Augusztus 18-án 19 órakor a Nyitott Műhely vendége Menyhárt Jenő. Az est címe: "Jó lesz nekünk?"
Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó "igazgatója", vagyis a legendás együttes frontembere jelenleg a New York-i Greenpeace munkatársa. Klasszikus értelemben sem zenésznek, sem énekesnek, sem költőnek nem tartja magát. Gondolkodó emberként definiálja önmagát, aki szereti a kihívásokat, "globalizált agyvelő", akit a globális problémákon, a környezetvédelmen túl az emberi agy működése, a pszichológia, a kozmológia és biológia egyaránt foglalkoztat.
2005-ben jelent meg Para-Kovács Imre interjúkötete Menyhárttal, az Amerika Kiadó, ennek kapcsán írta Kemény István költő az alábbiakat az Élet és Irodalomban (részlet):
"Lehet vitatkozni, hogy ki a nagyobb művész, Elvis Presley vagy Menyhárt Jenő. Volnának érvek mindkettőjük mellett. Elvis mellett főleg az, hogy ő volt a rock and roll koronázatlan királya. Vagyis, hogy kettőjük közül ő gyakorolt nagyobb hatást a földgolyóra. Egyéb vonatkozásokban inkább Menyhárt Jenő felé billen a mérleg nyelve. Reálisan fogalmazva: ő a magyar rock and roll legfontosabb szövegírója és legkatartikusabb énekese. Más szóval a legnagyobb alakja. De legalábbis első a néhány egyenlő között.
Ahhoz, hogy ezt így gondoljam, nem volt szükségem az Amerika kiadó című könyvre. Viszont most, hogy elolvastam, jobban értem, miért gondoltam eddig is így. Ebből a hosszú-hosszú interjúból egy kicsikét meg lehet ismerni Menyhárt Jenőt és korát.
De minek? - kérdezhetik, akik nem tudják, kiről van szó. Ők vannak többen. Röviden: Menyhárt Jenő az Európa Kiadó nevű, idén huszonöt éves zenekar vezetője. Az Európa Kiadó a nyolcvanas évek budapesti undergroundjában fogalom volt, nonpluszultra, egyetemisták tízezreinek kedvence. Komoly, sőt komor dolgokról szólt: arról például, hogy se az ember, se a társadalom soha nem lehet szabad. Azzal pedig, hogy ezt pontosan és szépen kimondta, szabadságélményben részesítette közönségét. Aztán, amikor - némiképp váratlanul - Magyarország szabad országgá vált, a nyolcvanas évek földalatti zenéje és vele az Európa Kiadó szinte feledésbe merült. Nem minthogyha tévedett volna, vagyis mégiscsak létezhetne teljes szabadság, hanem azért merült feledésbe, mert független művészekből állott, akik - lényegüknél fogva - távol álltak bármiféle hatalmi pozíciótól.
És ez tulajdonképpen így természetes. Ahogy az Európa Kiadó-szöveg mondja: "a helyzetnek nincs semmi oka, hogy megváltozzon magától". A helyzet pedig az, hogy azok a tündökletes tehetségű zenekarok (URH, Balaton, Kontroll, Bizottság stb.), amik jó huszonöt éve előléptek a semmiből, hogy "eltöröljék a hetvenes éveket", ma, 2006-ban a nagyközönség számára éppúgy nem léteznek, mint akkor. Mondhatjuk úgy, hogy vereséget szenvedtek, mondhatjuk úgy, hogy a középszertől. Más szóval, a társadalom tehetetlenségi erejétől. Ennek ellenére ott motoszkál a kérdés az ember fejében: nem fejtettek-e vajon ki ezek a zenekarok mégis valamilyen titkos hatást a mai Magyarországra? Elvégre az ő zenéjükön nőtt fel vagy két értelmiségi nemzedék.
Ebben a helyzetben Para-Kovács Imrének támadt egy sugallata, az, hogy alaposan kikérdezi Menyhárt Jenőt. Az életéről, a nyolcvanas évekről, az Európa Kiadóról. És az égvilágon mindenről. Ahogy előszavában írja: "mivel belülről még semmilyen megfejtés nem érkezett ebből a korból". Menyhárt Jenő pedig kötélnek állt. Két hónapig ültek ketten egy konyhában, és ő elmondta Para-Kovácsnak az életét.
A négyszázhatvan oldalas könyvvel úgy jártam, mint aki a trópusi esőerdőben akar vadászni. A buja növényzetben alig lézengenek ehető állatok. Arra számítottam, hogy olvasás közben egyik alapvető gondolat a másik után fog kipattanni a fejemből, hiszen az én ifjúságomról is szól a könyv. De nem ez történt. Az alapvető gondolatok Menyhárt Jenőnek jutottak eszébe, mégpedig egytől egyig: ő maga értelmezi is a történeteit, a korszakot, a társadalmi közeget, sőt, magát a szocialista rendszert. Nekem csak a meglepődés maradt: Menyhárt a pár soros dalszövegeiben mindig is halálpontos volt, de arra valahogy mégsem számítottam, hogy négyszáz oldalon át is képes ugyanerre: minden mondata okos, pengeéles és egyszerű. Például, hogy miért éri meg idealistának lenni. Mert mindennek ára van, és az idealizmustól való megszabadulásnak a meghasonlás az ára. Az illető művész "elveszti azt a tartást, erőt és izgalmat, ami ahhoz szükségeltetik, hogy fontos és valóban érdekes dolgokat hozhasson létre". Ebben nem csak az a fontos, hogy most így magyarázza, hanem az is, hogy ezt már jó húsz éve ugyanígy végiggondolták a zenekarral. Tulajdonképpen tehát - érdekből nem lettek konformisták. És ezért nem lett hivatalosan elfogadott, igazán ismert zenekar az Európa Kiadó. Ezért nem lehetett őket "betörni".
Menyhárt Jenő később sem tört be. Független bírt maradni. És ennek is ára volt. 1994 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal New Yorkban él - mikor miből. Olykor semmiből. Pár évig például teherautó-sofőr volt. Ilyen értelemben tehát egy "reciprok Elvis-történet" az övé. Ő maga fogalmaz így: Elvis "teherautó-sofőrből lett rock and roll sztár, nekem pedig sikerült éppen ellenkező irányban alakítanom az életemet. Ez így fordítva sem érdektelen, gondoltam." Aki ebben a két mondatban öniróniát vél felfedezni, az nem téved. De az sem, aki erős művészi öntudatot. És az végképp nem, aki méltóságot. Menyhárt Jenő egész pályafutására talán a méltóság a legjellemzőbb szó. Tudja, hogy ő mit ér - de azt is tudja, hogy az mennyit ér."
