ÉS - 2002. augusztus 23., Ára: 192 Ft
1. Az igazság az, tartottam az És-től. Hogy megint az ezerszer lerágott csontokon fognak újabb fogak rágódni, megint nem lesz egy darab jó költeménynek nevezhető vers, hogy mindent elönt a kritikusi nyavaly. Vers-témában bejött a félelem, a többi elvárást meg sikeresen meghaladta a szám. Igazi felüdülés, hogy az ügynök-téma végre csak érintőlegesen tárgyalódik, helyette inkább az egyetemes szituval foglalkoznak a szerzők. |
2. A sokoldalúság olyan karakterisztikum, ami nemcsak a személyiségre nézvést hordoz pozitívumokat. Teszem azt, az, hogy a magyar politikum mindössze két oldallal rendelkezik ugyan átláthatóbbá teszi a rendszert, viszont nem alakít ki egészséges egyensúlyt. Egyensúly akkor van, ha a jobb és a bal között a középnek is megvan a magához való területe. Az erősen polarizált helyi szisztéma úgy alakítja ki a közepet, hogy időnként és meglehetősen hiteltelenül annak vallja magát. A középként való identifikációt soha nem képesek a pártok megtartani, egyszer erre csúsznak, máskor arra lengenek ki. A magyar "közép" az egy helyben zuhanás zérus állapotában leledzik. Van az az elhíresült EP-mondat, hogy: "Magam talán középre állok". Addig rendben van, hogy a pólusok merre lelhetőek fel, no de hol van a közép? A jobbtól hány fényévnyire, a baltól hány méterrel visszább? 3. Eörsi István szerint "négyévnyi FIDESZ-kormányzás, továbbá a Medgyessy-ügy és folyományai lelkileg elnyomorították az országot". Akárhogyan is érti ezt a "lelki nyomort", akkor is túlzásnak érzem. Amolyan régesrégi magyar busongásnak, amely az éppen aktuális helyzetet mindig úgy értékelte, hogy ebben az országban soha semmi nem jó. Persze, annyiban igaza van, hogy a politikával kapcsolatos undor-érzet általánossági kvótája meglehetősen magas, sőt, egyre magasabb, de azért nem kell ennyire tragikusra venni a hangvételt. Egyrészt, mert a magyarnak igen fejlett túlélőkészsége van, másrészt pedig azért, mert az undor nem feltétlenül #8220;lelki nyomorhoz" vezet, hanem csömörhöz. A fásultság pedig bizonyos helyzetekben kimondottan hasznos tud lenni. Az viszont valóban elkeserítő, hogy az értelmiségiek pártjának kikiáltott SZDSZ egyre kevésbé az, aminek indult, vagy aminek látszhatna. |
4. Szegedy-Maszák a nemzeti irodalomról. A legegyszerűbb megfogalmazásban nemzeti irodalomnak minősül az, amit a nemzet nyelvén írtak. Viszont a magyar irodalom nem egy és nem két olyan személlyel büszkélkedhet, akik más nyelveken is alkottak, műveik pedig mégiscsak a magyar kultúrához taroznak. Tehát a nemzeti irodalmat nem lehet purista módon felfogni, nem nyelvfüggő, vagy legalábbis nem egészen az. És, nyilván, itt is megjelenik az identitás, az identifikáció problémája. Nemzeti irodalmat csak a többi, más nemzeti irodalomhoz képest lehet definiálni. A másikhoz képest való meghatározás ugyanakkor a másik általi meghatározottság állapotát is előhívja: a máshoz képest teremtődöm, de a másnak is el kell adnom magam. Hopp, máris a fordításnál és a fordíthatóságnál, valamint az irodalmi piacnál vagyunk. A piac elsősorban az angol nyelviségnek kedvez, ehhez képest pedig a magyar iromány ugyancsak hátrányos helyzetbe kerül. Már csak azért is, mert lényege lefordíthatatlan: túl gazdagon burjánzik a nyelvi többértelem. 5. Grendel járt utakon járja be a járatlant. Melankólice. Naplószerű est-verziókat sorjáz egymás mögé, egymás mellé, miközben időnként vers-ritmusra vált. Máskor prózaversre. Vagy széles ívben felkunkorodó szájvégre. Esetleg hazugságra, mert a napi jegyzetekbe ez is belefér. 6. A "Televízió" rovatában az a jó, hogy mindig a bírhatatlan műsorokat kritizálja. Ezeknek egyik gyönyörű példája lehet a Zenevarázs nevet hordó förmedvény. Két, legalább ötször nyugdíjba vonult (és sajnos, mindig visszatért) "pop-ikon" (a Papp Rita - Bodnár Attila házaspár) tévés kitérője ez a fenomén. Egyszer bele kell nézni ahhoz, hogy az ember igazán tudja, mi az alsó határ. A Dáridó ehhez képest valóságos opera-fesztivál. Vajon miért van az, hogy a csatornák többsége ilyen olcsó, színvonal nélküli zeneműsorokkal tölti ki az adásidőt? |