Munka, csend, lokomotív (interjú Nemere Istvánnal)

   - Olvastam az életrajzát, szerintem könyvként is érdekes lenne. Nem gondolt még önéletrajzi kötetre?
   - Van néhány olyan könyvem, amelyben megjelennek az életem bizonyos eseményei, például a Láz, a Hajóm partot ér, a Közvetlen kapcsolat, az UFO Afrikában. De hogy egy egész könyv rólam szóljon, ennyi más téma, ötlet mellett?
   
   - Szereti a gyerekeket?
   - A lényemben máig is élő gyereket biztosan. Miért kérdezi?
   
   
   - A gyerekkönyvei miatt. Micimackó, Nagyfülű Artúr
   - Pardon, ezek állatokról szólnak, és nem kifejezetten gyerekeknek írtam. Csodálom az állatokat. Szeretném mindenkivel megértetni, hogy a körülöttünk élő állatok teljesebbé és boldogabbá tehetik az életünket - ha hagyjuk. A világban sok helyen megvalósítják a szeretettel történő gyógyítást. Ilyen tiszta szeretetet pedig az állatainktól kaphatunk. A leggyakoribb keringési rendellenességeket is jól karban tudja tartani egy kutya, vagy macska, házinyúl akár, akit simogatni, szeretgetni lehet, egy csöppnyi kismadár, aki örömfüttyel fogad, ha hazaérkezünk Mi volt a kérdés? Ja, igen, a gyerekek. Bár van egy lányom, és egy kislány unokám is, de nem éltem soha velük. Telefonon nagyon gyakran beszélgetünk, ám évente legfeljebb néhány hetet töltünk együtt. Nem tudom tehát, hogy a mindennapos együttéléskor mekkora türelmem volna egy kisgyerekhez.
   
   
   - És Önhöz sok türelem kell?
   - A munkamániámra gondol? Biztos vagyok benne, hogy kevés ember tudná ezt a tempót tolerálni. Nálunk nincsenek munkaszüneti napok, a vasárnap, a karácsony, bármilyen ünnep munkával telik. Szigorú napirendem van, és mindent ehhez kell igazítani.
   
   
   - Hogyan néz ki ez a napirend?
   - Fél hatkor kelek, tornázom, rendbe teszem magam, és elmegyek a kutyákkal ki az erdőbe. Hatkor már az íróasztalomnál ülök. A feleségem hét órakor odakészíti egy tálcán a reggelit, így délig folyamatosan tudok valamelyik könyvemen dolgozni. Tizenkettőkor az asztalon van az ebéd, hogy közben meg tudjam hallgatni a déli híreket. Húsz perc múlva már ismét dolgozom. Cikkekkel folytatom a munkát, még ma is több lapnak írok. Aztán fordítok, különféle témában cikkeket olvasok, vagy - nagy időközönként - a levelezésemet intézem. Kora délután megint a kutyákat futtatom (van egy fekete macskám, rendszeresen velünk jön a délutáni sétákra). Hazajövünk, nekiállok fűrészelni, fát vágni, mikor milyen férfimunka akad. Azt szoktam mondani: készülök a télre. Ezután olvasom el az újságokat - két napilapot járatok, és mintegy huszonöt-harminc hazai és külföldi folyóiratot kísérek figyelemmel. Este megnézem a híradókat (nem csak a magyarokat, hanem az elérhető világhíradókat is). Eszem valamennyi gyümölcsöt, kefirt, egy keveset tévézek még, aztán olvasok és fekszem le: reggel korán kelek. Ez egy átlagos nap menetrendje. Ide csatlakoznak még az utazások, évente ötven-hatvan író-olvasótalálkozóra hívnak, ennek mindig eleget teszek. Hetente egy nap a hivatalos, munkával kapcsolatos ügyek intézése. Néha megkeres valamelyik televízió, vagy a rádióba hívnak, újságírókkal találkozom. Időnként megjelennek a gyerekeink, kipihenik magukat nálunk. Barátok, ismerősök jönnek Én már nehezen mozdulok a kötelező utazásokon kívül. Tökéletesen jól érzem magam itthon, nekem az egész világ itt van.
   
