?Ha azt mondjuk, magyar gyerekköltészet, elsősorban Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Tamkó Sirató Károly, Kormos István neve jut eszünkbe ? nagyon helyesen, hisz ők mindnyájan immár a magyar gyerekköltészet klasszikusai. A Friss tinta! című, mai gyerekvers antológiával az volt a célunk, hogy összeállítsunk egy olyan kötetet, amilyen már régóta nem volt: amelyben Weöres, Nemes Nagy és Tamkó Sirató méltó követőiként mai költők (kortárs klasszikusok) szerepelnek, mai gyerekekhez szóló versekkel.? ? a kiadó honlapján az ismertető szöveg nem beszél mellé, jelzi a szándékot.
És néhány adat: a kötetben több mint százötven vers, tíz tematikus ciklusba rendezve, a legkisebbeknek való mondókáktól kezdve (Cicafoci) a családi és óvodai élet mindennapjait bemutató, sokszor ?svéd típusú? verseken (Családun xerete talapú, Óvó néni otthona) vagy a hagyományosabb verses meséken keresztül (Csillagbajusz) egészen a nonszensz, halandzsa versekig (Burundai murunda). ? vagyis éppen a kortárs költészet sokszínűségét, főbb irányvonalait is igyekszik reprezentálni a Friss Tinta!. Irodalmárok közti beszélgetéseken felmerül, hogy miért maradt ki ez vagy az a szerző, de egyrészt még soha senki nem állított össze olyan válogatást, mellyel mindenki tökéletesen meg lett volna elégedve, másrészt valóban igyekeztek több generációt, hangot, irányzatot összekapcsolni a szerkesztők, és természetesen jelen esetben sokkal fontosabb szempont, hogy a gyerekek egy küllemében is vonzó, tartalmában is élvezetes könyvhöz jussanak. A kritikai visszhangok és a gyermekes szülők visszajelzéseiből arra következtethetünk, hogy mindez sikerült. Összeállításunkban a könyv megjelenése óta publikált kritikákból közlünk kivonatokat, rövidített változatban, a vágások helyeit nem jelöljük a jobb olvashatóság kedvéért, de a teljes cikkek elérhetőségét minden esetben jelezzük.
?Figyelemre méltó, nagy áttörés?
?Friss, valóban, s mert patronokba, nyomtatókba száműzték, már csak itt találkozunk vele, a mesében, amint egybekelt egy másik száműzöttel, a verssel. Szívderítő pillanat. A reménytelen óvodai, iskolai (egyáltalán: intézményes) irodalomoktatás helyett-mellett-előtt a mai magyar költészet, amely egyébként olvasatlanul kallódik a raktárpolcokon, kedvvel, tehetséggel, virtuozitással képes a gyerekekhez szólni. S biztató, hogy akadnak már kiadók, amelyek kedvvel, tehetséggel, virtuozitással vesztegetik meg ehhez a szülőket.
A Pagony és a Csimota közös antológiája irodalomtörténetileg is figyelemre méltó, nagy áttörést dokumentál. Ennek előzményei között látjuk a félmúlt azon klasszikusait, akik nem lehajoltak a gyerekekhez, hanem gyerekül szólaltak meg, vagy felnőtt nyelvi játékaik váltak spontán módón gyerekjátékká. Ugyanakkor ott zajlott a gyerekember gyorsuló emancipációja a családi hierarchiában (a svéd kiskamaszköltészet divatja a magyar közönséget nem véletlenszerű pillanatban érte). Amit azonban a legutóbbi években tapasztalhatunk, az újabb fejlemény: a modernitás utáni, Tandorit megélt líra nagy tömegben kezdte használni, kénye-kedve szerint kifordítani, átszabni, jelmezekké alakítani elmúlt korok legkülönbözőbb formáit, műfajait, köztük a gyerekverset mint önálló megszólalásmódot. Ma már nem az a tét, hogy gügyögés helyett felnőtt színvonalon beszéljenek a kicsikhez, hanem hogy a "gügyögésben" valódi kifejezést találjanak.
