 |
Ezeregyszáz év óta van nemzetállamunk, némileg változó határok között, ennélfogva is változó népességi összetétellel. E hosszú idő sajnálatosan kis részében volt a magyar állam közjogilag önálló. A nemzetállam modern kulturális tartalmának kialakulása a legújabb kor fejleménye, a nyelvi-kulturális identitás mint politikai eszköz használata a reformációval, azután a XVIII.-XIX. század fordulóján, majd a XIX. század közepén kapott lendületet Európa-szerte. Amióta ezen a tájon a legharsányabb a nemzeti gondolat, már éppen átmenőben van a társadalom egy olyan nemzetközi együttműködési állapotba, amely azt eredeti formájában anakronisztikussá teszi. Ez napjaink történelme, alternatívája nincs; minden nép és állam azon erőlködik - sokszor egymással szemben -, hogy a számára lehető legelőnyösebben érkezzék meg. Ám ebbe az állapotba nem lehet fejlődési lépcsők kihagyásával eljutni. Előnyös és méltó módon az Európai Unióhoz csak megfelelő gazdasági-társadalmi-kulturális és tárgyalóképességi állapotban csatlakozhat egy ország, szuverenitása teljében. Igen: a nagy léptékű történelmi folyamatok minden része és vonatkozása összefügg, a nemzeti egység és keretek, a nemzet gazdasága, kulturális ereje és hagyományai, országkeretei, lakossága és belső viszonyai, nemzetközi kapcsolatrendszere stb. egyetlen történelmi rendszert alkot.
Látszólag a magyar történelem egy régmúlt, százötven éves hagyományára emlékezünk az Osztrák-Magyar Monarchiából való kiszakadási kísérlet legemelkedettebb pillanatát felidéző tavaszünnepen. Valójában kétféle, a mának szóló tartalom ébred föl március 15-én. Az egyik kérészéletű: sokan sokféle mögöttes célra használták föl az ünnepet, tartozékait és szimbólumait, mindmáig. Ezek ugyan komoly terhet jelentenek egy ünnep számára, de múlandó dolgok. A másik tartalom a lényeges és tartós. |
