Milián Orsolya: Rabszolgák, szolgák és rabok (HVG 41. szám)

2.

A munkahely mint olyan, többnyire borzadályos fogalom.

Nem feltétlenül azért, mintha mindenütt a halálra dolgozás esete forogna fenn, hanem mert ritka az a hely, ami egyszerre funkcionális és humánus. Ez utóbbi alatt értem a fő/négyzetméter arányt, fényviszonyt, megfelelő minőségű technikát, ablakot, növényt, levegőt, szóval mindent, ami nem fullaszt bele a 8-10-12 órába. Már persze, ha irodai melóról van szó, amit készen kapsz, és nem nagyon módosíthatsz rajta. A skandináv cégek például annyira alkalmazzák a humán erőforrások használatának különböző elméleteit, hogy még a munkaidőt sem rögzítik le: nincs olyan, hogy obligát nyolc óra, olyan meg pláne nem, hogy reggel 7 mint kezdés. A norvég Telenor annyira radikálisan viszonyul dolgozóinak szabadságához, hogy még csak megszabott helyekhez, termekhez sem köti őket. Sőt, a szabadság mellett az egyenlőség elvét is követi: a fensőbb hatalmak nem rendelkeznek megkülönböztető kellékekkel, teszem azt, külön irodahelyiséggel. A Fornebu-központ hétezer alkalmazottja ott végzi munkáját, ahol akarja, a kertben, kondi-, ét- vagy tárgyalóteremben, a számítógépszalonban, netán a fjordok mentén. A legszebb az, hogy mindezt a leghighabb tech biztosítja, mondhatni, a fő/laptop valamint fő/mobiltelefon arány egy az egyhez (minimum). A korlátok fellazítása mégsem jár eredménytelenséggel, a munkamorál nem csökken, sőt. Bárha a skandináv cégfilozófia kicsit délebbre is csorogna, mint praxis.
   
   3.
   
   Kimondatott, miként előre tudva volt: Bush szabad kézzel csaphat Irakra. Ha pedig az amerikai nagytesó efféle gyakorlatot alkalmaz, akkor miért ne élhetne ezzel a módszerrel más is, példának okáért a hajdanvolt rivális. Moszkva vérszemre kap, terror ide, terror oda, a konfliktusnak gondolt helyzetet harcias fellépéssel illik megoldani, lásd mint fent. Ha a grúzok nem irtják elég hatásosan a csecsen szeparatistákat, akkor jönnek az oroszok, és rájuk pottyantanak ezt-azt, legkevésbé szeretetcsomagot. A világ lévén - legalábbis többnyire - szabad, vagy akként elkönyvelt, kinek-kinek jogában áll a cselekvés. Ha már van precedens, akkor van hivatkozási alap, mentség, plusz gyakorlati útmutató.
   

   4.
   
   Még egy hétnyi hajrá, és megint lehet szavazni. Tekintettel az önkormányzati választásokra, a HVG többoldalas mellékletet ajánl, amelyben a polgármester-típusoktól a főváros és kerületeinek viszonyán át a megyeszintű portrékig és még tovább minden lényeges elem megvizsgáltatik. Csemegének bőviben van az olvasó: pártpreferenciákkal és pártreferátumokkal, folytatódó és megszűnő rezsimeknek szolgáival, földrajzi-gazdasági differenciákkal, voksolómennyiségekkel, az utóbbi négy év eredményeivel lehet találkozni bő húsz oldalon át.
   
   5.
   
   A történelemben az a szép mindösszes, a fikcionalitásra hajazó elbeszélésmódjain túl, hogy a szöveg-olvasó viszony élőbb, illetve hatásosabb. Mondanám, ugye, az irodalomhoz képest, csakhogy. Csakhogy nem egyszerűen arról van szó, hogy a történelem értelmezője (melynek végletes példája az ecceri diktátor) levonja a maga konklúzióit, és forradalmasít, rendszert vált, magyarán a direkt típusú (olykor radikális) változtatás gyakorlatát alkalmazza, hanem arról, hogy a história figurái is habilitációnak valamint rehabilitációnak vannak kitéve. Fellép az interpretátor, és jelzőt irt, minek következtében Őrült Lajos bajor király nevében át kell értékelni az elmeállapotra vonatkozó jelölőt. II. Lajos nem volt bolond, csak kissé ügyefogyott, más részről költői lélek, mizogin, de főként iparo-technikai forradalmár. Legalábbis Jean Louis Schlim szerint (a hivatkozás ilyenkor kifejezetten fontos).
   
   6.
   
   Az incognito mindig varázssal bír, csakúgy mint a titok, de ez utóbbiról írtam már. Varázsos eleve az, hogy magában hordja a tudást és nem tudást, lepelhordótól illetve szemlélőtől függően. Az inkognitó per def. követel néminemű furfangot, mely stratégia a retorika használatában nyilvánul meg. Hát persze hogy a nevesítésről beszélek. Arról, milyen tropológiai praxist alkalmaz(ott) az állambiztonság mint szerv, és tagjai, ügynökei mint szerves anyagok. Ha elfogadjuk azt az axiómát, hogy a név kötelez, akkor rossz belegondolni, hogy a mindenkori pápát megillető cím, a #8220;Pontifex Maximus" fedőneve mögötti lény milyképp gyakorolta a mindenhatást. A megalomán loginok kivételével, úgy tűnik, mégiscsak az egyszerűbb metafora-használat dominált, bármit is mondjon ez el a #8220;titkos szolga"-rendszer költői képességeiről vagy egyebéről: a nevek többsége anagrammatikus; helyhez vagy valós foglalkozáshoz kapcsolható. A keresztelkedésnek pedig volt saját kódexe is, pl. a történelmi név felvevése tiltott, míg a szerv által adományozott név megváltoztatása szabad volt. Vagyis, a nyelvhasználat nem volt önműködő, önreflexív meg pláne nem.