Napikult - december, első hét

Csokonai Vitéz Mihály - 230.

Több évtizedes tapasztalat: Csokonai az egyetlen olyan költő, akit a korabeli magyartanárok valami érthetetlen okból képtelenek voltak megutáltatni a tanulókkal. Ami azonnal a legnagyobbak közé emelné őt akkor is, ha mára - hosszú pauza után - nem volna a helyén. Talán azért, mert a tanárok is felfogták, miről van szó. Talán azért, mert Csokonai maga a korabeli radikalitás, a lázadás, a szerelem. Talán azért, mert élete 31 éve alatt alig tett mást, mint szerencsétlenkedett, bizonyítani próbált, olvasott, tanult és írt. Az életművet az aczéli oktatáspolitika nem találta elég fontosnak, zászlóra tűzhetőnek, ennek köszönhetően nem telepedett rá irdatlan hátsófelével, szemben Petőfivel, Adyval, József Attilával, akikből mintaértékű szocialista költőt konvertáltak. Maradhatott tisztán költő, egy forradalmi-történelmi alak a felvilágosodás korából, akit alig érintettek meg a száz évvel később születő marxi eszmék. Szerencsére. Nem maradt elég ideje, hogy balos verseket alkosson. Hehe.
Egész életét és költészetét meghatározzák a Debreceni Református Kollégiumban töltött évek. Itt bontakozik ki kivételes költői tehetsége, itt gyűjti be korát meghaladó műveltségét; több nyelven beszél, ír, olvas.
1795-ben a halasi és kecskeméti adománygyűjtésről nem tér vissza, hanem fölutazik Martinovicsék kivégzésére. S ezt követően kizárják a kollégiumból. A hagyományos értelmezés szerint a konzervatív kollégium és a költő-tanár között szakításra került sor. Magyarán: kirúgják. Az újabb kutatások szerint Csokonai nem tudott elszámolni a legáción szerzett pénzzel (magyarán: bohém is a maga módján). Szabó Magda szerint az 1795 után szigorodó politikai légkör kényszeríti a kollégiumot, hogy megváljon rebellis tanárától. Nevezhetnénk csúsztatásnak, ahogyan ez megfogalmazódik, mert egy mai változat szerint eltapsolta (kurvázta-korcsmázta) az adományokat, de fogadjuk el, ahogyan a kortárs magyar irodalom Nagyasszonya fogalmaz. Egyik debreceni a másik debreceniről. Én sem állítanám Mikszáthról, hogy amíg tüzei valódi tűzként lobogtak a gatyában lelépett a gátlásos, ügyetlen Mauks Ilonáról, testükkel ügyesebben bánó nőket foglalkoztatott ezekkel az aktív részekkel, és amint csendesedett, halkult, visszakönyörögte magát, újra feleségül vette, mert Mauks Ilona pénzigénye és Mikszáth munkaszenvedélye ekkor már egybeestek. A folyamatot annak rendje és módja szerint megideologizálta. Nem mondanék ilyet csak erőszak hatása alatt. Végtére is egy igazi patrióta nem vágja a földit.
Az életmű nagy része már a kollégiumban elkészül, később ezeknek a finomítása, átdolgozása történik meg. Halálakor kevesen tudják - éppen Kölcsey és Kazinczy fanyalgása miatt -, hogy a legnagyobbak közül való. A kortársak Kisfaludy Sándor dalszerű lírájáért lelkesednek. Nagyságát Petőfiék kezdik felismerni. Halála után száz évet vár, az Ady körül fújó új irodalmi szelekig, hogy felismerjék benne a meghatározó elődöt, a verstechnikailag is kikerülhetetlen halhatatlant.

Miskolc - és az öregek zenéje

Légmentesen lezártak minden bejáratot. Nyomják a hajdani tingli-tanglit, húszéves, harmincéves évfordulókat, un. szuperkoncertet, emlékkoncertet szerveztetnek a haverokkal,
Ott trónolnak mindenütt. Zenei kiadókban, színházakban, televíziókban, rádiókban. Tanácsadók, szerkesztők, tulajdonosok.
Egy-egy kiaszott vén csatalónak minél kevésbé volt eredeti a zenéje anno, minél kevésbé volt eredeti fazon, minél inkább szolgálta ki az adott körülményeket, annál gyorsabban illeszkedett be az Erdős Péter (Hungaroton) teremtette konstrukcióba. És maradt. Aki beilleszkedik, megfelel az elvárásoknak. Mindez nem véletlenül történik így.
Most pedig az is kiderül, ők mondják, hajdani szövegeikben elrejtve az irgalmatlan ellenzékiség. Az életem és vérem árán is ellenállok! Ez éltette őket. Hogy odamondogassanak az agresszornak. Nocsak. Ráadásul az értő fül meghallotta is ezt, sőt, az értő fül gazdája is ellenállt azonnal. Meghökkentő, de ezt nyomják párás szemmel, a vallomásosság agyrezgető szintjén: a magyar rockzenének köszönhetően omlott be a nagy Szovjetunió. A magyar rockzene (Metró, Omega) szétbombázta a Varsói Szerződést. Titkos ellenállás és kommunistaellenesség, rejtett szövegáttételek (pl. Citromízű banán, Ülök egy rózsaszínű kádban.) Megáll az ész.

