Ha mindenáron vissza, akkor a hetvennégyes nyárba,
Amikor még minden szebbnek tűnt s minden megvolt.
A tengerre ugrottunk le és ott ragadtunk
tűre feltűzött bogarak, nászutasok a légypapíron.
Gyalogoltunk Olimpuszra, Neptunra, Vénuszra, Szaturnuszra.
Köveket gyűjtöttünk. Tyúkisteneket. Forgott a hőség
Eszelős körhintája. Nem volt megállás. Jupiteren
egy késő délutánon mélyen beúsztunk a tengerbe. Hullámra hullám.
Lehet, nem is kellett volna visszafordulni. Mi várt, úristen?!
Harminc év díszletei esnek szét. A felejtés huzatában
Arcok, nevetések, nevek, telefonszámok, címek, szavak pörögnek.
?Hát te mit kerestél itt ezen a földön? ? idézi T. Művész úr
Kosztolányit ?99-ben. ?Pénzt, de keveset!? ? így a cigány ?
kocsis a szomszéd asztaltól. ?És te?? ?Én, magamat, de én sem találtam?
2003. június 2.
