(MTI) - Az eredetileg 2005-ben napvilágot látott magyar regény, amely már több mint húsz nyelven olvasható, a közelmúltban jelent meg franciául a legrangosabb párizsi szépirodalmi kiadó, a Gallimard gondozásában Joelle Dufeuilly fordításában.
A Libération azt javasolja olvasóinak, hogy A fehér király világának megértéséhez képzeljék el a világhíres kis Nicolas rajzfiguráját és annak történeteit Ceausescu Romániájában vagy legalábbis egy ahhoz hasonló diktatúrában.
A Télérama kritikusa szerint ennek a "nagyszerű regénynek" a szerzőjéről csak annyit lehet tudni Franciaországban, amennyi a könyv borítóján olvasható. Az alapján pedig feltételezhető, hogy részben az önéletrajzi dimenzióval magyarázható ennek a társadalmilag különleges valóságot, mégpedig egy diktatórikus ország mindennapjait bemutató fejlődésregénynek a végtelenül pontos és erős jellege.
A pontosság másik oka: a narráció, mégpedig az, hogy Dragomán György egy gyermeknek adja át a szót, és minden figyelmét arra koncentrálja, hogy egy gyermek szemszögéből mutassa be az adott világot. Azt, amit abból a gyerek érzékel, megért, kitalál, és azt, ami gondtalanság, félelem, lázadás vagy szomorúság benne - írja Nathalie Crom.
A kritikus szerint az első szám első személyben elmesélt történetek mögött egy brutális és igazságtalan társadalom képe bontakozik ki, amelyben a totalitárius ideológia a terrort és a kényszert olyan működési elvekké tette, amelyek a gyermekek világát sem kímélik. Ők pedig elvakult módon utánozzák a felnőttek világában látott erőszakot. A narrátor mindezt látja, gyakran elszenvedi és néha el is utasítja. Naivitás és mesterkéltség nélkül. Nem válik áldozattá és A fehér király sem melodrámává. Nagyszerű fejlődésregény, sötét, de tele van könnyed iróniával és frissességgel - hangsúlyozza a Télérama.
A La Croix című katolikus napilap kritikusa szerint is A fehér király egyszerre sötét és fénnyel teli, sűrű és könnyed, tragédia és gyengédség között mozog. Dragomán György lenyűgöző tehetséggel teremti meg ezt a különös hangulatot, amely hol nevetésre késztetéssel, hol érzelmességével lep meg, de soha nem érzelgőséggel kelt empátiát a szereplők iránt. A hangulatteremtésben Dragomán a legtehetségesebb elődjeihez, Márai Sándorhoz és a román Norman Maneához mérhető - írta Sabine Audrerie.