A Friss tinta ezért is van telis-tele rejtett vagy nyílt idézetekkel, utalásokkal, amelyek révén a szerzők József Attila, Weöres, Kormos és mások fordulatait, ritmusait, hangvételét ugyanolyan anyagként kezelik, mint ahogyan a gyerek is építőkockának tekint bármit, ami a keze ügyébe kerül. (Takács Mari elképesztő empátiájával illusztrált könyvünk borítóján a mesei abszurd léghajóját ismerős "léggömb" emeli magasba: egy malac, amelyre valaki "szárnyat igézett" egykor.) Éppen ebből, a hagyományból készül a mondókák új halandzsanyelve, ebből az altatók álom-peremi vakszövege. A hagyományos állathősök (mackók, macskák, egerek) mind hangsúlyozottan a mitológiai múltból (azaz a szülők költőinek világából) jönnek elő, vagy átváltoztak már, s műanyag játék meg porcica lett belőlük. Helyükbe különös fajok még különösebb szótestei kerülnek, maga a nyelv válik lénnyé, "akivel" hancúrozni lehet.? (Reményi József Tamás: Szavanér. A teljes cikk a NOL-on olvasható.)
?Mintha valamiféle ezüstkor köszöntene be?
Bán Zoltán András cikkében 3-tól 99 éves korig ajánlja a könyvet, s történeti bevezetéssel kezdi ? mi más is lehetne a viszonyítási pont, mint Weöres Sándor, akinek esze ágában sem volt gyerekverseket írni, mégis nemzedékek nőttek föl sorait dúdolva, mantraként mormolva.
?Köztudott, hogy a modern magyar gyerekverset Weöres Sándor teremtette meg. Noha esze ágában sem volt. Amikor ugyanis a harmincas évek végén belefogott Rongyszőnyeg ciklusba, vagy később, már 1950-ben a Magyar etűdök című sorozatba, nem gyerekverseket, hanem verseket akart írni. (Neki magának gyermeke nem volt, és több interjúja tanúsítja, hogy kimondottan idegesítették a kisdedek.) És ha lebegett szeme előtt bármiféle példa, az legkivált Bartók Mikrokozmosz sorozata volt. Weöres számára művészi problémát jelentett a ?gyerekvers?: hogyan lehet a lehető legegyszerűbb eszközökkel, minél rövidebb terjedelemben teljes érvényű műveket teremteni. Mint Bartóknak, a kísérlet neki is sikerült, rövid darabjai pillanatok alatt a legnépszerűbb magyar versek közé emelkedtek.
Egyszóval Weöres lett a magyar gyermekvers alapító atyja, és ennek az ötvenes években már politikai okai is voltak. Mivel ?rendes? műveket egy idő után nem publikálhatott, a gyerekversben talált menedéket. És ekkor már nem egyedül. A polgáriként megbélyegezett költők és írók egész sora (például Mándy Iván, Mészöly Miklós, Kormos István, Nemes Nagy Ágnes, de még Pilinszky is) lelt menedéket a gyermekirodalomban, és ennek köszönhetjük többek közt a Csutak-regényeket, Kormos halhatatlan alteregóját, Vackort, vagy Nemes Nagy Ágnes Bors nénijét. És mivel a gyerekkönyv nem élhet meg illusztrációk nélkül, a ragyogó írócsapathoz nagyszerű grafikusok társultak: Bálint Endre, Réber László, Reich Károly, Szecskó Tamás, Würtz Ádám, hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsük.
Hosszú szünet jött ezután; úgy tűnt, a magyar gyermekirodalom kifáradt, elkedvetlenedett, ennek egyik leglátványosabb oka a vizuális kultúra mindent lebíró ereje lehetett; leegyszerűsítve: a tévé, újabban pedig a dvd térhódítása. Az írásbeliség, a verbalitás az élet szinte minden területén csatákat vesztett. Látszólag. Mert az elmúlt években, úgy tűnik, megváltozott a helyzet. Ha aranykort már nem is remélhetünk, de mintha valamiféle ezüstkor köszöntene be, egyre másra jelennek meg az új magyar gyermekregények (Darvasi László, Szijj Ferenc könyvei érdemelnek említést), és most a Friss tinta! című verses gyűjteményben tanulmányozhatjuk, hol tart a modern magyar gyermeklíra. (A teljes cikk a Medical Tribune oldalán olvasható)
?Rejtélyes régi-új felfedezések?
