Irodalomtörténeti jelentőségű kötetet vehet kézbe a magyar olvasó. E fennkölt mondat ünnepélyességét kissé rontja az a tény, hogy hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a hazai olvasóközönség végre megismerkedhessen déli szomszédunk kortárs költészetével. A válogatás precedensértékét is éppen ez adja. Ilyen szempontból a szegedi Messzelátó Kiadó régi adósságot törlesztett, tartós hiányt pótolt, mikor e kötet megjelentetésére vállalkozott. Hogy a magyar?horvát irodalmi kapcsolatok vonatkozásában fontos események történnek, jelzi az a tény is, hogy a kötettel majdnem egyidőben Zágrábban a Quorum Kiadó gondozásában Rémijesztegetés (Zastrasivanje strasila. Válogatták: Lukács István, Manna Jolán, Neven Usumovic) címmel megjelent a magyar kortárs kisprózát bemutató válogatás.
A Magánszférák reinkarnációja című verseskötetben húsz költő öt-öt verse kapott helyet. A válogatás felöleli a nyolcvanas, valamint részben a kilencvenes évek horvát költészetét. A válogatásban szereplő összes költő a zágrábi Quorum című folyóirat oldalain kapott lehetőséget lírája bemutatására illetve kibontakoztatására és kritikai megmérettetésére. A válogatás kritériuma nem volt sem öncélú, sem egyoldalú, mivel a nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes évek elején a legfontosabb, és bízvást állíthatjuk, hogy az egyetlen fórum, ahol a fiatal írók bemutatkozhattak, az 1984-ben alakult folyóirat, illetve irodalmi kiadó volt. Fennállásának tizennyolc éve alatt közel hatvan könyvet jelentetett meg (ezek között a verseskötetek domináltak), a folyóirat pedig, amelyben a vezető szerepet az irodalom játszotta, helyet adott film-, fotó- és festőművészeti esszéknek, tanulmányoknak, kritikáknak, kiszélesítve és gazdagítva ezzel az olvasóközönség látószögét, tájékozottságát a horvát és nemzetközi modern művészetek szinte minden területén. Időről-időre tematikus számokkal is jelentkezett (pl. az európai kisprózai antológia amelyben Esterházy Péter, Kukorelly Endre, Mészöly Miklós és Nádas Péter képviselte a magyar irodalmat), e sorozat tagjaként jelent meg a már említett Rémijesztegetés, amely egyedülálló a maga nemében, hiszen korábban magyar prózaantológia horvát nyelven nem jelent meg. Az ún. Quorum-nemzedék tagjai, ahová a Magánszférák reinkarnációja költői is tartoznak, nem követnek egy meghatározott rendszerbe foglalt álláspontot, nem kötelezik el magukat egy egységes irodalmi irányzat, ideológia avagy stílus mellett, így tulajdonképpen az elnevezés csupán a publikációs fórumra utal, egy gyűjtőfogalom inkább, mintsem irodalmi eszmei közösség. Habár az alkotók nagyjából egy generációhoz tartoznak- a kötet legidősebb költője Zvonko Makovic a maga ötvenöt évével, míg a legfiatalabb, Tomislav Bogdan huszonkilenc éves ?, ennek ellenére nem alkotnak felismerhető irodalmi közösséget. A kötet költői gyakran kijelentették, hogy az ő idejük az autopoétika ideje, s közös ars poeticájuk a különbségek egymás mellett létezésének elvében ragadható meg. A válogatás címe tehát találó, mivel a költők egymástól elkülönülő olyan magánszférákat, mikrokozmoszokat valósítanak meg, amelyek minden egyes verssel újjászületnek, alakulnak időben és térben, tágulnak egyetemessé, vagy korlátozódnak csupán a pillanatra. A horvát kortárs költészet kompakt alapja viszont a valóság. A valóság vezető szerepet játszik a horvát kortárs próza tematizációjában is, mondhatni szinte kizárólag a valóság a ?főszereplő?, de amíg a prózaírók közvetlenül, egyértelműen a valóság talaján állnak, addig a lírikusok csak óvatosan, közvetve nyúlnak a valóság témájához.
drágám, nem vagyunk hó se gipsz
ha minden fehér ha minden
üres ha semmit se látni
körös-körül minden burjánzik beszélgetéseink
verejtékes lepedők
(Kresimir Bagic: Levél, a hallgatás négyzetei ? ford. Virág Zoltán)
Ennek ellenére a valós tények, a ?való világ? jelentősen befolyásolja és meghatározza a poétikákat. Mi több, a valóság a költői nyelvezetben a köznyelvi formák, idiómák szintjén is jelen van, leggyakrabban urbánus jelleggel, így a szleng, a különböző szubkultúrák nyelve a ?magánszférák? rendkívül hatásos illusztrációja. A nyelvet demisztifikálják, a nyelv csupán eszköz az érzések, hangulatok, az egyéni poézis kifejezésére.
