Onagy Zoltán: A bicskás békegalamb (ÉS-szemle)

   1. Magyar érdek, magyar galamb
   
   A vezércik az vezércikk. Egy ÉS vezércikk soha nem téveszthető össze semmi mással. A lappal, a demokráciával együtt vénülő trió (Kovács, Megyesi, Váncsa) soron következő tagja odamordul a heti abszurdra, leszálazza őt. A írásban rendszerint találunk egy olyan megfigyelést, amire az olvasó azt hümmögi: na ja, ühm!
   A heti vezért Kovács Zoltán jegyzi.
   A heti esemény: OV lengeti a békegalambot.
   A heti megfigyelés: ami a nézőt is elképesztette anno, a Vígadó meghívott vendégei, legyenek akár a szónoki díszlet részei, akár a néptömegeket jelképezni hivatott sűrű széksorokban (az OV-beszédekről még mindig hiányzik a bajuszos-csizmás békési paraszt kucsmában, az aranygombokkal parádézó díszöltönyös bányász, a kalocsai fejkendős mamuska, amelyeken az Ezüsthajó álomgyártó kameramanjai szeretettel elidőzhetnének, miért, miért?) oly sugárzó orcával, révült áhítattal meredtek az emelvényre, mint akik éppen most érkeztek a csernobili május elsejei felvonulkásról.
   A vonatkozó mondat: "... egészen elképesztő, ahogy a politika befolyásolja a humorérzéket. Hogy fejleszti, vagy éppen ellenkezőleg: lerontja, nem tudom,, de ha nagyon kell, a szimpatizáns bármin képes felhőtlenül nevetni."
   
   2. Lehull a lepel
   
   Böszörményi Gyula lerántja a leplet a "farvíz"-ről (Petőcz András: Farvíz-vers Darvasi Lászlónak etc.), közben lehull Tarján Tamásról is, aki pedig mindösszesen annyit mondott - alig érthető a felháborodás mértéke -, hogy a magyar író nyomul a trendi után, úszik a farvíz segedelmével, ha vaginamonológ, ha röfögő fallosz, ha harrypotter vagy terézanyuci, mert mást nem is tehet, amikor tervei szerint kicselezné a pénzt és ismertséget lefojtó magyar nyelvi korlátokat. Az, hogy Böszörményi Gyulát legézázták, hiba, de talán nem végzetes. Végzetes az volna, ha Böszörményi Gyulát, mint Gézát letartóztatják a hírhedett francia-olasz határon.
   

   
   3. El a kezekkel Vietnámtól!
   
   Csapody Tamás - korunk legismertebb magyar békeaktivistája - időrendbe szedi, hogyan került árokba, a politika hathatós segedelmével egy civil kezdeményezés, nevezetesen az iraki háború elleni tüntetés, az eredetileg egyszerűnek látszó, és a jogszabályoknak mindenben megfelelő útról. Mindenki felbukkant, aki felbukkanhatott a sűrű bozótosból. Békelánc, béketánc, Vér és Igazság, Munkáspárt, "csak Béke legyen!" - OV. Úgy legyen.
   A recenzens még menetelt, hogy el kezekkel Koreától, szabadságot Vietnamnak, hogy úgy mondjam, a recenzens együtt menetelt a korábbi békeharcosokkal. Süvöltöttük, hogy békét a világnak.
   A recenzens víziója szerint Budapest utcáin kart karba öltve végigmasíroz Csurka, Grespik, Kovács László, aki szintén jelentősen békepárti, és vélhetőleg a vietnami háború elleni tüntetéseket sem hagyta ki, de az élen nyomul Kövér és Orbán a kokárdával, Torgyán és a kizárt/bezárt kisgazdák a békét szimbolizáló búzakévével, Döbrentei Kornél a Balassi-karddal, Giczhy György a kereszttel, néha felsikkant Király B. Izabella pruszlikot lengetve hívja magára a fotósokat. A balszélt a rendezvényszervező páros: id. Thürmer Gyula és ifj. Thürmer Gyula biztosítja.
   Távolról nézve, hallgatva, az ember azt hihetné, megállt az idő. A sok magyar újra egy lett, egybe' van. A magyar újra szép.
   

