Báger Gusztávot, a költőt valaha Juhász Ferenc és Kalász Márton fedezte fel. Aztán átment a számok világába, közgazdász lett. Köztisztviselő (mennyivel másképp hangzik itt és most magyarul: Egy köztisztviselő éjszakája, mint a hagyományos német szóhasználatra fordítva kint megjelent kötetében: Die Nacht eines Beamten). Évtizedekig felhagyott a költői mesterséggel. Valami hiányzott ahhoz, hogy azt írhassa és úgy írhassa, ahogy szerette volna.
Majd pedig, amikor a világ mifelénk is kikerekedett, lehetett mindenben világméretekben gondolkozni, ő folytatta a versteremtést. Amikor úgy lehetett személyesnek lenni, hogy közben tudatával átfoghatta az Univerzumot, akkor szólalt meg ismét. Az elsők között lehettem, aki ezt a kiteljesedést észrevehettem és bemutathattam (eddigi kötetei: Iker-képek, 1998.; Vízrajz, 1999.; Magánterem, 2000.; Tűnő ajtók, 2001.; német nyelvű válogatott kötete: Heißkaltes Wasser, 2001.).
Amit évtizedekig kihagyott: a holdfogyatkozás; a távlatok teljességének megmetszése. Mert az ő verséhez hozzá kell venni ? mint a közgazdaságtan számvilágához ?: a teljességet és a végtelent. Tudni kell róla, és a versben érzékeltetni. Még akkor is, ha közben arról akar beszélni, amiről itthon tájékozódó többi társa. Ez nem előny. Ez nem hátrány. Ez Báger Gusztáv személyes költői adottsága. Ha nyitott a világ, tud gondolkozni. Ha zárt: elhallgat.
Ébreszt a vekker
hó-mélyre hajítom
Levegő nélkül
Nem szólhat ő se
Ne legyen semmi, ami korlátoz. A korlátozott és a korlátozó az ő verséből ki van rekesztve. A szabadság: a korlátok nélküliség. Majd ő megszerkeszti a maga számára a határokat: de ez saját számadása tudatával.
? táguló éjben
téglányi szobám
végre jót pihen
Bízzák rá, ő majd megszerkeszti magában a korlátokat és a korlátozót. Ez adja lírájának személyes ihletét. Amin változtatni nem lehet. Amibe zárva formálódik az egyes ember létezése. Bevallani ezt éppen elég súlyos feladat: a tudomásulvétel fájdalma. Ez külső (politikai) korlátozásokat nem bír elviselni. Ha azzal is számolni kellett ? inkább hallgatott.
A szabadság számára: az ismert korlátok nélküliség. Báger Gusztáv költői helyzete: amikor egy szabad tudat átlépi a korlátokat. A vers ?témája?: az átlépés megszerkesztése. Az idő-kép átvált a térképre. Az idő a korlát, a tér a szabadság. És mindez személytelen szerkezet: amelyben ott motoz valami köztesség. A személyesség, a lírai meghatározottság. Amiért a vers íratik. A tér örök szabadságával szemben az idő korlátozottsága. A változatlansággal szemben a változás. A későn felszabaduló ember lírája. Rálátás a létezésre és átélése az egyes életének. A ?kimondani kőnehéz? állapota.
Kétféle alkotói retorika. Az egyik a képek sora, amelynek értelmét csak a költő ismerheti, hiszen életének, megfigyeléseinek, elgondolásainak egy-egy szövegbezárt pillanata. Sorolás: a változások számbavételének megképzése. A másik pedig a kiolvasható életrajzi események egymásbaroppantása: egyetlen pillanatban a folyamat megérzékítése. Összegezése. Tematikailag külön tanulmányt igényelhet szerelmi lírájának végigkísérése, amely versképző erejének talán leginspiráltabb megjelenési formája.
Verse középpontjában a versíró áll: élete mulandóságával. Az Egy megjelenési formája a pillanatba zártan: vissza és előre keresve az időben. Amelyet a térben lezajlott jelenetek emlékképei jelenítenek meg a versben.
De lehet-e ezt az Ént átvenni. Lehet-e számomra szólóvá átemelni az egyes ember egyszeri személyes emlékeit? Minden líra teherpróbája ez. Báger ?glóriával átallépi? ezt. Mondhatnám: nagyvonalúan eltekint ettől. Nem az érdekli, hogy átvehető-e, hanem az, hogy az egyes emberre milyen hatással van ez az átadhatóság:
Hol több az Egy, számmal nagyobb a
fájdalom.
Mondjak példát? Egyik legszebb verse A reggeli csodálat fölszárítása című. Ezt a megképződő verset az Egy élményeként vette és tette át a jelenetből portréba.
Elnézem hosszú íveid:
a tornyos álmokat még tartják.
Elnézem a hosszú íveket:
összeáramló kezed
fölémbe nőtt
bordázatát.
Lassan
lassan
ívre feszül
két új szélmalomlapát.
