Milián Orsolya: EX Symposion - VÁNDOR (szemle)

   
   1. Vándormetaforák
   
   a.) Ha a Sympó borítóján a láthatatlan, függönytől rejtett állomásfőnök párhuzamát a "vándor" lexéma szóösszetételei képzik meg, ábécének és teljes felsorolásnak az ő rendjében, akkor a szemléző előveszi a szinonímaszótár-cédét, és bepötyögi a lapnak témáját a keresőbe. Cédénk rövid töprengés után a következő rokonokat dobja ki: csavargó, futóhomok, gyalogszerrel utazó ember, házaló, kóbor/vándor élet, költöző, evangelizátor, vándorló, mozgó, idegen, kóbor, utazó, bohém, utas. További nyüsztölés után még a következőket kínálja fel: nomád, gyalogos, nyughatatlan, kalandokat kergető, bolyongó, garabonciás, peregrinus. A futóhomokot elsőre nem nagyon értem. Eszerint vándor lenne az, akinek lába alól folyton kifut a homok (vagy a szőnyeg, attól, mármint helytől függ), és ezért nincsen számára (meg)állás? Netán ő az az embertípus, aki világát olyas sivatagnak érzékeli, ami folyton-folyvást égeti a talpát, és ezért neki futnia vagy a lábát gyakran emelgetnie kell? A futóhomokról azonban kiderül, hogy csak áttételesen van köze a humanoidokhoz: ő ugyanis nem más, mint a vándorló homokpad, zárójel: tengerben.
   
   b.) Előkerül egy magyarázat: vándorolni a fény hatására. Mire elérkeznék az Aufklarung-elvű definícióhoz, miszerint az emberiség és az ő kultúrája voltaképpen olyas nomád, ami mindig a (vélt) fény, a nap meg a glória felé halad(na), nyugatról keletre költözik és vissza, akkorra a Scriptum megint leállítja a teória-burjánzást: vándorlás fény hatására, kérem szépen, egyenlő fotoforézis kolloidoknál. Ha érdekel, hogy ez mi lenne, nézz utána, én a tizedét se értettem. Aztán még akad egy kis finom pszichoanalízis is, a poriománia, magyarul vándorhajlam, mely kóros csavargási kedvet jelent. Továbbá a vándormadárkodás, ami nem a pszichedelikus szerek iránti elkötelezettségre és az állandó elszállásra vonatkozik, hanem a sűrű munkahely-változtatásra. Na és van még a vándor meghatározása, mint le nem telepedett, állandó lakhellyel nem rendelkező ember. S ha a Scriptum ismerné Tolkient, akkor még következhetne a kósza, mint releváns adalék. A böngészés után egyáltalán nem lep meg, hogy a fenti metaforák a Sympóban mint vezér/vándormotívumok kerülnek elő.

   
   2. És a sivatagok csak halnak, halnak
   
   A VándorSympó szövegeit a témán belüli megoszlás elvének megfelelően három csoportba lehetne rendezni, melyek a helyváltoztatás motivációinak triászát ekképp kínálják fel: akaratlagos-szándékolt, ösztönös-hajlam által diktált valamint kényszerített-kötelezett vándorlás.
   A kezdő tanulmány e három forma kölcsönös hatásait, esélyeiket és ellehetetlenülésüket vizsgálja, történelmi-szociológiai keretbe helyezve a kimozdulást, az elmozdulást, mint olyat. Zygmunt Bauman kiindulópontja a zarándok, mely figura mindhárom elvet megtestesítheti: akár isteni parancsra, akár akaratlan vágyból vagy választás következtében, de mindenképpen útra kel. Célja az igazságkeresés, önfeltárás, jelentéslelés vagy -teremtés, profanizálva: az előre haladás. Ennek pediglen ideális helye a sivatag, amihez nem lehet tartozni, ami üres, ami névtelenít, ahol a valahova menni helyét az itt-létbe, a befelé fordulásba kell átfordítani. Jöve akkor a reformáció, és zarándok barátunk kihala a sivatagból, továbbá lekászálóda mindösszes oszlopáról, kijöve barlangjaiból (a némasági fogadalmat tett remetére ráugró Brian, mint a protestantizmus szelleme), és ébrede arra, mekkora baromság hosszas mérföldeket kutyagolni a léleki üdvért, mikor pediglen a mindennapi létnek is megvan a maga futóhomokja, melybe alá lehet szállani. Zarándokunk tehát maradt, ahol addigelé nem volt, letelepedett és végképp magába zárult. Aztán jöve a posztmodern, és nemcsak a (kinti-benti) sivatagot számolta fel azzal, hogy mindent elsivatagosított, hanem a zarándokot, a profi identitásépítőt és igazságfürkészt is, mint olyat. Maradt a turista, a bámészkodó, leskelődő, a csavargó valamint a játékos, mint vándor-allegóriák. Pomóval együtt pedig a keringés, a végtelen körbejárás, a xerox-kultúra kényelme, továbbá a rövidre vágott játszmák.