   

   
   - Az tetszik nekem a Melissa Moretti, vagy a Lilly Seymour álnéven írt könyveiben, hogy a főhős foglalkozásán, vagy hobbiján keresztül egészen különleges szakmákkal ismerkedhetünk meg. Honnan ismeri ennyire például a virágkereskedők szakzsargonját, vagy az illatszergyártás titkait, a festészet, a szőnyegszövés rejtelmeit és problémáit?
   - Amikor kitalálom a "sztorit", beleásom magam egy-egy szakmába. Utánaolvasok, kérdéseket teszek föl azzal foglalkozó embereknek, megtudok mindent, amit csak lehet a környezetről, a szokásokról Átlényegülök, amikor dolgozom én vagyok X, a festőnő, vagy Z, a sebészasszony. Érzem a kínlódását, a haragját, az örömét, a bánatát, az ő fejével gondolkodom, és igyekszem megoldani a problémákat. Amiket - természetesen - ugyancsak én, mint író találok ki. Csodálatos játék ez.
   
   
   - Ha ennyire átéli a szereplői életét, hogyan tud tárgyilagos maradni a háborús bűnösökről, a kémekről, egyéb gazemberekről írt könyveiben?
   - Más a műfaj, mások a módszerek. Ezek nem kitalált történetek, hanem szigorú tényfeltárás. Olyan kémkönyv-gyűjteményem van, amelyből a világ összes kémszervezetéről megírt dolgokat megismerhettem, életrajzírók művei százával sorakoznak a polcaimon. Gyerekkorom óta érdekel a történelem, az ókortól napjainkig, és mindig is rengeteget olvastam. Ezért tudok az ókori mitológiával foglalkozni, így tudom elmesélni például a kivégzések történetét, m egmutatni az ismert és kevésbé ismert történelmi alakok magánéletét, még a haláluk előtti utolsó perceiket is, vagy feltárni a huszadik század elfelejtett eseményeit.
   

   
   - Már évekkel ezelőtt, az Agybomba írásakor is érintett egy dolgot, a tudomány manipulációját embereken. A harcosok című könyve pedig, és a nemrégen megjelent Adolf is klónozott emberekről szól. Mi a véleménye a tudomány kétélű eredményeiről, a génmanipulációról, a klónozásról?
   - Minden találmány lehet kétélű. Az eredményeket felhasználhatják jól, és rosszul egyaránt. De ha azért szabnánk gátat a fejlődésnek, mert a rossz lehetősége is benne van, akkor még mindig a bogyó-gyűjtögetésnél tartanánk. Még kőbaltánk sem lenne, mert azzal betörhetjük egymás fejét. Nem lenne puskapor, mert az fegyverekbe kell. Nagyot ugrom: nem lenne szerv-átültetés, mert megjelenik a szervkereskedelem. Mondja ezt egy évek óta új szívvel élő, egyébként halálra ítélt embernek. Nem lehetne klónozás, mert hátha Hitlert is "újjáélesztik". A könyveimben, a nyilatkozataimban benne van a véleményem: a tudomány fejlődésének nem lehet határt szabni még akkor sem, ha benne van a lehetősége, hogy egyesek maguk ellen, az emberek ellen fordítják. A történelem már megmutatta, hogy minden egyéni kísérletet túlél az emberiség. Sokkal fontosabb, hogy azokra a dolgokra vigyázzunk, amelyeket együtt követünk el magunk ellen. Például a környezetszennyezésre gondolok.
   
   
    - Melyik a háromszázadik könyve?
   - Nehéz volt rábökni, ugyanis a kettőszázkilencvenkilencedik után egy hónapig nem jelent meg könyvem, azután egyszerre három. Egyik sem az, amelyikre vártam, hogy háromszázadik legyen. Ez a saját nevem alatt megjelenő "Jó éjszakát, királynő!". A másik három álneves könyv, az egyikre kimondtam: no, te vagy a háromszázadik.
   
   
   - Kívánom, hogy a négyszázadik, még inkább az ötszázadik könyv a terve szerint jelenjen meg! Egyébként hogyan működik itt a könyvek kiadása? Miért nem tudhatta pontosan, hogy mi jelenik meg legközelebb?
   - Mert több, olykor tíz-tizenöt kézirat is kiadásra vár különböző kiadóknál. Nem tudhatom, hogy kinek hogyan sikerül egyezkednie a nyomdával, hogy tudja ütemezni a többi munkáját.
   
