Napikult - december, második hét

   Babits, az öreg esztergomi

Babits

   Jól lemaradtunk a loholásban, elügetve az öreg százhuszadik évfordulója mellett, pedig ha valakinek, egy esztergomi székhelyű lapnak kötelező Babitsra emlékeznie. A városban Babits-kultusz van, ha létezik még írókultusz. Ismerünk Babits Mihály Könyvtárat, Babits utcát és Emlékházat, általános iskolát is. Babits díj nincs (ha jól tudom), bár lehetne.
   Babits nincs ott a mindennapokban. Nem egyedüli Nyugatos, aki lassan kikopik. Megnevezhető néhány olyan múlt századi író, akik jobb helyzetben keveredtek elő a követhetetlen politikai viharokból, mégis úgy néz ki, mintha nem is éltek, nem is írtak volna egy életen át. Az idő fakítja, érvényteleníti az életműveket. A hajdani írófejedelmek éppen úgy áthullanak a rostán, mint a kismesterek.
   Sokat, a kelleténél többet foglalkoztam Babits-csal, elvitt vagy három évemet, amikor még hittem abban, ha az olvasó az író minden sorát ismeri, érthetővé válik maga az író. Az életben.Hogy miért úgy élte az életet, ahogyan. Pl. hogy miért leszbikus nővel húzta le utolsó húsz évet. Nem is biszex-szel, hanem valódi hús-vér leszbikussal. Nem derült ki. A művek nem magyarázzák az életet, nem értelmezik.
   A kép, ha lehet, a korábbinál is maszatosabb. A polgári világ polgári irodalma egy alig polgári, alig olvasó világban. Babits 120 évvel születése után elfelé tart. Be az irodalomtörténetbe.

   Vörösmarty - 1800.

Vörösmarty

   "Miért e lom?" - "De hát hol a könyv, mely célhoz vezet?" - "Ment-e a könyvek által a világ elébb?" A művelt deáklegény ezzel a Vörösmarty-idézettel válaszolt a tanári kérdésre, ugyan miért nem olvasta el ezt vagy azt a kötelező olvasmányt. Ami jó viccnek látszott akkoriban. Pedig nem volt az.
   Vörösmartynak nem volt szerencséje a szocialista szellemben nevelt tanulóifjúsággal. A magyartanár kíméletlenségtől függően bemagoltatott és felmondatott a Szózatból két, de akár négy strófát is. Ismert olyan irgalmatlan magyartanár, aki az egész verset feladta. A dolog persze nem ilyen egyfenekű és diákellenes, hiszen gyakran maguk a tanarak se voltak képesek a valóságnak megfelelően elővezetni ezt a veszélyes kort. Az 1848-as forradalom és az azt megelőző évek esetleg olyan kóbor és rosszindulatú kérdéseket is megfogalmaztat a diákokkal, amelyre a tanár nem, vagy nehezen válaszolhatott volna anélkül, hogy ne hazudjon, vagy ne hozza magát kínos helyzetbe. A túlhangsúlyozott negyvennyolc folyamatosan ötvenhat-analógiaként bukkant elő az iszapból. Egyszerűbbnek tűnt - mint ahogy egyszerűbb is volt - magolással, feleltetéssel, versfelmondatással áthidalni a Kisfaludy, Vörösmarty, Petőfi és Arany neveivel, életművével fémjelzett reformkort. Ettől aztán szegény Vörösmarty a maga nehéz, veretes, gyermeki logikával alig követhető modorával és stílusával kiesett a pikszisből. Arany és Petőfi a könnyebben megjegyezhető, dalszerűbb, erkölcsiség és morál dolgában kevésbé katartikus versei mégis kevesebb időráfordítást igényeltek.
   Akit a középiskola sikeresen elriasztott a költőtől, a romantika korától, de ugyanakkor a reformkortól is, nem lapozott vissza. Ebből következően azt se tudta meg, hogy Vörösmarty az egyik szerelemtől a másikig tántorgott, hogy a szív szüntelen lángolt. Pedig egy-egy korban maga a tény, hogy lángoló szív írását olvassa egy másik lángoló szív, felkelthette volna a az érdeklődést (bár Petőfi is, József Attila is megfogalmazta a maga lángjait, igaz).
   De például azt sem tudhatta meg, akit nem érdeklődött, hogy a beteljesült szerelem Csajághy Laurával - a Laura versek múzsája - lehalkította, lelassította Vörösmartyt. Mint a beteljesült szerelmek rendszerint. A nő rátelepszik az ihletre. Mint rendszerint. De azt sem tudhatta meg, hogy Petőfi üstökösszerű népszerűsége elhalványította sikereit, amit Vörösmarty igen nehezen viselt. Ami érthető. És hát azt sem tudhatta, aki nem lapozott vissza, hogy az elbukott szabadságharc után egy évig bujdosott, hogy testileg-lelkileg belebetegedett a világosi fegyverletételbe, hogy feljelentette és feladta magát Haynaunál, aki kegyelemben részesítette. Ebbe még inkább belebetegedett. Hát én egy senki vagyok? Aki meg se büntetnek?
   1800. december elsején született.