A Friss tinta! természetesen nem a semmiből született meg, a költők nagy része túl van már első, netán sokadik gyerekeknek szóló könyvén. Ennek taglalásával kezdi kritikáját Károlyi Csaba ?Friss és vidám? c. írásában:
?A szerkesztők nem új művek megírására kérték fel a szerzőket, hanem válogattak a már meglévő anyagból. A szakértő olvasók, azaz a gyerekek és szüleik már ismerhetnek sok verset a mostanában megjelent szerzői kötetekből. Mondjuk Kiss Ottó, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Tóth Krisztina vagy Visky András köteteiből, hogy csak még nem említett szerzőket soroljak. Persze a gyerekeket nem nagyon érdeklik a szerzők, ők annak örülnek, hogy ez a londoni mackós bőröndben volt benne, ez meg a maszathegyenben, ez meg, nahát, ez a cet ecetben! Gryllus Vilmos dalszövegeit pedig nem is olvassák már a kicsik és a nagyok, hanem éneklik rendesen, ahogy kell, miként Kányáditól Az elveszett követet is, mivel azt a Kalákától ismerik, természetesen.
A válogatás kiváló. Sokszínű, érdekes az anyag. Sokféle hang megszólal a csilingelő mondókáktól a komolyabb és a viccesebb prózaverseken át az intertextuális nyelvjátékokig ? ha szabad ilyen csúnyát mondanom. A könyv reprezentatív keresztmetszetét adja a mai magyar gyerekvers-költészetnek. Nemigen jut eszembe fontos szerző, aki hiányozna, illetve egy most eszembe jutott, akinek pedig volt gyerekvers-kötete is: Bertók László. Meglepő Eörsi Istvánt itt olvasni. Bizonyos versekről persze a fene se tudná igazán megmondani, gyerekversek-e azok vagy mégsem, Tandori, Tolnai, Parti Nagy, Szilágyi Ákos, Kemény István esetében talán különösen. Kemény István versei ebben az összefüggésben is rejtélyes régi-új felfedezések számomra.
De essék szó végre az illusztrációkról és a könyvtervről. Ezzel kellett volna kezdeni. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a könyv szép, formás, és jó lapozgatni. Persze szép, formás és jó lapozgatni. Hanem arról van szó, hogy Takács Mari érezhetően a lelkét is beletette ebbe a munkába. Mindenre odafigyelt, lelkiismeretesen dolgozott, és pontosan tudta, mi a feladat. Egyrészt a rajzok szellemesek, ügyesek és sokfélék. Két képi formát, két irányt vegyítenek, és ezek remekül megférnek egymás mellett, sőt egymáson. A régi, békeidők-beli tárgyak (múlt század előtti nagykerekű velocipéd, nyúlánk tandem, ódivatú babakocsi, Witch típusú fűnyírógép, kínai porceláncsésze) nagyrészt egyszínű barnás vagy szürkés vonalas lenyomatai keverednek a nagy színfoltokból álló, kedves, festett, tömött figurák (dagi boszorkány, nevető lufi, hatalmas óvóegérke, gyönge, lenge nyúl) képeivel. A kiváló illusztrátori munkát nyugodtan nevezhetjük a magyar gyerekkönyvkiadás fontos eseményének. Takács Mari a legmagasabb színvonalon végezte el mindazt, amit egy illusztrátornak el kellene minden esetben végeznie: alaposan végigolvasta a teljes szövegfolyamot, pontosan tudta tehát mit kell illusztrálnia (a megbízható szövegismeret sajnos nem minden illusztrátorra jellemző), remekül érzett rá, mit érdemes az egyes szövegekből kiemelni, majd gondosan megtervezte, mely szövegekhez milyen vizuális élmény társuljon.
Én mint gyakorló szülő elégedett vagyok a kortárs magyar gyerekvers-terméssel. A gyerekeim meg valahogy szeretik a mai gyerekverseket is, ugyanúgy, mint a nagy klasszikusokat. Weöres Sándor és Varró Dániel nekik egyre megy.