Bennem ? olvasói retorika: ? megképződik egy ismerősöm alkati képe. Őelé teszem a verset, olvassa el ő is: ?gótikus vers ? mondja ? majd leírom magamnak?. Egy alkalmi reggeli csodálat így a vers csodálatává alakul (a vers címe: A reggeli csodálat fölszárítása). A költő saját képlátomása egy áttétellel harmadik személyben az önazonosság-tudatot erősíti. Biztos vagyok benne, az illetőt a költő nem ismeri. Vice versa.
A vers: ebben áll össze egységgé Báger alkotói retorikája. A szöveg az Én képzeteinek szálazhatósága. Az csak a költő szemében érvényes önmagában. Verssé kell ?bruttósítani?. Az átadhatóság egysége a vers megalkotottsága. Az a becsületszó, amely garantálja a szövegek hitelességét. A vers hitelesíti a különben szétpergő szövegeket.
A vers az vers
szálazható
de nem szöveg.
És itt jön a paradoxon, amivel a vers elkülönbözik a többi tárgyaktól:
A cső az cső
leverhető
de nem cövek
A vers az másmilyen metamorfózis elősegítője: (Haiku) mondja címben, ?témájában? a szonettről beszél, ami van is (mint a cövek), meg nincs is ? mégis van (mint számára a vers): formáltsága révén.
A szonett lehet
minden. Akár nem-szonett
is. Terjedelem.
A terjedelem: ami Bágernél egyértelmű a verssel, ami a szétszálazható szövegekből átvehető egységet (azaz teljességet) transzcendál. Ebben a versben úgy fogamzik meg a világ csodálata, hogy egyszerre jelenik meg a tér különböző kulturális és személyes kép-sora, és bölcs mértéktartással beleformálódik az Én ? a mulandóságot átélő ? fájdalma, számvetése, az ittlét mikéntjének tudatosítása.
? már születéskor
búcsúzni kell
le-
késetlenül
A térré vált idő megjelenési formája így Báger számára a vers. Ahol a tér a maga tárgyiasságát a szubjektum időérzékelésével egészíti ki. Csakhogy ez a szubjektíven befogott idő egyben módosítja a tér képeinek tárgyiasságát is. Átmódosítja a konvencionális téregységeket. Elrajzolja azokat. Így érthető, hogy ebben a versben előfordul (sőt ez válik valóságossá), hogy ?hosszabbak a méterek?. Azaz a gondolkozás-érzékelés-tapasztalás-élményszerzés időélménye átrajzolja az Én látványaként rögzült képeket. Ezek a képek már nem azonosak a konvencionális tárgyi képekkel, már az Én-ben az idők folyamán tárggyá vált látványok formáját öltik fel. (Lásd Dali időszétszálazta tárgyait) Így érthető, hogy az egyes képek, tények önmagukban nem konvertálhatók az idegen olvasók számára szöveg-mivoltukban, csak akkor, ha az olvasó magára veszi a vers egészének rendszerét, és ebben haladva veheti magára a versben foglalt (belekódolt) tartalmakat. Ezért válik az alkotói retorika rendszeralkotó egységévé a vers.
Ha pedig a vers az a szerkezet, amelyben az Én élménye metamorfózison esik át, transzcendálódik a ?több az Egy?-gyé, akkor ezt a szerkezetet el kell helyezze tudatában egy olyan helyzetben, ahol az univerzum és az egyén egymásra vonatkoztathatóvá válik. Báger esetében ez a viszonyítottság kettős. Az egyik a magyarsága (Magyar polgár, Egy köztisztviselő éjszakája, Megzavart álom, Országikon, Magyar színház), amelyben ?a lehetőségért maradtam?, a másik pedig a transzcendencia, maga a megnevezhetetlen:
Élni úgy kell
hogy van ( )
Minden szálat
megmozgat
kibogoz
elvarr
Minden kelyhet
fölborít
újratölt
emel
Minden ajtót
meglel
újrazár
kinyit
a ( ) vagy az ( )
A vers címe: Üzenet. Ki a célzottja? Az Énhez szól? Ebben az esetben a viszonyítás kódolását végzi (az alkotói retorikát szervezi). Az olvasóhoz? Abban az esetben ez a dekódolás (illetőleg újrakódolás: az olvasói retorika) nyitja. Alap szöveg, amely a kései modernség vershelyzetét szinte iskolás precizitással építi fel. Egyben pedig Báger Gusztáv költészetének alapképletét formálja meg: egyszerre megszólítva az alkotót és az olvasót. És bele vonva ebbe a záródó teljességbe az univerzum rendjét. Az időben való bujkálás és bujkálás után, a lebontott egész után, a ?Vagyok aki vagyok? nevének ki nem mondása ( ) után, az univerzumot tudatában újra felépítő ember verses önbemutatkozásához vezet (Újranő a rendhez):
Ki porszemből
mindent újrarendez:
közelít a rendhez.
És ezzel visszajutunk az alkotó állandó körkörös mozgásának formáltságához: a Báger-vers értelméhez. Az itt és most megalkotható vers ?lehetőségéhez?. A hallgatás és hűség csapdájának feloldásához. Mindezért éppen mostani, ötödik kötete vállalja a jótállást.