   József Attila - a halott

JA

   Megint egy halott, pedig az életet, az élőket kellene ünnepelnünk. JA halála napja volt tegnap. Ez is kimaradt, mint rendesen. József Attila aztán nem legenda. Élete, halála nyitott könyv. Ami az oktatásra vonatkozott Vörösmarty kapcsán, itt érvénytelen. József Attilát lehetett tanítani. Akár heteken át.
   Persze itt is a jóváhagyott, balos irodalomtörténészek által szépen felcsavart architektúra szerint. Proletárfiú. Árvagyerek. Mosónő mama. Horthy-nyomor. Fasizmus. Tagja a kommunista pártnak. De a frakciózó MKP kiveri őt a pártból. Az árulók elárulják az árvát.
   Kivágják az egyetemről - a szögedi egyetem fura ura, szegény nyelvész Horger Antal egymaga képviseli a gonosz tanárt -, mi ez, ha nem az agresszív hortysta oktatáspolitika, amely elnyomta a proletárifjút? Pedig egy zseni mellett sem oktatónak, sem élete társának lenni megrendítő lehet. A kis zseni kezelése is probléma, hát még az őszseni. Egyetlen pedagógiai módszer sem alkalmas rá, hogy jól kezelje.
   Olyan nyelvet használ, szövegkezelése annyira különleges, hogy azonnal felfigyelnek rá a nagyok. Juhász Gyula (aki nem tényező a maga korában), Kosztolányi (a nyelv császára), Babits (a depresszív és kisebbségi komplexusokkal vert másik császár). Ki-ki a maga stílusában közeledik. Juhász Gyula segítőkészen. Kosztolányi taktikusan, türelmesen, távolról. Babits büntetve, hisztérikusan, ahogyan mindenhez.
   De mindegy volt. Talán mindegy.
   József Attilának így volt megírva, iskolát teremtsen, képi világa epigonok ezreit szülje, de neki magának sok öröm ne jusson se az életből, se a nőkből, se a láblógató boldogságból. Így volt megírva, hogy halála helyszíne szimbolikus mészárszékké váljon, aki tiltakozni akart valami ellen, aki besokallt, aki valami okból közel érezte magát JA-hoz, de éppen elege volt az életből, levonatozott Balatonszárszóra, ott feküdt a sínekre. Latinovits, B. Nagy László, és ahogy mondani szokás: és sokan mások. Kicsik, nagyok - egyetemben. A vasutasok kimondottan utáltak ott szolgálni.
   Nem teszi fel senki a kérdést, hol ez az életmű. JA életműve - minthogy annyira közismert, agyonoktatott és agyonideologizált - hogy megvolt a veszélye, esetleg megelőzzük, elmarad a kommunizmussal. De nem. Itt van. Ledobta a ráerőszakolt világnézet valamennyi sallangját, dió a héját, menetel tovább. A zseni meglátásai, megfigyelései a világ minden változatára, minden időben érvényesek. Ez különbözteti meg a napi irodalmi pojácát, a kurzusvitézt a tehetségtől.