A következő hasonló koncerten végül kiderítik az érintettek, a 19 megyei pártitkáron kívül (+ az MSZMP KB) egy árva kollaboráns, egyetlen kóbor bolsi-csicska nem volt ebben az országban. Ellenállók. Zorán, Dusán, Fenyő Miki, Szikora Robi, Szörényi Szabolcs, a rockzene második nyilvánossága a hetvenes-nyolcvanas években. Miért állítanak ekkora baromságot? Kinek szól ez? Mi szükség erre? Nem tudni. Mit számít ma már? Zenészek voltak, ehhez értettek. Zenéltek. Többjük zenél ma is. Ha megvolt az engedély, igen. Ha nem, vártak, és megtettek mindent, hogy visszakerüljenek a színpadra. A zenész dolga a zeneszolgáltatás.
Az, hogy szereznek szép, élvezhető muzsikát, rendben. Ez a dolguk. De maga a látvány, a kitüntetések, az ünneplés felerősít olyan rejtett tényezőket, amelyet nem könnyű összekötni a szórakoztatóipar legmobilabb ágazatával, a rockzenével. A minisztérium - karöltve a kiválasztott zenészekkel - úgy vélekedik: "minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve". Minden maradjon így. Ne változzon semmi. Dúdoljuk a dalaitokat - így a miniszter. Dúdoljátok a dalainkat - így az öreg zenészek.
Történt, ami szokott: leültek minden székre, elfoglaltak minden ablaknyílást. Az öregek összezártak. Ez nem generációs ellentét, hanem generációs gátrendszer. Minden út rajtuk keresztül vezet a könnyűzenei bizniszbe. Az olyan kétségbeesett, dilettáns kísérletektől pedig, mint az önértékelési distanciáktól szinte lábon elolvadó Fásy-mulató - a Jóisten mentse meg az országot.

A szocializmus költői tehertétele: Pilinszky

Pilinszky

Nyolcvankét éve született. A ma negyvenes-ötvenes korosztály egyik legfontosabb költője. A lélek és a vallás, a bűntudat és a túlélés komponistája. Pilinszkyt tanulmányait, heti esszéit olvasva az Új Emberben, később kötetben, derült ki egy teljes irodalmi korosztály számára, hogy létezik más is, az élet nem pusztán a küzdelem ötvenhat zavaró emlékével, küzdelem az ötéves tervekkel, egyáltalán: küzdelem az imperialista ellenséggel. Pilinszky ideológiáktól mentesen az ember tekintette a világ középpontjának, aki sajátos egységbe (harmóniába) ötvözte a szubjektum hiteit és kétségeit. A költészet céljának a Szent Ágoston-i alaptételt tartotta, ember vagyok, költő és katolikus. Egy lélek. Ami történik, ami a versből idegen szem számára lefordítható, a magányos lélek diskurzusa Istennel.
Nehéz volt ezt elfogadnia az olvasónak. Nem volt könnyű, így pontosabb. Az ötvenes-hatvanas években születettek általános műveltségéhez előbb tartoztak Micsurin elvtárs világraszóló kukorica és töknemesítő sikerei (az eredmény közismert), mint akár az Új, akár az Ószövetség meghatározó fejezetei. Bizonyítottan. Amint az olvasó túllépett az első reakción, hogy szerelmes versekként olvassa-kezelje Pilinszky istenes verseit, kényszeresen fordult a Bibliához, hogy a rejtett rétegeket, a mélyebben meghúzódó Ó- és Újszövetségre vonatkozó utalásait is felfogja. Ez Pilinszky egyik nagy erénye.
Különös jelenség. Különös hang - kántálva olvasta verseit, mint Babits, és hasonló magas frekvenciatartományban, mint Weöres Sándor. Aki hozzájutott a kalózkazettán terjedő, a teljes magyar nyelvterületet bejáró Szálkák című kötetének (1972) hangváltozatához, az első héten a furcsa, patetikus emelkedettséget szokta, csak utána kapcsolhatott át a szövegértelmezésre. (Most elő a régi kazettával, hat-e még, elő a polcról, a porból a régi kazettás magnóval, de nem nyekken. Indulni indul, de hangot nem ad. Megbántódott a magányos évtizedek alatt.)
Különös fazon. Szerelmeiről, dohányzási szokásairól, az ivászatokról legendák szóltak. Idegen test a szocializmus építésének adott szakaszában. Érdekes módon Aczél György, a kulturális irányítás Machiavellije, kéziirányító kultpápája nem nyíratta ki, mint annyi más tehetséget (akikről nem is tudunk - ez a dolog trükkje, valódi értelme: úgy kivégeztetni valakit, hogy híre se menjen.). Helyette engedélyezte, sőt szorgalmazta a külföldi ösztöndíjakat. Talán annak reményében, hogy kint marad, nem zavarja itt a vizet. A korahatvanas évekre mindent lefedő, felvásárló, lehengerlő, megfélemlítő szockult megengedhette a luxust, hogy elnézze egy kívülálló költő másságát, függetlenségét. Ez is igazság.
Az is igazság, hogy manapság alig hallani Pilinszky Jánosról. A költő és katolikus elvégezte feladatát, most szunyókál. Annak eldöntése, hol az életmű helye, mi és mekkora a szerepe a magyar irodalom hosszú történetében, mekkora területet taposott ki magának - az idő és az utókor feladata. Mi, mai olvasók, nem vagyunk utókor. Kortársak vagyunk sok-sok személyes ízzel, élménnyel. A mű most klasszicizálódik. Majd jön.

