Lehullik az aranygyűrű.
Földhöz vágja magát.
Inog apám az ágy mellett,
beigazítom a kacsát.
Két kezét járókeretre,
fejét hűs tarkómra ejti.
Egy szava sincs. Én hallgatok.
Benne, bennem: senki. Senki.
Leültetem, s kezet fogunk,
mint kik a Megváltót várják.
Lepedőjét simítgatom,
puhítom a puha párnát.
Legalább egy kockasajtot!
Kis tavaszi hagymalevest!
Nem kell. Már nem. Semmi sem kell.
Maradj, fiam! ? és nem ereszt.
Klárikám, most simogass meg!
Anyám ugrik, haja lobog,
Gézukám, a szemed nyisd ki!
Megcsókolom a homlokod!
Ülünk, állunk, ölelkezünk.
Ágyában a halál fekszik:
vőfélybotján a sok szalag
virradatig mind lefeslik.
