Április 13-án Nagy Gabriella költő, író, szerkesztő, kritikus, irodalomszervező lesz az Irodalmi Centrifuga vendége ? az est 19 órakor kezdődik a Centrál Kávéházban. Az író könyvei: Vállalok bérbe sírni (versek, Palatinus, 2000), Idegen (regény, Palatinus, 2003).
Az Idegenről az est egyik szervezője, Gordon Agáta ezt írta: ?Nagyoperett-paródia stílusú barokk szinglikönyv. Az Idegen egy nagyoperett. Áriákkal, betétekkel és ármányokkal, furfangokkal, temérdek szerelmi szenvedéssel. Ezt a stílust támogatja a történetbonyolítás, a stílus, a díszletezése, a bizonytalan korba stilizált nyelv, az érzelmi dinamika. Emellett női Bűn és bűnhődés: állandósult szorongás és lelkiismereti válság. Legjobb pillanataiban Austin, és Gozsdu és Lehár, meg effélékre emlékeztető szöveg. A könyv hősnőjének kevesebb jó pillanata van, mint Köves Gyurinak a Sorstalanságban!?
A másik szervező, Bódis Kriszta pedig ezt írta a regényről: ?A századfordulón publikáló, elismert, egyenrangúságot kivívott magyar írónőket, a szövegeikben emancipálódó, önérvényesítő ?női szubjektumot?, és ezzel a női tapasztalatot az elmúlt ötven év az irodalmi kánonhoz, úgy látszik, méltatlannak találta. Az elhallgatással elvesztett, megsemmisítésre ítélt szerzők hiányát férfi/as, vagy búvópatak-szerű nőirodalom töltötte ki, ezzel az irodalom sokszínűsége is eltűnt. A nőirodalom-, és elismerésének hiánya többféle következménnyel járt. Többek között azzal, hogy az ezredforduló írónő generációiban - Psychék, Carmenek, Maria Magdalénák /írónők és szövegeik/- a férfiak által megkreált és éppen ezért korlátolt, férfivágyak mentén erotizált hősnő-áldozatok születnek újjá és kerülnek válságba. Nagy Gabriella Idegen című regénye egyszerre a férfi elvárásoknak való megfelelés és az ennek való megfelelés lehetetlensége is, az ?ismerős? nő-szerep bomlásának pillanata, amit a szerző tudatos, dekandens-rokokó, lázadó nyelve zilál szét. A kísérlet tétje: lehetséges-e Psychét, Carment és Mária Magdalénát alakítani, és a szenvedély-nyelv formálása mentén a női objektum-pozicióból kilépni.?
Nagy Gabriella: Mindenre volt jel (részlet)
Mindenre volt jel, az tuti.
Olyan volt az élet, hogy lehetett előre érezni, amit egyébként nem. Abszolút mintha erdőben jártam volna. Az Istennel kezdődött, hogy feküdtem az ágyamban, és jócskán elegem lehetett mindenből, kiváltképp a pasikból, akiknek abszolúte sosincs elegük, ott van nekik az az illatos, bibés világ, az egész buja természet, tépkedhetik a virágszálakat, hogy na akkor egy libatop, meg nahát, itt egy benge, én meg kókadoztam, még fölkelni sem volt erőm, csak sírtam-ríttam, könyörögtem az Istenhez, hogy küldjön már nekem végre ajándékba egy romantikus, kölcsönös típust, aki még a dögkútba is beugrana értem, vagy ha azt nem, átszökkenne simán a polgári kötelékeken, hogy velem legyen, mindegy, hogy meddig, ha egy percre, akkor is. Na, az utóbbi kívánságomból jókora baj is származott, mert az Isten nem válogat, szórul szóra megteszi, amit nagyon akarsz, hogy aztán hápoghat az ember, hogy jaj ez a nyelv de pontatlan. Mert lehet akkor már mondani, hogy nem is így gondoltam, csak hülyéskedtem, meg nem akartam követelőzni, megvan az én hites iskolám, tudom én, hogy nem szabad, de hiába csapkodtam: az egy perc az egy perc. (A teljes novella a Zetnán olvasható)
