A szerpentinen mentünk fel a hegyre,
s épp akkor, amikor a nap felkelt,
a mítoszoktól dúlt éjt nyomban elfelejtve,
a hold lágy hullámzásra bírta a tengert.
Fújdogálni kezdett a szél is, egyre
mélyebb kék lett az ég az űr alatt,
s a fák ámulattal néztek a levelekre,
s a fák felébresztették a madarakat.
Megálltunk ott együtt, akár a szikla,
amelyből forrás fakad hirtelen,
s kiáradt szemünkből a látvány, hogy kiszabja
létünk pontos határait a semmiben.
