a menyasszonnyal. Az még szebb volt, mint az öregebbé. No de mikor a legfiatalabb ment a násznéppel az erdei tisztás felé, csak lehorgasztotta a fejét. Mit szól a násznép, ha meglátják a sok macskát? Mikor odaértek, a macskák már ott ugráltak a tálakkal, süteményekkel, borosüvegekkel. Volt ott az égvilágon minden. Kínálgatták a násznépet, felugráltak a kocsikra, betessékelték őket. Utána az egyik macskát felöltöztették menyasszonynak, ők maguk is felöltözködtek. Felültek a kocsikra, aztán mentek a legényes ház felé. Mikor a falu közelébe értek, még mélyebbre hajtotta a fejét a legény. Hogy vigye ő be ezt a sok macskát a portájukra? Mit mond az apja, ha meglátja a furcsa kompániát? No de mikorra beértek az udvarra, minden macska asszonnyá és lánnyá változott, és ráadásul az övé lett a legszebb menyasszony. A két menyecske mindig irigykedett a legfiatalabbra, mert azt szerette legjobban az apósa. Persze hogy szerették, mert kedves volt, mindig ott ugrált körülötte, tett-vett, a kedvében járt. Elhatározta a két menyecske, hogy elagyabugyálja a legkisebbet. Úgy is lett. Egyszer kimentek kapálni a kertbe, és ráfogták, hogy nem jól kapálja a kukoricát, hát összeverekedtek. No de a legkisebb nekikment, összevissza kermolta őket, mintha még macska lett volna. Sírva-ríva ment be a két menyecske, elpanaszolták az apósuknak, mi történt velük, ki bántotta őket. A legkisebb meg védekezett. Elmondta, hogy meg akarták verni, nekimentek, nem tehetett egyebet, karmolta az arcukat, kezüket. Azt mondta az apósuk: - Nem lesz ez így jó, gyermekek, ne marakodjatok egymással, hanem menjetek külön lakni. Adok mindannyiótoknak házhelyet, építsetek magatoknak! Adok egy lovat, hordjátok a követ, a vályogot, mindent, csak építsen mindenki külön magának, ne gyűlöljétek egymást. Hozzá is fogtak nemsokára az építkezéshez. A legfiatalabbnak a lakása lett készen először, de a legszebb is az lett, mert neki segítettek azok a lányok, asszonyok, akik macskák voltak. Azok hordták a téglát, vályogot, rakták a követ, úgyhogy hamar rátették a tetőt a házra. A másik kettőnek meg nem volt annyi segítsége. Az apjuk kihez menjen lakni? Mind hívta magához: a legnagyobb is, a középső is meg a legkisebb is. Azt mondja végül a legfiatalabb: - Édesapám, ne mi válasszunk, hanem maga válasszon, hogy kihez megy. Az apjuk úgy döntött, hogy a legfiatalabb menyéhez megy lakni. Talán még most is élnek, ha meg nem haltak.