Éjjel az álmatlan tovarugtat a légben, az éter
bugyrain át, vizeken s hegyeken tovaszökken ? előtte
messzi korok, tájak meg népek titka kitárul,
összemosódik a perc meg a tér ? az idő s az időtlen: ?
égi lovas, internetezik. Tovavágtat a bolygó
messzi ködökbe ? hová lett földön az árnya? ?, meredten
hussan odább ? idenéz, odatérül ?, akárha tükörben
ódon könyvtárak nyitják kapujuk: tovarugtat
s máris a pergamenek jeleit bogarássza. Lapozgat
sárgult könyveket és magyaráz neki hajdani mágus,
vén sámán, vándor dervis, tán tűznevü perzsa,
hindu vagy inka, ki sejti az égi sziporka-jelekből,
mit hoz a holnap. Hellaszi bölcs meg arab szufi ? titkuk
sárgult fólia őrzi, sor ábra az ódon időkből:
Kettősbalta, Spirál, Ikrek, Csillag s a Kereszt. Tán
vén liliomtipró s pedofil üzen ott ? nagy az Isten
állatkertje! ? , vagy álomlátó, sanda tenyérjós?
Láthat a kandi a kép-, üzenet- s betütengeren árgus
szemmel nyálzó lyánykát és buzi kölyköt, idétlen
versezetet, ha a klikk-jelet ismeri és muzsikát is
hallhat, ahogy druidák püfölik dobukat s fuvolázva
hajnali dallal az égre-kelő Napot újra köszöntik...
Rugtat az álmatlan tova, várja ezernyi bolondság,
fantaszták lesik űri planéták bip-hiradóját.
Mennyi halál-átok meg mennyei üdvös igéret,
fordított ima, szörny-üzenet, nagykép badarság,
tudni-minek tudomány, üzlet meg atomkori jósjel.
Vaksi magánpróféták báva habókja ? az egyik
kristálygömböt faggat, a másik tornyokat épít
tízmillió gyufaszálból, asztalt táncoltat vagy
mint ama hajdani oszlopszent, gubbaszt napokig. Majd
banki lemezlovasok, zsebmetszők hírei jönnek,
színház és mozi torló örvény-űzte világa.
Rákbetegek, csodavárók tétova fény-jelei:
testükben gyökeret vert és burjánzik a kórság...
Rugtat az álmatlan tova, vágtat a messzi magasban,
mint kik ufóra figyelnek s hisznek az űrbeli vendég
égi hajójában, mely fényt sugarazva pörög le,
pókszerü és denevérfülü lényt hoz a messzi világból,
lófejü csillagi ködből, melyben a perc sose múlik
és eme űri melák lesz majd a hites jegyesük.
Rugtat az álmatlan tova, erre meg arra csalinkáz,
téved az ujja a sanda jelekre, előtte az írás:
új hitek elszánt papjai hirdetik ordas igéjük,
szekták művi ködében akik makacsul hadonásznak,
mind elmondja, hogy őneki, csak neki küldi jelét az
Úr, mig a többi halandó lélek aléltan aláhull:
elnyeli roppan bűzben a kénköves éjszaka pokla.
Sátánista suhancok, ködhabarók se nyugosznak:
köpnek a krisztusi hitre, hiszik, hogy a Bárány
áldozatától nem lesz jobb e világ, csak a rontó
kecskepatájú s ágbog-agancsu, malac-böfögésű
Belzebub átkai segíti a célba a nyegle bolondot.
Sanda halottlátók víziói odább: hogyan éled
sírjából a lidérc ? ágál s heherészve viháncol
táncát ropva az alvó mellén, míg fuldoklik s
ágyán hánykódik rémálmot látva a jámbor...
Rugtat odébb meg odébb a kiváncsi az égi mezőkön:
tánczene hallik innen is, onnan is: szerte-rikácsol
Új-Zélandtól Tűzföldig meg Alaszka haváig ?
trombita harsan, dob pereg és suhog éteri zsongás,
majd sikítás-dübögés, ahogyan nekilódul a ritmus...
Klikkel az álmatlan, klikkel csak, klikkel az éjben,
rugtat az űri magasban s míg a csodák sora várja,
szöktet odább és újra tovább ?, nekivág a vak égnek,
hír, csoda, ámulat és tudomány meg blődli fogadja,
boldogságra-recept, susogó örökélet-igéret,
sor sor után ezeregy sunyi és csalafinta ajánlat...
Nincs nyugovása, tart örökétig a mennyei farsang,
űrbeli bál ? viszi éteri ritmus odébb, tova folyton,
zúgó fejjel hörböli mind az időtlen igéket,
álomfejtést ? ő, aki álmatlan tovarugtat a felhőn,
míg én kurta irónnal körmölöm ezt a bolondos
verset, kerge poéta, ki ámul az égi lovasra:
nem tudom én, hogyan is kell fönn szökdelni az éter
bugyrai közt millió titkon tova és tova százszor,
föl-le a szem-sose-látta mezőn oda-vissza, előre,
hullámok hegy-völgyein újra le-föl, le-föl ismét,
felhők közt bucskázva keresni igét, figurázva
száz akadály közt mint denevér elszállni suhogva...
Nézem, ahogy tovasiklasz hajnali fénysugarak közt
és nem sejtem, balga igém odaér-e tehozzád.
