Mama!
Én most
nem irigylem Istent,
hogy előtted meg kell állnia.
Perelted Őt
és számon kérted itt lent,
s most, hogy megnyílt
Számodra kapuja,
elbujdosna,
de bocsánatot kér,
s Te
persze
Neki is megbocsátasz.
Az égen szivárvány-telér.
Látlak, és aztán már nem látlak.
*
Az égen szivárvány-telér.
Látlak, és aztán már nem látlak.
Fölzokog egy szőlőlevél,
s még nem tudja,
hogy már utánad.
Formát keres a fájdalom,
de Benned
az öröm öltött testet.
S most eltűnik oldaladon,
ahogy az eget kékre fested.
*
Most eltűnik oldaladon,
ahogy az eget kékre fested,
a kezed,
az a kis halom,
s a nagyobb,
ami már nem a tested.
Könyörögnek az esőcseppek,
futkorásznának Teutánad,
ne bocsáss meg az Istenednek,
ne ríkasd meg az unokádat,
s Te elillansz egy mosolyon,
de hiszen olyan sokan várnak.
*
Elillantál mosolyodon,
megértem, persze, sokan vártak.
Sírok között botladozom,
sírhat is,
akit sírni látnak.
Én elengedlek,
menj, Mama,
majd addig nézek a magasba
? ANYÁM ANYJÁNAK OTTHONA ?,
míg szemeimből kavarogva
kiválik a színes telér
? látlak, és aztán már nem látlak ?,
ami a bokádig sem ér.
Menjél, Mama, mindenhol várnak.
*
(azt hittem
ruha vagy
ne fázzak)
(azt hittem
étel vagy
hogy éljek)
(a ruhátlanok
ennyire fáznak?)
(mások is ennyire félnek?)
