Milián Orsolya: Eben gubák (ÉS-szemle)

   
   1.
   
   Lehet, nincsen nagy baj az irodalommal /vagy a szerkesztéssel/, csak nekem van perverz ízlésem. Mindenesetre szerénységem egyre kevesebb jó szöveget lel fel az És irodalomnak szánt részében, viszont egyre többet a közéleti oldalakon. Pardonnez-moi, de kis kivételtől eltekintve hanyagolni vagyok kénytelen az irodalmat, eléggé fárasztó olvasni is, nemhogy írni róla.
   
   2.
   
   Előrelátható volt, hogy a jelen kormány is előbb-utóbb korrupciós botrányokba fog szaladni. Még akkor is belefut, ha nem elsősorban az ő keze lóg bele a bilibe, hanem a párté, ahonnan jött. Valamiféle ujjak mindenképp benne csüngnek abban a bizonyos biliben, és markolgatják, kavargatják azt az általában véve büdösnek tapasztalt anyagot. Olyan is akad, aki benne ücsörög, és még csak azt sem hajlandó elismerni, hogy miféle pozíciót birtokol, sőt, kifejezetten hasznosnak és kényelmesnek ("melengetőnek") érzi ezt. Efféle helyzetben leledzik az úttörőelnök és szoci képviselő Rácz Péter, aki mindenféle cseles ügyletek során beköltözött egy gyanús tulajdonú vadászkastélyba, ahonnan most már a rendőrség sem költöztetheti ki, lévén, hogy a csalás gyanújának vádját felvető Rogán Antal keresetét startból elutasították. Rácz természetesen pártja elleni méltatlan támadásnak véli az esetet. Már szinte látom, ahogy a szocik mindenféle kritikát efféle érvvel fognak elhárítani. Volt erre példa, egy rakás.
   
   3.
   
   A kormányt nemcsak korrupciós kritikák érik, hanem gazdaságiak is. Ez utóbbiak a túlköltekezés rémhíreire koncentrálnak, mely rémhírek nagy része valós. A 2002-es év rossz irányba tendáló mérlege miatt azonban nem csak az MSZP-t és koalíciós partnerét lehet okolni, jókora adaggal járult ehhez a leköszönt Fidesz is.

    Bokros Lajos gazdaságpolitikai értekezése az új és régi pénzpolitikát, valamint ezek következményeit kutatja. A túlköltekezés elsődleges következménye nyilvánvalóan az államadósság növekedése, amely csak viszonylag rövid ideig segíti elő a gazdasági fellendülést, hosszabb távon inkább gátló tényezőként viselkedik. Bokros egyetlen kiutat lát, ez pedig a költségvetés szigorúbb korlátok közé szorítása volna. Elképzelhető, hogy a 100 napos "terv" (vö. a hajdani négy-öt éves tervek) egy év után önnön dugába dől?
   
   4.
   
   Nem hiába van kollektív emlékezet: a történelem iránti érdeklődés soha nem fog megszűnni. Ha a HVG a Don-kanyart húzza elő, akkor az És kicsit visszább megy az időben, és az Osztrák-Magyar Monarchia értelmezéseit veszi sorra. Az elsődleges forrást ezzel kapcsolatban természetesen a tanúk visszaemlékezései képezik, melyeket Gyáni Gábor két csoportra oszt: akik 1918 előtt vettek aktívan részt a politikában, azok a monarchikus rendszer pozitív oldalait emelik ki, a szakadást szeretők pedig ennek éppen az ellentétét teszik. Ezeket a személyes elbeszéléseket persze nem lehet kritikálatlanul elfogadni, a megköveteltnek vélt distancia azonban a történetíróknál sem következik be. Pártatlan történelemkoncepció mintha nem is nagyon létezne erről a korról (de valószínűleg egyéb korokról sem): kommunizmustól, liberalizmustól, demokráciától függően vagy átkozott ez a történelmi formáció, vagy olyan bánásmódban részesül, melyet a nosztalgia ural. Régi közhely, hogy a történelmet is az ideológiák uralják, de ettől függetlenül tanulságos egy évszázad értékeléseinek rövid kivonatait olvasni.
   
   5.
   
   Magyar Bálint oktatási reformtervezete sikeresen felkavarta a belügyi vizeket. A témáról Vekerdy Tamás és Mihály Ottó nyilatkozik, meglehetősen liberális nézetekkel, melyekben a finn rendszerre történő hivatkozás a vezérmotívum. A gyermekközpontú oktatással úgy tűnik, nincsen semmi baj, mindössze nem ártana, ha az OM valamiféle határt jelölne ki abban, meddig és milyen formában is valósuljon meg ez.

    Egy dolog az, hogy nem szabad se buktatni, se házi feladatot kiszabni, viszont megnézem azt a diákot /és oktatót/, akinek az iskolában eltöltött idő elégséges arra, hogy elsajátítsa a megfelelő ismereteket. Na persze, ha csökkentjük az elsajátítandó anyagot, akkor ezt is meg lehet oldani, de ez nem feltétlenül fog hozzájárulni ahhoz, hogy a - mostanság katasztrofális - általános műveltségi szint emelődjék. Persze az is lehet, hogy ált.műv. szintre senkinek semmi szüksége nincsen, legyen csak szakirány. Hát, nem tudom.
   
   6.
   
   A Walden-t afféle zöld rovatként szoktam kezelni, most spéci olyan természetbarát szöveggel találkoztam, ami irodalom is. Ez volna az a kivétel, amiről az első pontban írtam, jelesül Oravecz Imre és az Elza vére. Abszolút tévútra vezetett a szöveg, csak durván referenciáliter voltam képes olvasni, mea culpa. Mert nagyon nem jó, amikor az ember hőn szeretett ebe megbetegszik, s ha kimúl, akkor végképp nem.