   
   3. Vándorvirológia
   
   Sebők Zoltán helyettem is elvégzi a korrekciót: a zarándok, ugyebár, a szó szoros értelmében nem vándor, hiszen van neki jól meghatározott (akár szimbolikus, akár konkrét) célja. A vándor differentia specifica-ja ellenben az, hogy ő télosztalan. A vándor addig az, ami, amíg nem telepszik meg sehol sem, továbbá mindig csak hozzávetőlegesen kóborol, pontos cél nélkül, illetve egyetlenegy célnak megfelelően: folyton útközben lenni. Létezik egy olyan vándor-faj is, ami úgy valósítja meg az útközbeniség állapotát, hogy közben mindig útban van. Úgy hívják őt, hogy vírus. A tudományos közegnek még nem sikerült egyetértenie abban, hogy eme vándor élőlénynek minősül-e avagy sem, viszont hatékonyságát senki nem vonja kétségbe. A vírus mindig tesz-vesz valamit, vagy teljesen kiirt (vö. elsivatagosít), vagy minimum átír valamely struktúrát, de mindenekelőtt: kódorog.

   
   4. Nevem Neo, de tévedhetek is
   
   Sose nem gondoltam volna, hogy Odüsszeusz, Mózes és Jézus története ugyanarról szólna, mintha. Azt se nem gondoltam volna, hogy ezeket a cselekményeket újra el kell mondani, három hosszas oldalban, semmi újat nem téve hozzájuk. Tartalmi összefoglalót nem igényelt volna az a magvas következtetés, amit Ladányi István az exemplumokból levon, mely szerint mindhárom történet a "saját útról" szól. Na és melyik história lenne az, amelyik nem? Amennyiben az "emberi vándorlás lényege az, hogy az újra irányul", mint annyi minden más, példának okáért az esszéírás, akkor itten irányulást még csak-csak látok, újat viszont egyáltalán nem. Na persze, az irányulás nem jelenti az új elérését is.

   
   5. Mindannyian mégse lehetünk istenek
   
   Nem tagadom, volt mit küzdenem Vajda Mihály olvasónaplójával. Valószínűleg azért, mert Heidegger egyike azon szerzőknek, akiket soha nem értettem. Viszont az ontológiai differenciának a monoteista vallásokon keresztüli értelmezéséért mégiscsak érdemes volt egy órát (!) szánni arra a bizonyos hat oldalra. Míg a kereszténység kínál menekvést a benne-létre illetve a létbe való belevetettségre, az iszlám pedig egyenesen élvezetessé teszi ezt, addig a judaizmus nem ismer könyörületet. Őkelme tartja magát a lét és a létező végtelen távolságához, az ember megváltódásának lehetetlenségéhez, a vágy elvi kielégíthetetlenségéhez. Ha szegény Martin annak idején észreveszi a filozófiáik közötti hasonlatosságokat, talán kevésbé szeretett volna bele a fasiszta ideologémákba.

   
   6. Staféta
   
   Vándor-történetek: minden és mindenki folyton mozog, egyszerre mozgató és mozgatott, a hősök csakúgy, mint kitalálóik. Mondottam ember, fennebb, van, amikor csak úgy megy az ember, van, amikor akarja, hogy mehessen, és van, amikor menni kényszerül. Példázhatnám ezeket Jurky Vainonen, Mészáros Sándor, Szerbhorváth György írásaival. De ugyanennyire megfelelnének a célnak Maarit Verronen, Lovas Ildikó vagy Józsa Márta szövegei. Mindazonáltal nem fogom bővebben kifejteni, ha jó szemed van, észreveszed, mit pendítettem meg. Küzdjél és bízzál.
   
   A hetedik. Öncenzúra.
   
   : "Otthon dekonstruálj, bazmeg!" (Mészáros Sándor)
   
    *
    (a fotókon a Vándor-szám szerzői: Kukorelly, Bárdos Deák Ágnes, Lovas Ildikó, Balázs Attila, Mészáros Sándor és Szebhorváth György.
    Kenedi Tibor és Kerényi Tamás fotói)