Milián Orsolya: Magyari ünnep, ünnepi magyar (Élet és Irodalom 41. szám.)

Asszem, Vesztelnek, vagy lírai móduszban: Vesztesz-nek fogom nevezni. Úgyhogy tudok Kertész Nobel-díjáról, bár nem nagyon értem, hogy miért pont, satöbbi, és picit lestem Bébét is. Csupacsupa úri/női legyintésekkel, á la gesztusnyelv. Hozzáfűzéseim verbáliter formáját inkább nem idézem, biztosan van valahol a környéken szlengszótár, nu. és vö.
   
   2.
   
   Az ÉS Nádast ünnepli, méltán (mínusz esszék). Elsőként természetesen a Péter-triászi kolléga írásába futok bele. Van itt minden, rendezés meg rendrakás, Javított és originál 91-es ÉS-idézet, valamint Örkény-futam, tetszetős is, csak azt nem értem, hogyha a téma Nádas, akkor mért EP EP- és Magyarország-képébe futok bele. Pardonnez-moi, de azt hittem, én naiv szövegleső, hogy itten, ha nem is szövegekről, de min. írásról lészen szó. Ez biztosan az a helyzet lehet, amikor az olvasó hülye, és félregondol. Vagy nem egészen hülye, de vérkomolyan referenciálissá olvassa a cikk feletti kiemelt sort, hogy: Nádas Péter 60 éves. Na persze, ez nem EP-n múlik, mármint a szerkesztés (sem). Másrészt meg, tényleg, az első oldal alján több rendbeli kitérők után megjelenik az ONN, meg a szabadkozás a hosszú lé mián. Azt gondolom, EP kavar már megint: az ügynök- és JK-témához való hozzászólást mixeli a köszöntéssel.
   
   3.
   
   Már megint itt van az egyetem, már megint izzad a tenyerem. Falom Magyar Bálint szavait, hátha megpillantok egy pozitív töltetű jövőt, amelyben nem lesznek túlterhelt oktatók, sem gyalogbölcsész-dömping. De a magyar végzet semmi effélét nem mutat, csak virtuális felsőoktatás-modelleket, amelyek között az angolszász típus a nyerő. Már ha. Magyar megteszi a kötelező Fidesz-ellenes szólamot, miszerint a hibák onnét jönnek, a Maszop csak toldoz és javít. Csak összevetésképpen, adatok a SZTE bölcsészkaráról: míg 1990-ben 981 nappali tagozatos hallgatója volt eme intézménynek, addig 2000-ben ez a szám már 3454, azaz a diáklétszám 3.50-szeresére emelkedett. Az oktatók mögöttük kullognak valahol, tanárlétszám 1.3-szorosára nőtt. Ha érdekel, gondolj bele, miféléket mutat ez.

   
   4.
   
   Földényi F. László és Pályi András Nádas-írása. Nem lehet véletlen, hogy mindketten egyfajta szuperszenzibilitást hangsúlyoznak, az író emberben és szövegeiben egyaránt. Vagy véletlen, de mindenképpen megkapó. Öntömjénezés nélkül viszonyulnak a Nádasként ismert jelenséghez, úgy, hogy nem elsősorban a személyes élményeken, hanem írásain keresztül közelítenek.
   
   5.
   
   Már majdnem felteszem magamnak a kérdést, mitől vers a vers, de aztán belátom, rossz a kérdés. Ha a kérdés rossz, akkor a Kolumbán Miklós névvel fémjelzett szösszeményre vajh minémű melléknevet kellene illesztenem? Egyébként tutira nem a rímen múlik. Nem is a metaforaseregen. Vagy a nyelvjátékon. Talán a tipográfiai képen? Aha, ez lesz az. Értem már, miért líra a #8220;Már nem dolgozom" pedagógusi keserve. Tanárság-témáról leválva, igyekszem szorosan olvasni a #8220;csak én akartam tőlük tanulni!" (ti. fennebb: a diákoktól) valamint a #8220;szuverén lettem, ember és költő" sorait, de nem férek oda. Már ahol a költészet van. Ezt nem engedi meg a szöveg. Annyit enged, nézzed, olvasd, sóhajts, és menekülj a líra-hagyományhoz, gyorsan elő valami JA-t.
   

   6.
   
   Prózában sem egyszerűbb sorsom (mint olvasónak). Miért van az, hogy amit félig-meddig olvashatatlannak, megíratlannak tartok, az rajong a felkiáltójelekért? Lásd Kolumbán, hic pedig Nagy Gergely: #8220;Basszus!". Biztosan valami enervált buzgóságot kellene látnom a mondatokban, netán valamiféle eksztatikus viszonyulást a világhoz, esetleg lelkességet különböző témák iránt, de. Egy szöveg ne az írásjellel szignálgasson. Az ilyen írásokban a felkiáltójel olyképpen működik, mint a jelzőlámpán a sárga: nagggyon figgyelj, most húzok bele. Persze ez még a legapróbb kifogás, viszont egyszerűen az történik, ahelyett, hogy zöldre venném, mármint száguldanék előre a szövegen, hogy aztán majd vissza, csemegézve szöszölni-molyolni-porcicázni, szóval, mínusz percen belül pirosat, bocs, vöröset kezdek látni, és minden harmadik mondatnál ugrási láz vesz erőt rajtam. A Basszust viszont a lóugrásban mozgó szem se menti meg.