   
   4. Daróczi Ági nem alkuszik
   
   Bari Károly költőről, néprajzkutatóról ritkán hallani mostanában. Aki dolgozik, nem szerepel, nincs ideje elárasztani magával a médiákat. Daróczi Ágnes híradása arról beszél, hogy amíg Bari dolgozik, puszta jóindulatból és segítőszándékból, szegregációellenes felbuzdulásból általános iskolások számára a minisztérium - válogatott cigány lektorokkal - Bari gyűjteményéből, engedély és pontosítás nélkül - összegányolt egy kötetet.
   Megértem Bari Károly haragját. Darócziét is.
   De a kiadót is, a szerkesztőket is megértem. A szerzővel, akinek az élete értelme, amiből válogat, csipeget, felez, harmadol a kiadó, nehéz tárgyalni. A szerzőnek/gyűjtőnek/fordítónak semmi nem elég. Ezzel szemben a megbízott lektor felnyalja a lektori pénzt, kalap, kabát. Várja a következő gondmentes lektorálandó anyagot.
   
   5. Poós, Szív Ernő
   
   Velem lehet a baj, ha soknak találom a betűt, amikor soknak találom a betűt, kevésnek a mögöttes tartalmakat. Vagy ha nem is tartalmakat, legalább történést, trükköt, jó- vagy rosszkedvet, valami szart, ami még azelőtt, hogy soknak érzem a betűt, lelassulok, és megkérdezem, akarom-e olvasni a további rengeteg betűket, továbblódít, mert kíváncsivá vagyok téve valamilyen szinten. A figura. A kor. A cselekmény. De Poósnál már az első bekezdést is kétszer voltam kénytelen megmászni, mert olyan rafinált vagyok, hogy az írót duplafenekűnek képzelem, hogy keze közül átgondolt szituációs szerep jut az egyszer is ritkán használatos "pillantott" igét egy mondaton belül kétszer (körbepillantott; megpillantott) működtetni. De a mögöttes értelem nem bukott elő.
   Ha valamit elszánok, az el van szánva, ha egyszer vállaltam, hogy recenzálok, akkor kénytelen vagyok elolvasni.

   Mégis hiába minden. Erő, kávé, friss levegő az erkélyről. Két új nekifutással a következő mondatig érve (második hasáb, második bekezdés): "Gábor azokról az érzésekről, amelyek nem álltak össze kötegekké, és oly vékonyak, hogy szálazni sem lehet azokat, nem akart hosszasan beszélni." - a küzdelem feladva. Az csak továbblapozva derült ki, hogy egy irdatlan méretű regényrészlet akadt meg a torkon. Még jó, hogy nem jutottam tovább. Kész életveszély.
   De Szív Ernő megnyugtatott: születik olvasható próza is. Azirányban is megnyugtatott: más is kutyául érzi magát, amikor a kiadója felolvasókörútra küldi. Lehetséges, nem is volna szabad a tárcaméretet - max. 1 kolumna - jelentősen meghaladó méretű prózát ilyen formátumú lapban közölni.
   
   6. Jász Attila, Bálint István
   
   A napokban olvastam - itt a Teraszon - Bálint István költő és színházi ember nevét, azután rákerestem, kicsoda és micsoda. Szerencse, mert most nem tenném meg. Létezik egyféle költői modor, amitől elzsibbadok. Bálint költői modora ilyen. Versrészlet: Kikötői beszélgetések 19.
   "Helló Pisti!"
   Jó, hogy jössz, Bambi,"
   "beszélgessünk."
   "Na mennyi az annyi?"
   Jász Attila két utazóversét közli az ÉS. A másodikkal Kaposi Tamásra emlékezik, aki a szakemberek szerint picassoi tehetség fölött gazdálkodott, és aki nagyon fiatalon (25) halt meg autóbalesetben. Azt gondolom, jó vers, ha olvastán felmegyek a keresőre, és nézegetem keveset néhai Kaposi Tamás fekete-barna-vörös festményeit. És eszembe jut, mennyire beilleszthetetlen volt a kisvárosba, a nagyvárosba, a szakmába. Amíg élt.