MŰKE[D[DVELŐ: SCHEIN GÁBOR

Egyéb

   műKE[D]Dvelő
   
   - költői kérdések és válaszok -
   
   Újra beindul a műKEDDvelő természetesen a MU színházban, és nevéből adódólag még természetesebben kedden. Hagyományainkhoz híven most is elsősorban olyan költők bemutatásra vállalkozunk, akik már bizonyítottak, de mégse tudunk róluk eleget

   
   Október 26. 18 órakor
   
    Schein Gábor
   
   beszélgetőtárs: Varga Mátyás
   
   
   
   Schein Gábor:
   
   (céltalanul járkálni)
   
   céltalanul járkálni ritkán van időm. ritkán ejtem el
   a szálakat, inkább beléjük gabalyodom, és nem
   találok megoldást, mentséget dolgaimra. járkálás
   közben úgy érzem, nem vagyok sehol. legjobban
   ezért az idegen városokat szeretem. térkép nélkül
   indulok, és hagyom, hogy az utcák vezessenek.
   néha azt képzelem, nekik van céljuk velem. figyelmem
   ezért ilyenkor kitágul, és ha olyan városban járok,
   amelyben nincs semmi, amit képről már ismerek,
   az utcák vonala, a házak és az ajtók, a házakon
   az ablakok, egy fodrászüzlet redőnye, a négyágú
   szökőkút, a dinnyeárus standja pontról pontra
   megmarad emlékezetemben, mint egy partitúra,
   amin egyetlen kottafejet sem lehet változtatni.
   vannak városok, amelyek rögtön legrégebbi
   temetőjükhöz vezetik az idegent. mások folyton
   eltérítik, ha kérdez felőle, letagadják. a parcellák
   elhelyezkedése mindenütt szabályos, itt-ott megállva,
   kibetűzve a feliratokat, fürkészve az angyalok arcát
   az ember mégis hamar elveszíti a tájékozódást. ma már
   úgy gondolom, lépteink csak háborgatják a halottakat.
   céltalanul járkálni olyan, mint a levelek fonákját
   vizsgálni, ügyet sem vetve a színükre, mint ülni egy
   könyvtárban anélkül, hogy akár egyetlen könyvet
   levennénk a polcról, szelíd bőbeszédűség, szüntelen
   körülírás, valami, amivel talán barátainknak tartozunk.
   
   Helyszín: MU Színház, 1117, Budapest, Kőrösy József utca 17./valaha lágymányosi művelődési ház, 4-es villamos végállomásánál/
   
   A PROGRAM INGYENES!
   
   Szeretettel vár mindenkit a házigazda: Lárai Eszter