Nabokov első pillangóját hétévesen, 1906. júniusában kapta el. Bár a szerzőt 1955-ben megjelent, világhírű regénye, az elmúlt évben félszázadik jubileuma kapcsán sok helyen emlegetett Lolita tette világhírűvé, mégis jelentős esemény ez a jóval korábbi pillanat is ? hiszen Nabokov élete végéig szenvedélyes lepidopterológus, a lepkék és pillangók gyűjtője és kutatója maradt.
1964-ben egy interjúban úgy nyilatkozott, hosszú ideig úgy képzelte az életét, hogy egy nagy múzeum lepkegyűjteményének felügyelőjeként és gondozójaként dolgozik majd. A Nabokov életével foglalkozó tudósok és életrajzírók némelyike jól kitalált pózként értelmezte a lepkegyűjtést, ám, mint kiderült, Nabokov valóban dolgozott egy lepkegyűjtemény gondozójaként és kurátoraként: 1941-től 1948-ig a Harvardon található Komparatív zoológiai múzeum részmunkaidős kutatója volt, munkájának eredményeképpen újraszervezte a lepkegyűjteményt és különböző tanulmányokat adtak ki a gyűjteményről is.
Mint Alekszandr Oszipovics New York Timesban megjelent cikkéből kiderül, Szentpétervárott a Nabokov Múzeumban Dimitrij Szokolenko munkájának köszönhetően jöhetett létre egy olyan kiállítás, melyben a közönség egyszerre ismerheti meg Nabokovot az írót, s a lepkegyűjtőt. A kiállítás címe A Nabokov-kód, s a Nabokov írásaiból vett idézeteket a pillangókat mikroszkopikus nagyításban ábrázoló képekkel párosító pannókon Szokolenko ? maga is mikrobiológus ? azt igyekszik bizonyítani, hogy Nabokov ragyogó stílusa a tudományok iránti szeretetéből eredeztethető.
A kiállítás július 3-án nyílt meg. Szokolenko végigkövette Nabokov útját: lefotózta a köteteiben említett vagy általa kutatott pillangókat, s a kiállítás anyagában egyetlen képet hagyott, amelynek nincsen közvetlen kapcsolódása Nabokov írásaival vagy kutatásaival: egy gyümölcslégy szeméről készült fotó, amely mellé Nabokov egyik leismertebb irodalomkritikai művének, a Gogolról szóló könyvének egy idézetét párosította a kiállítás rendezője. Ebben Nabokov Gogol látásmódját a rovarok és egyéb állatok látásának összevetése után az átlagos író és az átlagos olvasó látásmódjához képest a rovarok összetett szemüknek köszönhetően igen pontos és részletes látásához hasonlítja.
Szokolenko kiállítása jó időben készült el: mára már a lepidopterológiában is elismerik Nabokov teljesítményét: Alexander B. Klots 1951-es tudományos munkájában az Észak-amerikai pillangókról szóló kézikönyvben már tisztelettel beszél Nabokov kutatásairól, de elég sokáig marad evvel egyedül, hiszen a szakmai előképzetlenséget a szakmabeliek rossz néven vették. 1999-ben egy szerzőpáros kutatásai új, kedvezőbb fénytörésbe állították Nabokov kutatói teljesítményét is: a Nabokov szomorúsága: egy irodalmi zseni tudományos odüsszeiája című, a Zoland Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvben.
Kurt Johnson és Steve Coates (a New York Times egyik szerkesztője) feltárják Nabokov küzdelmét a ma latin-amerikai polyommatini néven ismert lepkecsoport meghatározására és osztályozására. Johnson a Dominikai Köztársaság esőerdeiben kutatta a pillangókat, amikor megpróbálta osztályozni őket, szembesült a ténnyel, hogy Nabokob egy 1945-ös publikációjában már megtette ugyanezt ? erre támaszkodva folytatta munkáját, s néhány új fajt Nabokov regényhőseiről neveztek el, így azóta egy perui pillangófaj a Madeleinea lolita névre hallgat.
A kiállítás megálmodója, Szolenko tárgyal arról, hogy a kiállítás anyagát az Egyesült Államokban és Németországban is bemutathassa, ha Szentpétervárott a hónap végén bezárják.
Nabokov lepkék iránti szenvedélyéről magyarul is olvashatott már a közönség: az Ex Symposion 2005-ös Nabokov-számában Szilágyi Zsófia készített interjút Bálint Zsolt nemzetközileg is elismert lepidopterológussal a kutató Nabokovról.
(forrás: litera.hu)
