Milián Orsolya: Európai ördögűzés (HVG-szemle)

   1.
   
   Kulturáliter a retró uralja a lap eheti számát: Havel-áttekintő, ördögűző-idézés, történelmi újrajáték. Van persze még Amerika-Irak, magyar oktatás, millió gazdasági hír, de ezek különösebb újdonsággal nem szolgálnak, vagy legalábbis olyannal nem, amit máshonnan ne lehetne (már) tudni.
   
   2.
   
   Kis körkép a lehetséges amerikai elnökről, demokrata színben. Választás ugyan csak jövőre történik, de máris van hat aspiráns, akik közül egyik sem tűnik a tuti befutónak. John Kerryvel az a baj, hogy túlzottan liberális elveket vall, mutatkozik ez abban, hogy támogatja az abortuszt, és elítéli a halálbüntetést. Richard Gephardt-ról nincsnek mérvadók információk, egyszerűen csak annyi, hogy ő sikertelen politikus. A Joe Lieberman elleni érv viszont az, hogy ő zsidó, zsidó elnök pedig nem feltétlenül tesz jót a Közel-Keleti kapcsolatoknak. John Edwards egyértelműen hazug: az "egyszerű amerikaiak" szószólója kíván lenni, miközben ügyvédi praxisában a legbotrányosabb és lehető legtöbb pénzt hozó ügyekre specializálódott. A további kettő a "futottak még" kategóriába esik, viszont az előbbi négy sem az a kifejezett "komoly Bush-ellenfél". Pedig Bush megérett már a cserére.

   
   3.
   
   A képzelt beteg figuráját viszonylag régen megírta már Moliére. Ha néhány századdal később születik, akkor bizonyára bővített volna témáján, és nemcsak az egyén hipochondriáját szövi bele történetébe, hanem a gyógyszerpiac által tálalt különféle betegségek hatásait is. A gyógyszerekkel kapcsolatos legújabb botrányt egy ausztrál újságíró robbantotta ki, azt állítván, hogy a gyógyszergyártók nemcsak orvosságokat, hanem betegségeket is termelnek. Ennek módja igazán egyszerű, továbbá a metonímiára épül: ha bizonyos kórképet felfedünk az egyik nemen, akkor vigyük át ezt a másik nemre, és máris szélesítettük a piacot. Efféle működést ír le az, ahogyan az erekciós zavarok megszüntetésére feltalált gyógyszerek piaci telítettsége után a gyártók a női szexuális zavarokra kezdtek fókuszálni. Kezdték ezt azzal, hogy riasztó képet festettek a női nemiségről, mondván, a 18-59 éves amerikai nők 42 százaléka küszködik "potencia-zavarral". Ezt ugyebár sürgősen meg kelletik oldani, csakúgy, mint a kopaszságnak többnyire egyáltalán nem örvendő férfiak kisebbségi komplexusát (ez is afféle 'bizonyított' tény), valamint a feloldódni képtelen emberi lények depresszióként elkönyvelt visszahúzódó természetét. A távoli perspektíva azt mutatja, hogy a betegség terminusa alá sorolt kövérség, depresszió és terméketlenség mellé fel fog sorakozni az unalom, a narancsbőr, a munkahelyi kellemetlenség, valamint az utazások okozta időeltolódás is. Aztán utazáskor majd mindenki hurcol majd magával egy külön kis böröndöt a mindenféle jót biztosító gyógyszereknek.
   
   4.
   
   Ahhoz, hogy egy primkó emberből körberajongott híresség legyen, mindenképpen szükséges a média. A HVG nyersanyaga ezúttal nem a valóságsók, hanem azok a történetek, melyek azt példázzák, hogyan lesz egy piti bűnözőből sztár, betyárokból és "viszkisből" (ezzel az ortográfiával nagyfokú fenntartásaim vannak) népi hős. A magyar - immár két évszázados - hagyomány nemcsak azt mutatja, hogy ezek a figurák mindig túlromantizáltak, hanem azt is, hogy szó nincs Robin Hood-féle esetekről, azaz a birtokától jogtalanul megfosztott főúr bosszújáról és igazának restaurációjáról. A magyar föld olyan "hősöket" termelt ki, akik földművelői gyakorlatukból azáltal vettetnek ki, hogy összeütközésbe kerülnek a hatóságokkal (pl. azért, mert ellopnak egy tehenet, miként tette volt Rózsa Sándor), majd a törvényes eljárás elől elmenekülnek, és sajátságos munkakört vállalnak fel. A média által felkapott betyár - többnyire az újságíró fantáziáját dicsérő történetek által - idővel valóságos értelmiségivé-világfivá képes alakulni, aki több nyelven beszél, igencsak gáláns az úri hölgyekkel, továbbá nemes erkölcsei is vannak neki. Betyárnőkről nem szól a fáma.

