Milián Orsolya: Bereményi frusztrált vagy mártír? (ÉS-szemle)

   1.
   
   Vészes hideg van, nap meg sehol. Ehhez konstruálj hangulatot.
   
   2.
   
   Magyarsággal játszó elektronikus tünemények lepnek el időről időre bizonyos postaládákat, néha kritikus mennyiségben. Lehet, hogy Megyesi Gusztávnak van igaza, már abban, hogy a levelezési kultúra különös feltámadásának lehetünk tanúi Magyarhonban. De az is lehet, hogy egy csomó ember egyszerre egy időben lett grafomán. Vagy agitátor. Vagy partizán. Mindenesetre az, hogy e-mailben hívják fel a figyelmet a magyar áruk megvételére, mégpedig úgy, hogy kódszámokat közölnek, meglehetősen lagymatag formája a meggyőzésnek. A "vedd és védd a magyart"-szlogen pedig minden szójátékra - no meg egyebekre - érzékeny embert eltántorít az üzenet komolyan vételétől. Nem lehet véletlen, hogy EU-népszavazás előtt néhány hónappal készülnek ez efféle közrendbontó irományok. De ha jóindulatúak, netán nacionalizmust hanyagoló naivok vagyunk, akkor olybá értékelhetjük ezt a mailt, mint ami éppeg az EU-val kapcsolatos félelmeket kívánja eloszlatni, na jó, kissé kacifántosan. Vagyis hogy nem kell frászolni a még szabadabb piactól, aki igaz magyar kíván lenni / maradni, csak a vonalkódra kell, hogy rápillantson, s ha 599-es kezdetet lát, akkor bátran vásárolhat, mely dicső tett által hazafiasan támogatja a helyi belgazdaságot. Már csak azt nem értem, hogy hozzám miért mindig csak globális problémákra koncentráló körmailek jönnek (pl. a Dalai Láma életelvei; hogyan mentsük meg a házasságunkat / barátságunkat / szexuális életünket; tiltakozzunk a kutyák ételként való hasznosítása ellen, etc.), amik többnyire komoly fenyegetéseket is tartalmaznak: ha x levelet nem küldöm szét azonnal m szer n postaládába, akkor nagyobbnál nagyobb szerencsétlenségek fogják sújtani az én szerény kis létemet. Persze lehet, hogy az "őrizünk és vásárlunk" témájú levél is tartalmazott effélét. Pl olyképpen, hogy ha nem magyar terméket veszel, akkor hazád, továbbá életszínvonalad megindul a hanyatlásnak útján. Más kérdés, hogy a rövidlátó (esetleg vak) magyar polgárt hogyan veszik rá arra, hogy azokat a bizonyos apró számokat (eredményesen!) kiböngéssze. Be lehetne vezetni a kötelező szemüveghordást. Esetleg minden magyar áru mellé lehetne csatolni egy bónusz szemcsit, vakoknak Braille-írásos cetlit. Akkor még a szemüveggyártó cégek is jól járnának.

   
   4.
   
   Az ügynöktörvényhez ezúttal szókratészi módon közelítenek. Mivel a címzett nem ismeretlen (a kormánykoalíció), nem lehet véletlen, hogy a Nyilvánosság Klub inkább kérdéseket tesz fel, mint válaszokat, illetve tanácsokat ad. Ez utóbbiakból éppen elég hangzott már el a közvélemény részéről, nagyjából eredménytelenül. A kérdések nem csak logikusak, de jogosnak is tűnnek, és különösen azért érdekesek, mert a "törvény a bűnösöket védi, és nem az ártatlanokat" jól ismert vádján túl a nemzetközi szervezetekkel való jog-összehangolás kérdéseit is listázzák.
   
   3.
   
   Az És lehozza Nádas Péternek az Europa Schreibt hamburgi konferencián tartott előadását. Bár a konferencia arra kereste a választ, hogy mi is volna az európai irodalmakban az, amit európaiként lehetne definiálni, Nádas nemes egyszerűséggel megkerüli ezt a felvetést, és inkább az írásról, az írás valóságáról, az író személyről regél. Persze a zárlatban közli, hogy az européer írásnak mégiscsak volnának sajátosságai (sajnálatos módon az nem derül, hogy mifélék volnának ezek), viszont határai nincsenek, különösképpen földrajziak nem. Az nem lesz egyértelmű, hogy Európa in illo tempore azért nem tudott írni-olvasni, mert ezt nem szokták tenni a görög mítoszok hősei, vagy azért, mert Zeusz által ragadtatott el, mint nő. Mindezek felett Nádas megint jól teljesít, a személyes írás-tapasztalaton túl az írhatatlan írhatóság mint az írás maga teóriáját problematizálja.

   
   5.
   
   Forgách András tárcája olyan, mintha egy hipertextuális hálót szedtek volna le a monitorról. A szétterített szövegben a linkeket nyilak jelzik, de az általuk kijelölt utat nem feltétlenül kell teljesen komolyan venni. Már csak azért sem, mert akkor az olvasó vagy zsákutcába kerül, vagy éppenséggel kilövődik a jelentés-űrbe. Kijárata van egyébként, legalább egy, de ez is olybá hat, mint az Amerikai psycho zárlata: No exit. Benn vagy tartva a Mixátban, anélkül, hogy valamely utolsó találkozás (szivar?) megtörténhetne.
   
   6.
   
   A Bereményi Gézával készült interjú eldönthetetlenné teszi, hogy a rendező frusztrált, vagy csak mártír. (Lehet, hogy mindkettő.) Nyilvánvaló: nem tehet mást, mint menti azt, amit még lehet, mondván, ő csak filmet gyártott, az összes többi mellékes; a filmet csak azért húzták le a kritikusok, mert szerencsétlen helyzetben sikerült bemutatni. A magyar kultúra eme örökérvényű opusza pediglen továbbra is méltatlan bánásmódban fog részesülni, távolról sem a film minősége vagy a történelmi bakik, hanem a véresszájú politika és a magas művészetet nem értő közönség miatt.