A terasz.hu Költészet Napja alkalmából fiatal költőket kért fel, hogy írjanak röviden kedvenc versükről ? négy költő (Acsai Roland, László Noémi, Tolvaj Zoltán és Vass Tibor) mini-esszéit közöljük, némileg lerövidítve, a teljes írások és a hozzájuk kapcsolódó versek a linkekről elérhetők.
?Egy vers tétje nem kevesebb, mint egzisztencia? ? Acsai Roland
A választás nem volt nehéz, szinte egyből beugrott a vers: Randall Jarrel ?Föld és vadon?-ja. Jarrelt az amerikai vallomásos költőkhöz szokás sorolni. Indulásomkor mindannyiszor meglepett, hogy az irodalmárok tájékozódási pontjai közül jóformán hiányzik az amerikai költészet. Ha külföldi irodalmat olvastak, akkor általában angolt, franciát vagy németet. Az én szívemhez mindig az amerikai költészet állt a legközelebb. Közvetlenségük, vallomásosságuk, természetközeliségük (itt jegyzem meg, hogy a magyar irodalomban a természetköltészet még most is csak nyomokban van meg), szabadságuk elemi erővel ragadott magával. Pionírokra leltem bennük, akik ismeretlen és szabad mezőkre vezetnek: a lélek és a világ meghódítatlan területeire.
Mivel a kilencvenes évek végének lírájában nem volt divat a vallomásosság, ami engem leginkább foglalkoztatott és foglalkoztat ma is, csak tőlük kaphattam útmutatást, bátorítást arra, hogy tükröt tartsak magam elé, és azt ábrázoljam, amit benne látok. Hogy egy vers tétje nem kevesebb, mint egzisztencia. A világban való létezés. Tandori Dezső, e vers kitűnő fordítója írja Jarrelről, hogy ?olyan Kosztolányi, aki mindjárt a Meztelenül-lel indul.? Telitalálat a jellemzés. Első kötetemben volt egy vers, ami Jarrel ?Föld és vadon?-jára utalt már a címében is: ?Föld és ember?.
Hogy miért volt annyira evidens számomra a ?Föld és vadon?? Az emlékek miatt, persze, ilyen egyszerű a válasz, az emlékek miatt, amelyekben saját gyerekkorom tájaira ismertem. A vadonra, ami egyből a kert végében kezdődött. Néhány lépés kellett csak hozzá, és és máris kívül kerültem a civilizáción: ?De a világos sávok közt vannak sötétebb / sávok. Egyik gazdát a másikától / elválasztja a közös: a vadon, / a sötétlő - minden föld kezdete.? (A teljes cikk és a vers ITT olvasható)
?Még el is bőgöm magam tőle? - László Noémi
Az az igazság: kicsit bajban voltam, milyen verset is válasszak. Merthogy igazán kedvenc versem nincs. Többen vannak, időnként felmelegítenek. Vagy lehűtenek. Megtartanak. Vagy ellazítanak. Felröpítenek, vagy földbe dorongolnak. Ahogy az alkalom kívánja. Hiszen ez a rendeltetésük. Nálam.
Felötlött először egy csomó Radnóti-vers. Utána rögtön Shelley, Keats, Kosztolányi, Rilke, Verlaine, Lorca. Azután szép csendesen eldöntöttem: kortárs magyar szerző verse kell ide. Egyszerre pimaszul könnyű dolgom lett. Nem azért, mert a legünnepeltebb, hanem egyszerűen csak azért, mert: Parti Nagy Lajos; és mondjuk a Rókatárgy alkonyatkor vagy az Egy hosszú kávé elég erőteljesen doboltak, hogy őket szúrjam ki, de nem őket szúrtam ki, hanem ezt.
