Milián Orsolya: Minimalista szabadságjogok + Péterünk a neten (ÉS-szemle)

   
   1.
   
   Na és?
   
   
   2.
   
   Az internet bizonyos szempontból a világ egy alternatívája, nem abban az értelemben, hogy tökéletesen lefedné azt, amolyan borgesi térkép módjára, hanem azért, mert a virtuáliában könnyedén lehet közösséget építeni, olyan hasonszőröket találni, melyek esetleg a valóban nincsenek. Mert ki az, teszem azt, aki szexen kívül másról nem beszél, ráadásul csoportosan? A lehetséges világ lehetővé teszi azt is, hogy a démosz hangja elérje a miniszterelnöki fület, pardonnez-moi, a szemet. Péterünk miniszterelnok@meh.hu postaszájtján tüntető levelekkel találkozhat, amennyiben nem túl hangos valamint nem túl sokszámú a nép, és nem tölti be teljesen tárházát, melynek esetleges következménye az volna, hogy Péter egyáltalán semmit sem tud olvasni. Korunk hősei, a netezők, akik már kiutálták a hagyományos petíciók formáját, és elektronikus azonnalisággal emelik szavukat az egyházak számára kiutalandó pénzek ellen.
   

   
   3.
   
   A Társaság a Szabadságjogokért nevezetű egyesület is jobban tette volna, ha a netre tapad és onnan indítja felvilágosító offenzíváját. A hagyományos keret ugyanis azzal a veszéllyel járhat, hogy megvétózza az Aufklärungot, miként tette ezt a HVG akkor, amikor visszautasította a kőkemény drogtörvények enyhítését kiprovokálni szándékozó, egyébként csupa-csupa valós statisztikával tömött hirdetést. A drogreklámot vissza köll utasítani, merthogy nem etikus. Az etikus egyébként nem azt tiltja, ami halálos méreg, vagyis a nikotint és az alkoholt, hanem azt, ami az ún. társadalom kis fejébe és szűk látókörébe nem fér bele. Fűbe pediglen még senki se halt bele. Ha Millnek igaza van ama állításában, hogy az igazság akkor derül ki, amikor a nézetek folyton egymással csatároznak, akkor a marihuána-alétheia Magyarhonban soha nem fog világossá válni. Itt ez történik: ha drog, nincs apelláta, nincsen frídom.
   
   4.
   
   Nincs semmi a retorikán kívül. Vagyis minden szöveg. Bele vagyunk vetve a nyelvbe, és ebben kaparásszuk a (beszéd)pozíciókat. Legalábbis efféle működést ír le Szabó Márton politológus a világban-politikában való benne-állásról. Mindenek felől szimbólumok bombázzák az egyszeri polgárt, mely szimbólumok, ha már egyszer azok, amik, vagyis per def, homályosak és többértelműek. E két utóbbi jelző vonatkozik mind a Fidesz mind pedig az Mszp beszédmódjára, mely inventív szervezetek folyton metaforákban beszélnek, többnyire azzal a szándékkal, hogy megmondják a biztos egyetlent, a valósat, azzal az alapállással, hogy mindenki érti az üzenetet. Reflexiótól, öniróniától mentesen. Olykor teljesen az értelem híjával.

   
   5.
   
   Arcot adni a névnek, hangot adni az írásnak, valamint Ficsku: vigyük ki az irodalmat az utcára, hozzon mindenki /még/ egy olvasót. Valami ilyes történhetett azon az akción az Írók Boltjában, amikor a szépen írók egymás szövegeit olvasták fel, az utcán is hallható mikrofonba. Arc és arc-más, hang és a másik hangja, olvasott és felolvasott szöveg létmódjáról-rítusáról értekezik Szilágyi Ákos szövege. Paul de Man-imádóknak, grammatológusoknak kötelező olvasmány.
   
   6.
   
   A mese az mese az mese. Le lehet írni a morfológiáját neki, funkciókat, elemeket lehet sorakoztatni, melyekből tutira összerakható aztán a mese váza és egésze, mégsem emiatt örülünk neki. Azért örülünk mert allegoriter beszél, mert képzeleg. Képzeletben gazdag Erdős Virág minimalista meséje is, melyben van rontom-bontom állapotváltozás, mesalliance helyett kasztba illő házasság, családtörténet, meg minden.