Megszületett ezzel az új válogatással az új Cini-cini muzsika, de ez nem annyira az óvodásoké, hanem tán jobban az iskolásoké is. Meg egy kicsit jobban a felnőtteké is. Ugyanakkor kihívás a pedagógusoknak. Didaktikus, iskolás, moralizáló versek nincsenek itt, hál istennek. Ez a nyomasztó hagyománya a magyar gyerekirodalomnak, úgy tűnik, megszakadt, versben is, prózában is. A szülő és a tudatosan gyerekverset író szerző tisztában van vele, hogy a kicsiknek tényleg kell az ?icipici cicafoci?. Nagyon jó, ha a gyerek a ?csing-ling-ling-száncsengő?-vel együtt tanulja a nyelvet. Aztán iskolás korban a helyzet úgyis egyre csak bonyolódik. Szilágyi Ákos igazából nem is kicsiknek való versei mutatják tán legjobban, mennyire tudják szeretni a gyerekek azokat a verseket, amelyeket nem is értenek, csak ráéreznek bennük valamire. De mondhatnék én itt akármit a gyerekversek poétikájáról vagy esztétikájáról, ha nálunk otthon az én két gyerekemnek most épp úgyis az a csúcs, hogy: ?Szép állat a krokodil, /minden este bekakil. / Bekakil, bepisil, / szép állat a krokodil?. (A cikk az Élet és Irodalomban olvasható.)
?Megint cool gyerekverset írni?
Megint cool gyerekverset írni a kortárs költők körében. És ez jó. A jó gyerekvers pedig most sem pusztán gyerekvers. Hanem vers. Mindenkinek. Itt volt az ideje egy újabb ?definitív? gyerekvers-antológiának, amely ? jelentjük ? meg is érkezett. Játékosságban, muzikalitásban, képiségben nem maradnak alul ezek a versek a magyar gyerekvers nagy, klasszikus vonulatához képest. Sőt. Folytatásról, örökségről van itt szó. Nagyon erős a kortárs vonal. Egészen a húszas-harmincas írógenerációig, Király Leventéig, Harcos Bálintig, Kiss Ottóig, Schein Gáborig terjedt a szerkesztők figyelme, nem véletlenül, hiszen maguk is ehhez a generációhoz tartoznak. De Szilágyi Ákosnál, Kukorelly Endrénél, Kányádi Sándornál, Eörsi Istvánnál kezdték, és nem hagyták ki Kemény Istvánt, Kovács András Ferencet, Tandori Dezsőt, Kántor Pétert, Oravecz Imrét sem. De vannak igazi felfedezések is: ki gondolta volna, hogy a kötet egyik legszebb -és legdrámaibb - versét épp Ranschburg Jenő jegyzi? Ami a felnőtt olvasónak bizonyosan szemet szúr: a kötet ?belemegy? olyan témákba is, amelyeknél a gyerekvers néha mintha megtorpanna. Elmúlás és halál ugyanúgy ott vannak ezen a játszótéren, mint a születés, a szeretet, a játék, a vicc, az állatvilág, a mesterségek, a mesék. Klasszikus válogatás született. (Friss szelek, friss tinták - Nagy Gergely, HVG)
Összegzésül tehát elmondhatjuk, hogy a kritika azonnal kegyeibe fogadta a könyvet, és ami sokkal fontosabb: minden jel szerint a gyerekeknek is tetszik.
A szerzők névsora:
Barak László, Bella István, Borbély Szilárd, Csukás István, Eörsi István, Gryllus Vilmos, Harcos Bálint, Havasi Attila, Jász Attila, Jónás Tamás, Kántor Péter, Kányádi Sándor, Kemény István, Király Levente, Kiss Ottó, Kovács András Ferenc, Kőrössi P. József, Kukorelly Endre, Lackfi János, László Noémi, Magyar László András, Mesterházi Mónika, Müller Péter Sziámi, Oravecz Imre, Parti Nagy Lajos, Petőcz András, Pokorny Szilárd, Ranschburg Jenő, Schein Gábor, Szabó T. Anna, Szilágyi Ákos, Tandori Dezső, Tolnai Ottó, Tóth Krisztina, Varró Dániel, Visky András, Vörös István, Zalán Tibor.
Az illusztrátor, Takács Mari honlapja ITT.