   Rakovszky Zsuzsa és A kígyó árnyéka

   2002-ben a legjobb regényt Rakovszky Zsuzsa írta. Ezt - egyebek, mások mellett - a Magyarország Európában Alapítvány kuratóriuma közli az olvasóval, nyomatékul a jeles grémium neki ítélte a Magyar Irodalmi Díjat. A regény címe: A kígyó árnyéka. Ennyit az objektivitásról, a makacs tényekről. Még hozzátenném, hogy Rakovszky az egyik legfontosabb élő, magyar költő és műfordító.
   25 évig regnált költőként. Dobogós költőként. Díjak, ösztöndíjak, minden, ami a szakma szerinti értékelést jelent. Szerepjátékok, bújócska, kilépés a szövegből, vissza belé. Ezeregy költői sík. És történt valami, ami a költőt a próza felé fordította. Még akkor is nehéz definiálni, miért és hogyan lépi át a műfaji határt egy-egy művész, ha költészetében kimutathatóan ott a prózaírás morzsája. Nem illő megfeledkezni arról sem, egy prózában is működő fordító könnyebben vált, hiszen belülről ismeri a regénystruktúrát, a fordításban a türelmei is edződik, számára nem kétséges, hogy a regény az türelem és tervezés. Nem lepődik mg, ha a második nap délelőttjére nem készül el vele.
   Vagy talán felnőtt a gyerek, vége szakadt a napi robotnak, reggeli és uzsonnakészítésnek, talán lelépett az ember, felszabadult napi négy-öt óra, talán jött némi fordítói üresjárat. És beült a regénybe.
   A kígyó árnyéka szép, szabályos nagyregény. Egy asszony pornográfiába hajló élettörténete a tizenhetedik századból. Lehmann Orsolya egyes szám első személyben idézi föl fiatalságát, családját, a többszörösen vérfertőző szerelmi történetet, a változó szenvedélyeket.
   Azt mondtam, erotikus. De nem pontosan az. Olyan, mint amikor alattunk a kulcsos ház emeletes ágyán dúl a szex. Nem nézünk le (mert fönt is dúl, amikor igen), mert nem illik, de a lefedett sötétben is jól terjedő, pillanatnyi állapotot pontosan regisztráló hangok képeket közvetítenek.
   Rakovszky Zsuzsa ma üli születésnapját.

   Írószövetség és írók szövetsége

   Stílszerűen október tizenharmadikán jelent meg a "legolvasottabb" napilapban a a Magyar nemzeti Örökség Minisztériumának megrendítő kiírása a tízmilliós novellapályázatról (1. díj 10 000 000 Ft, második 6, harmadik 4.) Hasonló paraméterek szerint az értelmezhetetlen "elsőkötetes költők számára" etc. nem derül ki, van már az első kötet, vagy pedig a pályázati anyag az első kötet. Az anyanyelvi pályázatnak nevezett kiírás díjai mindent összevetve 100 millió forintot tesznek ki. Ebben nem számolandó bele a zsűri finanszírozása, sem az, hogy mi történik később a pályaművekkel. Mindezt egyeztetés és előzetes tanácskozás nélkül. Az írószövetségek, írói társulások felszisszentek a hírre.
   A Magyar Írószövetség, a JAK és a Szépírók Társasága levélben kérte a NKÖM vezetőjét, hogy tárgyalás kezdődjék az írószervezetek és a tárcavezető között az irodalmi szféra átfogó szabályozása érdekében. Menyhért Anna, a JAK elnöke elmondta: eddig azt hitték, nincsenek jelentős források az irodalom számára, meglepte őket, amikor Hiller István miniszter meghirdette az Édes Anyanyelvünk pályázatot.

   Az írószervezetek több ponton kifogásolják és elhibázottnak tartják a pályázatot, szerintük a kiíró nem veszi figyelembe a magyar irodalmi életre jellemző körülményeket, azt például, hogy minimálisak az írói honoráriumok, megalázóan kis összegűek az irodalmi díjak és ösztöndíjak, az írószervezetek éves állami támogatása pedig nem teszi lehetővé a megfelelő szintű működést. Menyhért Anna szerint a filmtörvényhez hasonló szabályozásra volna szüksége az irodalomnak is.
   Nyilvánvaló, senki nem vonja kétségbe, hogy az Édes Anyanyelvünk a rendszerváltozás utáni legjelentősebb anyanyelvi pályázat. Azt sem, hogy a rendelkezésére álló miniszteri keretből fizetik, és az sem kérdés, hogy a magánkeret nem a magyar irodalmi élet elhibázott finanszírozási és működési rendszerét hivatott támogatni. A pályázat és az írószervezetek működése két különböző dolog. Hiller január első felében tárgyal az írószervezetekkel.

   - A program - mondta Hiller - összhangban van hazánk, Görögország, Olaszország és a visegrádi négyek tagországainak, valamint az Európai Unió azon elképzelésével, mely szerint az anyanyelv védelme legyen uniós cél.
   A válasz tetszetős. De aligha van remény, hogy az összes éhenkórász író, költő - legalábbis akik számolnak ezzel - a minisztérium menzáján ebédel majd ezt követően kedvezményes jeggyel. Minden marad, ahogy eddig. Az írók egy része keres, a másik része nézi, lesi, próbálja plagizálni a technikát, hogyan keres az írók egyik fele. Mit csinálnak másként. Mit - jobban.

   Kapcsolódó
   December - első hét