 |
MILYEN VOLT SZŐKESÉGE...
Juhász Gyula nem nevezhető szerencsés költőnek. Életművét a köz alig ismeri, ami egy költőnél nem nevezhető szerencsének. Közvetlen íróbarátai - Babits, Kosztolányi - nem segíthetnek. Nekik ott a maguk baja az örökléttel. Babitsnak még külön. De más egyéb is a zsákban.
A kortársak és az életmű folytatói - arra gondolva, a szerelem éppen úgy, mint a szerelmi költészet örök - tíz az egyhez tették volna meg, ha fogadnak. És mégsem. De hát honnan tudták volna, hogy az örökérvényű "minden változik"-ból a szerelem sem vonható ki. És azt is ugyan honnan, hogy a hatvanas-hetvenes évek szexuális forradalma (fogamzásgátlók és rokon hadállások) átalakítják a szerelmi vonatkozásokat. Lovagok fájdalmas epedésének, árva legények kielégületlen vonításának nem jut mandátum. A szerelem sebességre, mennyiségre, méretre és közös örömökre gravitál, az erotika sejtelmes fényei kikopnak, marad a szex, a roham. Ennek van előnye persze, hátránya is, egy dolog fix, Juhász Gyula nem rúg labdába. Ő sóvárogásban kiváló. Ha nem verstechnikailag szemlézzük, úgy néz ki szegény, mint a trubadúr a csendes kobozzal a negyvenemeletes ház lábánál a kedd délutáni csúcsban. Mindenki fütyül rá, pedig Anna fönt dug a harmincadikon. Ami fáj a költőnek, de nagyon fáj (ez itt József Attila, ő is úgy szerette, ha helybe jön a nő, és amikor költemény születik, elpárolog).
Papnak készül. Váci kispapsága alatt társa homoerotikus támadása masszív lelki defektet okoz. Az enyhe homofóbiát az ember még megérti, de az "életre szóló defekciót" nemigen, hacsak úgy nem, hogy a homokos kispapkolléga elültette Juhászban a kételyt, hátha ő maga se hetero szerkesztésű, azért nem sikerülnek nőkkel kapcsolatos akciói. A probléma megválaszolása közepette eltelt az élet. Csak szegény öreg anyjával tudott akciózni.
Móra Ferenc a következőket mondja róla: "a nő után való mérhetetlen vágy és a nőhöz való közeledni nem merés betege. Serdülő gyermek maradt mindmáig" . Móra - nyilván szeméremből - nem állítja, hogy a szerelem jó, a szerelem szent, még azt sem, hogy a szerelem csak igen kis mértékben gyógyszer azon figuráknak, akik egyetlen, a plátói változatát követik hegyre fel, völgyről le, napjában hatszor leisszák (vagy leeszik) magukat, hatszor akcióznak ennen farkazmányukkal (vagy amijük van), és bármerre néznek, a boldogság ott ragyog a falon, a felhő seggén, szántóföldön, kiterítve, kinyitva, mint az élő napos oldal. Móra szeméremből azt sem mondja: a szerelem átmossa a velőscsontokat, és egyben megerősíti a csont belső szilárd vázát.
Az Anna-szerelem múzsája, a "meglátni és megszeretni" érzelmét egyszeri beszélgetés szüli. Csakhogy a nagy testű, de valóban szőke és kék szemű színésznő átnéz a "törpe gnómon". Juhász Gyula a visszautasítás fájdalmából összehozza a halhatatlan szerelem apoteózisát. Nincs szüksége a nőre a versíráshoz, sőt, hogy nincs, még tán akadályozná is. A beteljesült varázslat árt az összképnek. Annát később - a versek országosan ismertté válása után - a költő öngyilkossága után bűnbaknak kiáltottak ki. Ami jó vicc. A rajongók ritkán normálisak. A deportálások idején "Anna" (Sárközi Anna) is öngyilkos, szaporítva a holocaust magyar áldozatai számát.
Vérbajos és depressziós apja halála után szoros lelki kapcsolat alakult ki a fiú és az édesanyja között. E szoros kapcsolatot a kortársak vérmérsékletük szerint elemzik. A költő családot nem alapít, anyja gondoskodására szorul, az anyai aggódás megterheli a kapcsolatot, elveri a lehető nőket, akiket eleve megriaszt a nem kimondottan egészségesen szoros viszony. (Féja Géza külön dolgozatot szentel a meghökkentő költő-anya viszonynak. És nem különösebben kíméletes. Féjában is ott ropta szüntelen - visegrádi, a kiszorítottság éveiben különösen - a kiszorítottság, ütött-vágott, amerre fordult.) Ír, szerkeszt és főszerkeszt, tanít, díjakat szerez. Kórházról kórházra járt. Szorongása álmatlanságban folytatódott, álmatlansága rendíthetetlen gyógyszer- és borfogyasztásban.
Sokadik öngyilkossági kísérlete után látogatja meg Szabó Lőrinc: "Napok óta ágyban feküdt, olyan volt, mint egy múmia. Szorosan a falnak fordult, odalapult, a dunyhát és két öklét az arcára nyomta, hogy ne lásson, és akkor se lássák, ha meg találnák fordítani." A végső nap április 4-én, születésnapja estéjén következik be. A klinikán minden orvosi erőfeszítés hiábavalónak bizonyult, mély öntudatlanságából nem tudták visszahozni. Szívműködése a folyamatosan adott gyógyszerek ellenére gyengült, légzőközpontját hiába ingerelték a legkorszerűbb gyógyszerekkel. Így 1937. április 6-án, délután 6 óra 45 perckor halt meg az ötvennégy éves Juhász Gyula. Sírba vitte a nőhiányból kivirágzott betegség. (Kit a nő tesz sírba, kit a hiánya.) Gyógyíthatatlan depresszióssá tette soha nem csökkenő kisebbrendűségi komplexusa, ezért aztán mindig nagyobb falatot akart megszerezni, mint fizikoterápiásan eredetileg járt volna. A nagy falat pedig más, bejáratott garatból is kiszorítja a levegőt (minthogy szomszédos a légcsővel - szkúz).
Pedig nem is tudhatta, ha megéri, ha komoly költőnek számít a következő ötven évben - minden esély megvolt erre, a Tanácsköztársaság utáni Horthy-éra szélsőjobbosai meghurcolják keményen, állását elveszíti, nem taníthat ahol szeretne - születésnapjával (Éljen április 4-e!) gondjai lesznek. Lehet, át kell helyeznie egy kevésbé cizellált időpontra. A komonisták nem osztoznak fontos évfordulók dicsőségén. Amit meg lehet érteni.
De sokadik - utolsó, eredménnyel záruló - öngyilkossága idején már nem gondolt a költészetre, nem, annak ellenére, hogy nem sokkal halála előtt jelenik meg utolsó, a "Fiatalok, még itt vagyok!" című kötete. De már nem itt járt. A keret egységét és szimmetriáját tartotta szeme előtt: születtem 04. 04., meghaltam 04. 04. Üzenet. Kerek élet.
Jól elbántam a kurvákkal. Most aztán sirathatnak.
*
A versek pedig ott állnak a polcon. Üzemkészen.
|
