A Szamos partján Kolozsvárnak vára,
Ringatóz a víz tükrében: árva!
Felhő hintáz, csillag fényképe száll a
fürge habokon s fölötte vigyázza
hírét Fellegvár kavicsteli szája,
kőverte tája...
Koszos a város... Elfolyt furcsa kincse,
felhalmozott sehonnai nincse
s hiányzik a szent, aki jobbra intse ? ?
hol a hős Sámson levágott hajtincse,
súlytalan szinte.
A kolozsi völgy óvó, lágy tenyere
Megdagadt, sűrű redőkbe tört bele,
kívül bárányok göndörhab tengere,
bent a gyapjas hó szálaival tele,
fönt az ég tere...
Legendák, mondák, magyarhű balladák
égő erdeje perzselt húsomba vág,
terhelten hajol földig a gazdag ág,
ősszel aranylik a szétszórt igazság
rozsdája: viszlát!
Talán csak a hűlt emlékek vára vár,
a múlt szépít: nem jő vissza sohamár,
megnémult utcám, a várfal óhatár,
a hívó kurvák rózsáló, csapodár
combja ? csoda nyár!
A Szamos, a Bükk, a Hója, az álom
az agyonismert, hazai jaj-tájon,
a suttogásra idomult határon,
a roncs esztendők réseiben áldjon,
rejtsen a várrom.
2003. április 14.