Moziba megyek, megnézem a tré amerikai filmet
Bevallom, semmi bődületes a vásznon.
Kamillaillat árad a nézőtérre.
A rohadt amerikai filmből.
Penge színészekkel az ?a? produkcióban.
Finom speciális effektusokkal.
Pompás világítással.
Jó nyálas rendezéssel.
No persze szex nélkül.
(Simo Mraovic: Fehér nő ? ford. Orcsik Roland)
A játékosság azonban sok helyütt fellelhető. Nikola Petkovic például igazi ?poeta ludens?, a szenvedélyes és pattogó szavak feszült pillanatképet nyújtanak a költő egyéni poétikájáról a Kiszámolós című versében:
haj villő haj
holdviola júdáspénze
haj villő haj
szomorúfűz fütyülője rézangyala
haj villő haj
éjjel-nappal nappal-éjjel
bim-bam bim-bam
nekem szól a lélekharang
(ford. Lukács István)
A nyolcvanas és kilencvenes évek költői elhatárolódnak a külvilág történéseitől, közvetlenül nem kommentálják az őket körülvevő folyamatokat visszahúzódnak a saját individuális világukba, megvető és közönyös viszonyt próbálnak kiépíteni a kollektív érzésekkel, kaotikus, minden percben változó ?nagyvilággal? szemben. Magába forduló, tépelődő, nyughatatlan poézis formálódott így. Ezek fényében nem meglepő, hogy a délszláv válság, az 1991-ben kitört háború nem jelenik meg témaként, csupán elvétve találunk rá utalásokat, habár közvetve rányomta bélyegét a költészetre, sötét alaphangulatként szinte mindenhol felfedezhető.
belép a felesége, nyugodtan,
szép az, hogy ma nem kellett
lemennünk, nem meri megkérdezni tőle,
hogy mondják angolul
az óvóhelyet. a szoba sötétje betakarja
az ágyat. ő azt súgná neki: aludj,
de fél, a túloldalon nyitva maradnak
a szemei
(Miroslav Micanovic: Jób [a kilencvenes évek horvát költészete]
? ford. Orcsik Roland)
Megkerülhetetlen hatást tett a kortárs horvát költészetre a nyolcvanas és kilencvenes évek európai filmművészete ? a horvát irodalomtörténészek előszeretettel hivatkoznak Wim Wenders, Tarkovszkij, Fassbinder filmjeire. Az összekötő kapocs itt a feltűnő hasonlóság a versek és a filmjelenetek konstruáltsága, a hangulatra való koncentrálása között. S valóban, a versek inkább az aktuális életérzések lenyomatai, kiragadott momentumok, szürreális szintagmák, mintsem a hagyományos, kötött és ezáltal korlátokat szabó versszerveződések. A sorok néhol már-már képsorok, Branko Cegec szavával élve (aki szintén szerepel a válogatás költői között) ?szöveg-kockák?, és a versek lírai kisfilmekké válnak, nem is az agyban, hanem a szem előtt peregnek.
a pizzéria falán
feketével sprézett felirat: PUNK IS DEAD és
SID VICIOUS EGY FASZKALAP.
a gang offour tagjai testhez simuló viharkabátban
kőbelépőt árultak,
fekete műanyag zacskóba csomagolva.
a revolveremben nem volt lövedék.
(Branko Cegec: Fekete ? ford. Virág Zoltán)
A ?szöveg-kockák? kiegészítéseként jelentkezik a nagyvárosi underground zene (The Smiths, The Stooges, Velvet Underground, Joy Division, Nick Cave stb.) reminiszcenciája, szintén a hangulat, az ?atmoszféra? tolmácsolásának kitűnő eszköze, s a kettő ötvözésével meg is érkeztünk a legújabb kor művészetéhez, a videoklipek világához, az önkifejezés legszabadabb, ámde legkuszább műfajához. A lehetőségek végtelenek, a szubjektivitás tűnhet öncélúnak és vitathatónak, de a legújabb kor (horvát) költője jogosnak és megkérdőjelezhetetlennek ítéli önmaga visszhangjait. Goran Rem, eszéki költő és irodalmár erről így ír: ?Az összefüggéstelen leírások anyaga, a befejezetlenség kiindulópontja rendkívül sokszínű ? a különféle medializált, pop, fogyasztói, technológiai, posztcivilizációs kultúrák által ?, szétszabdalt jelenség. Az ilyen ?egzotikus?, mini motívumokkal díszített szövet képtelen befedni egy egész testet, a szubjektivitás testét.?
Csak remélni lehet, hogy e válogatást számos más, akár egyéni, akár összefoglaló lírát és/vagy prózát bemutató kötet követi, melyeken keresztül pontos és cizellált képet alkothatunk a hozzánk közel álló, ám a kulturális kapcsolatok tekintetében ködbe vesző horvát irodalomról.