Itt van a fejemben, állandóan. Leginkább utazás közben jön elő. Szégyen ide vagy oda, még el is bőgöm magam tőle. A zenéje miatt, az összefonódó képei miatt, a holdudvara miatt, a torokban keletkező gombóc miatt; meggörnyedve is feleselgető kötéltáncos-egyensúlya miatt. Mert megfogott a hangulata, bűvös kört rajzolt körém a benne keringő vattazápor, forog az egész szövegvilág, mintha elszabadult körhintán ülne az ember. És természetesen mert körülbelül ilyenszerű verset szeretnék írni, ha tudnék, de nem tudok, még jó, hogy létezik valaki, aki tud. Úgyhogy ajánlom ezt a pár filmkockát minden nyájas olvasó figyelmébe és jóindulatába. Szép, napsugaras, karcos torkú végállomás. Mint egy Fellini-filmben. (A teljes cikk és a vers ITT olvasható)
?Papagájosan felnyerít az idő? - Tolvaj Zoltán
Bárhonnan is lettem, földre-űzve? ? Túl a József Attila-i tartományokon. Már ha lehet ? és nem tűnik arcoskodásnak ? átlépni rajta egyáltalán. Bevallom, néhány obligát idollal nekem csak futólagosak voltak olvasati viszonyaim. Nem habzsoltam őket az arra alkalmas elsődleges közegben: a kamaszkor tágasságában is szűkös, torkos tranzakció-éhségeiben. Akár egy parallel univerzum, folytonos feltárásban a van-volt-lesz eszmélete. S talán az én generációm mások szócsövén át csócsálja már a készen-kapottat (értsd: megvannak a maguk dédelgette frázis-klasszikusaik). Az Ódát persze kívülről fújjuk az első szerelem roncshajó-fedélzetén. Örökös tavasz, tivornyák. Sunyi memoriterek. A Liget sarkánál hugyozni készülődve felbuzognak a vesék forró kútjai. Senki sem értékeli ezt a magaslabdát. Némán vizelsz. Megtanulsz csendben maradni. Istenhozott a talajfronton.
Ruhámból e lenti akol bűze / nem múlik soha. ? Úgy tizenhat évesen rádöbbentem, lakásunkban nem teremnek a könyvek. J.A.-összese is ajándék volt első Vénuszomtól, aki miatt a versek princípiuma akkortájt felértékelődött. Vagy csak én kezdtem más szemmel tágulni a világban? Benne magamra, magamba ?mindezt?? Egyetlen jó tulajdonságom akkor még gyötört. Hízásra hajlamos vagyok, testi-lelki értelemben.
Itt Istennek barma és virága / tolong egymás elevenét rágva? ? A Weöres kötetet, amiből a szakasznyitót másolom, már loptam. Tizenkét évvel ezelőtt. Barátom folyton kereste rajtam, s én következetesen tagadtam. Persze vásároltam azontúl. Tíz év alatt a Mária Siralomtól pl. KAF-ig (a poros-piros Kassák volt első pénzenvett példányom). Kis szobám végre csalóka élettel telített. Hallom szinte korai örömmámorom, amint papagájosan felnyerít az idő.
(A teljes cikk és a vers ITT olvasható)
?Nekem a költészetnap jutott? - Vass Tibor
A legkedvesebb versemről, költészetnap ürügyén. Mondjam el, miért fontos, mi közöm hozzá. Ó, bár egyszer érném meg, hogy ilyesmire kérnek az écc, a víz, vagy az állatok világnapján, beszélhetnék az éccről, a vízről vagy állatokról, de nem, nekem a költészetnap jutott, be kell érnem vele, be kell érniük velem. Be kell érnie egy versnek ahhoz, hogy legkedvesebb lehessen ? de van egy pár fontos miközömhozzá-beérésem, és mindahányuk megsértődne, ha egyiküket is kiválasztanám; s milyen szép most ezzel a közhellyel jönni. Ezért egy olyan friss beérést választok, amely nem látott még nap-, azaz monitorvilágot: a Spanyolnátha művészeti hálóterem nyári számában, június végén jelenik meg, így ízelítő járhat csak belőle.
A hét részből álló, Száműzdat című Tandori-vers hatodik darabja (a ?+? című) ízelítődik a nyájas olvasónak, mely a fontosságról is beszél, saját magunk fontosságtudatán túl a verséről is. Meg mindenéről. Az éccéről, a vízéről meg az állatokéról is. (A teljes cikk és a vers ITT olvasható)