   
   - Ezek szerint nincs saját kiadója, sőt, el sem kötelezte magát egyetlen kiadó mellé?
   - Nem. Többször volt róla szó, de nem tudtam rászánni magam. Igaz, hogy akkor egyetlen könyvemért jóval több honoráriumot kapnék, de állandóan attól félnék, hogy történik valami a kiadóval, és én ott állok "megfürödve". Szeretek több lábon állni, így érzem magam biztonságban.
   
   
   - Amikor az önéletrajzát olvastam, először az ötlött az eszembe, hogy ez az ember viccnek veszi az egész életet
   - Nem, egyáltalán nem. Csak megtalálom mindenben a humort, még a saját életpályámban is. Közöljem savanyú képpel például azt, hogy pótérettségiznem kellett? Látná, hogy ifjúsági író-olvasótalálkozókon hogy örülnek ennek a gyerekek!
   
   
   - Önt változatlanul hívják-várják az olvasói, felnőttek, gyerekek egyaránt. Mi az oka ennek a népszerűségnek?
   - Szerintem az, hogy minden korosztály talál a könyveim között olvasnivalót. Nem álltam rá egy stílusra, egy témára, hanem mindig arról írok, ami éppen engem érdekel, vagy az olvasóimat érdekli. Ha valami politikai esemény inspirál írásra, vagy történelmi személyek élete, ha kikívánkozik belőlem egy szerelmes történet, vagy egy-egy fantasztikus - esetleg éppen meseszerű - gyerekregény soroljam?
   
   
   - Több mint háromszáz megjelent könyvvel büszkélkedhet. Úgy dolgozik, mint egy gép
   - Mint a lokomotív - ahogyan a feleségem mondja
   
   
   - versenyezik valakivel vagy valamivel?
   - Ha csak az idővel nem. Egyszerűen ez az életformám. Szinte reggeltől estig dolgozom, ha úgy tetszik, mint egy megszállott. Vállalom, hogy az vagyok. Ha - mondjuk - állatorvos lennék, akkor megállás nélkül állatokat gyógyítanék. Isteni szerencsém, hogy a családi életem ezt nem sínyli meg, a feleségem nem csak elfogadja ezt a munkastílust, hanem ő is ilyen.
   
   
   - Gondolt-e már arra, hogy ha nem ebben a kis nyelvterületű országban élne, akkor már világhírű író lenne? Cookkal, Kinggel, Lemmel, Updike-kal együtt emlegetnék a nevét? Magyarországon is csak az olvasók között nagy az ismertsége, és az elismertsége, a szakma nem önt ajánlja a külföldnek, megismerésre, kiadásra, hanem mindig ugyanazokat: néhány-könyves, ámde felkapott írókat. Miért van ez?
   - Elég szép számban jelent meg már könyvem külföldön, igaz, valódi áttörés nem következett be. Ahhoz angolul kellene publikálnom. Magyarországon pedig sokakat irritál ez a rengeteg könyv, amit produkálok. Szerintük művészet csak az lehet, ami vérrel-verejtékkel, hosszas töprengés, többszöri javítgatás után születik. Nem tehetek róla, hogy gyorsan és könnyen írok. Úgy jönnek a gondolataim, hogy kézzel, írógéppel, vagy mostanra a szövegszerkesztő klaviatúrájával is alig tudom követni. Téma-ötletekből is tele van egy erre rendszeresített dossziém. Bármennyit írok, soha nem fogy, hanem folyamatosan gyűlik bele az anyag.
   
   
   - Úgy hallottam, elég visszavonultan él. Nem egyhangú így az élet?
   - Szó sincs róla! Lehet, hogy azt a kevés - úgynevezett - szabad időmet sokkal intenzívebben élem, mint más ember. Nálam nincsenek üresjáratok, tengés-lengés. A legszörnyűbb kifejezés, amit valaha is hallottam: "agyoncsapni valamivel az időt". Amikor olyan kevés van belőle! Minden percét ki kell használni. Legyen az munka, élménygyűjtés, csak ne fölösleges, lélekölő dolog.