Hivatalok, nők

A nő maga a napikult, ha kedve van. Jókedve.

Ma hivatal. Hivatalnap. Hivatali ügyekkel kihajtható vagyok a hófúvásba gatyában, mezítláb. Ki, ezt tudom. Van, amit négy, van, amit két hónapja halasztok, mert a nyári hivatal megrendítőbb a késő őszinél. De nem volt mit tenni, elszántam magam. Amint a férfiember elszánja magát, úgy határoz, őt keservek meg nem állítják, vissza nem fogják, nem rémüldöz, nem retten vissza akkor sem, ha negyven ember áll a sorban előtte.
A hivatalnapnak köszönhetően ma több nővel voltam nexben, mint máskor egy hét alatt. Ha jobban összeadom, kettő az.
Egy remek nap. Előbb a munkaügy. Reggel. Hogy beadjon az optimizmusnak, zuhog az eső. Hogy visszaszerezze az optimizmust, mire le a járatról, eláll. Munkaügy. Nyugtalanító. Ráadásul elmaradva egy teljes héttel. A hivatal félgőzzel üzemel, beköltöznek a központba.
*
De erről, hogy négy hivatal és négy kedves nő négy hivatalban egyetlen délelőttön, nincs már helyem. Holnap. Majd holnap. 24 órányi ráhagyással talán tisztábban is látszik, hogy a nő maga a napikult. Ha szerda van, ha jó a kedve, ha segítőkész, ha türelmes, és még szép is mindezekhez ráadásként. Bolond egy világ, ha mindent a nők határoznak meg. Még azt is, ázunk az esőben, vagy szárazon maradunk, mert fütyülünk az esőre.

Nők és a csira

Terry Black

Mégsem mondom el a tegnapi remek napot. Elmúlt, raktárra került. Vélhetőleg nem szeretek bele a hivataljárásba, de talán csökkennek az averziók. Sok hasonló nap legyen - másnak. Egy ideig megint nem indulok hivatalba. Ha lehet, amíg lehet.
*
Egy bulvármenyecske/férfiú ma reggel (csüt.) a Riporter kerestetik című M1-műsorban reggel kilenckor. Egy Terry Black nevű izé. Nemileg nem meghatározható. Friss hír, mostanában szerkeszteti vissza magát férfivé. (Hála a Jóistennek, eggyel több a férfi. Hehe.) A szerkesztők elkövették azt a merényt a fiatal riporterekkel szemben, hogy "meglepetésnek" őt hívták feladatul. A Terry Black nevű izé Danika nevű adoptált (vagy nem adoptált, nem tudom, mi van most, hol áll az ügy) gyerekével állított be. Ha valaki látott arrogáns, ellenséges, gyomorfordító riportalanyt, de ezt az adást nem látta, akkor nem látott semmit.
A fiatalok megsértették azzal, hogy nem naprakészek Terry Black életéből. Azután azzal, hogy nem ismerik a Terry Black életművet. Hehe. És nem húzta senki többnemű fejébe a kisasztalt.