   
   5.
   
   Ha végzetes gyanakvást táplálnál önmagaddal kapcsolatban, de nem jutnál el az atípusos depresszió, szkizofrénia, paranoia klasszikus eseteinek magadra olvasásáig, viszont élénken érzékelnél különféle parancsot adó hangokat, akkor vegyél egy tam-tam dobot, és használd úgy, mint a törpe a Bádogdob-ban. A HVG ördögűzésre fókuszáló cikke ugyanis bebizonyítja, hogy a világ csaknem minden kultúrájában a sötétségtől való félelem eloszlatására a zajkeltés (dobolás), valamint ennek fejlettebb formája, a zenélés-éneklés a lehető legjobb eszköz. A téma a grönlandi kormány bukásából adódik: valamely okból eme kormány hatékonyságát azzal kívánta emelni, hogy hivatásos szelleműző segítségével kiirtsa a negatív energiákat a kormányépületekből. Arról nem érkeztek információk, miszerint eme "negatív energiák" szellemek formájában testesültek-e meg, sőt, netán a miniszterek láttak volna efféle ezoterikus lényeket. Viszont az, hogy a kormány mindenütt falra festett ördögöket lát, elég komolyan megkérdőjelezi államvezetési képességeit. Az exorcizmussal kapcsolatban egyébként a katolikus világszemlélet is meglehetősen távol kerül az értelemtől. Kedvenc II. János Pálunk természetesen az ördögűzés szertartásrendjét is megreformálta, és ebben kikötötte, hogy a Sátánt nevén nevezni felesleges, parancsolgatni neki célszerűtlen, inkább Istent kell sokat emlegetni (vö. Isten nevét szádra hiába ne vedd.). Az 1999-es (!) megújítás arra is kitér, hogy az epilepszia és a szkizofrénia "nem feltétlenül" (siv!) kongruens az ördögi megszállottsággal. Sejtésem szerint a paranoidokkal is közli eme reform, hogy őket sem az ördög űzi.
   
   6.
   
   Hatvan évvel ezelőtt, ebben a tájban (január második fele) a 2. magyar hadsereg már csak elesettként, fogolyként, szerencsésebb esetben visszavonulóként létezett, tudjuk ezt így 2003-ban. 1943-ban - ugyanebben az időben - ezzel szemben a hátország mindössze annyit tudott, hogy a veszteségek az addigiakhoz képest nagyobbak, viszont a hős magyar katonák kitartanak a keleti fronton, sikeresen tartóztatják fel az orosz haderőt, mi több ellentámadásokat hajtanak végre. A két különböző szemléletet nem egyszerűen a technika fejlődésével lehet magyarázni, hiszen, bár akkoriban még sem sms, sem emil nem létezett, a politikai vezetés nagyon is tisztában volt a valós történtekkel. Hogy a Don-kanyari (tömeg)katasztrófa helyett miért - a Donhoz képest - cikkeztek csupa banalitásról az újságok (a házmestereknek kötelessége a járdákról eltakarítani a havat, ellenkező esetben a csendőrség büntetést szabhat ki rájuk; Debrecennek igazolnia kellett, miszerint ő mégse nem zsidó város; Horthy ötvenedik születésnapja; a finn elnök ötnapos látogatása; a magyar hadsereg vitézi helytállása), azt lehet cenzúrával, és ezzel összefüggésben - a napjainkban, de már mindig is dívó - nyilvánvaló történelemhamisítással magyarázni. A titkolni szándékolt vereséget az akkori hatalom csak január utolsó napján volt hajlandó elismerni, de a reális adatok elkendőzésének további kísérleteit mutatja az, hogy a hazatérő katonákat éjjel szállították ki a vonatokból, egyenesen a karanténba, a tiszteket pedig utasították, hogy a történteket hadititokként kezeljék. Ahogyan az állam védi önmagát és az általa diktált történelemkoncepciót.