Mátyás király és Kádár János Nem kimondottan egészséges a címbeli párhuzam, nem is igazságos, hiszen Kádár János életműve aligha vethető össze Hunyadi Mátyáséval, még akkor sem, ha túl sok a nyilvánvaló és kézenfekvő analógia. Ezt kár tagadni. Ötszáz év különbséggel a történelem megismétli magát. Mátyás a Hunyadi-család - a nemesség előtt valójában ismeretlen - tagja, 1458-ban kerül hatalomra, a főpapok és a főurak aggodalmainak köszönhetően. A déli határokon ugrásra kész a török. Szükségesnek látszott a Nándorfehérvár alatt pestisben elhunyt, törökverő Hunyadi János nimbusza, kellett az országnak egy erős kezű uralkodó, aki az ország északi és nyugati nemességét is rászorítja a közös teherviselésre. Kádár az '56-os forradalom után 1958-ra erősödik meg. Mögötte áll a - nevezzük így - nemesség, az addig megosztott Párturak és a SzU, a határokon most is ott az ellenség, a vérnősző imperializmus. Kádár nem reformálgatja az adórendszert, hanem eredendően koldusbéren tartja az országot az internacionalizmus nevében. A nép annyit keres, amennyit megeszik. Mátyás a megsokszorozódott bevételből végvárakat épít, eltartja-eltartatja a végvárak katonáit, kiállítja a rettegett Fekete sereget, egy zsoldoshadat. (Érdekes, hogy a török ellen soha nem vetette be.) A Zsigmond által felépített, Mátyás által megerősített, korszerűsített végvárrendszer képes megvédeni a határokat. Emlékezetes a Kinizsi Pál vezette magyar sereg kenyérmezei győztes csatája. Kádár a megsokszorozott bevételből - '56 rémületéből okulva - kiállítja a Munkásőrséget, amivel kordában tartja-tarthatja a munkáshatalom adományaival elégedetlen prolitömegeket. Második lendülettel téeszesíti az addig magánzóként dolgozó parasztot, nehogy maradjon akár egy független, nem a szocializmus csecsén élő réteg is az országban. tova |