De már csak így él a köztudatban, sőt még ígyebbül József Attilának köszönhetően, aki ismert versében egyenesen kitántorgásról beszél, ami még kevésbé helytálló, hiszen az aztán végképp nem volt, nem lehetett, mert túl sokba, kisebbfajta vagyonba került a hajójegy, az amerikai bevándorlási hatóságok pedig könyörtelenül visszafordítottak mindenféle imbolygót. Úgy éreztem, hivatott volnék egy ilyen mű létrehozására. Kivándorlócsaládból származom, nagyszüleim végül Kanadában kötöttek ki, és apám is ott nőtt fel. Jól ismerem az országot, amely néhai, azóta elporladt honfitársaimnak második hazájává lett. És más korban és más körülmények között, de jómagam is belekóstoltam az emigránslétbe. De csak húztam-halogattam a dolgot, végül már feladtam, lemondtam róla, mígnem két éve - meglepetésemre és váratlanul - nekifogtam. Először egy rövidke nyitóbekezdés erejéig és csak merő kíváncsiságból, hogy ugyan hogyan is kezdődne, ha valóban elkezdeném, aztán pedig rendesen, úgy, ahogy illik, ahogy kell, elszántan, kitartóan körmölve - ceruzával írok -, napról napra, penzumszerűen dolgozva, dokumentumokat bújva, kutatgatva, birkózva az anyaggal, a mondatokkal, magammal, próbára téve a teherbíró képességemet. És megírtam - a regény első kötetét, az óhazai részt. Ez pedig nem más, mint egy tehetős szajlai parasztcsalád története, amelynek egyik férfi tagját arra kényszeríti az elkerülhetetlen szétöröklés és a térnyerő kapitalizmus, hogy családjával együtt felkerekedjen, remélve, hogy kint megkeresi majd azt a pénzt, amelyből itthon földet vehet, ám a földvételre nem kerül sor, mert számára nem létezik többé visszatérés. A szabadságharc bukásától mesélem el a XIX. század végéig, egészen pontosan addig a napig, amikor az útrakelők a szomszédos Recsken vonatra szállnak, és Hamburgba utaznak, ahonnan a hajójuk indul. Ez tehát még csak a regény innenső, hazai fele. A másik, a túlnani, az újhazai, amelyben hősöm először az Ohio-beli Toledóban, egy vasgyárban dolgozik, de végül a kaliforniai Santa Paulában köt ki olajbányászként, még megírásra vár. De azzal már koromnál fogva sem várhatok ilyen sokáig.
Ondrok gödre a Pulzuson
Irodalom
A József Attila Kör kritikai beszélgetéssorozatának aktuális estje a Petőfi Irodalmi Múzeumban december 10-én, hétfőn lesz, kezdés 19.00-kor. A megvitatott mű: Oravecz Imre: Ondrok gödre (Jelenkor, 2007). Résztvevők: Bán Zoltán András, Bedecs László, Károlyi Csaba, Keresztesi József, Teslár Ákos. Moderátor: Bárány Tibor.
A szerző a mű keletkezéséről:
Több mint harminc esztendeje, első egyesült államokbeli tartózkodásom, de még inkább disszidálásom után merült fel bennem először - mondja Oravecz Imre -, hogy emléket kellene állítani egy nagy emberi drámának, regényt kellene írni a régi, a XIX. század végi, XX. század eleji magyar kivándorlásról, amely voltaképpen nem is kivándorlás volt, hanem tömeges vendégmunkáskodás, csak később, a kinti évek múltával vált az esetek többségében azzá.
Szextett, PÍ és Pulzus
A JAK 2001-2004 között Szextett címmel rendezett kritikai beszélgetés-sorozatot a Műcsarnokban. Ennek folytatásaként a 2004 őszétől induló új szériában, a Pofonok és ízlésekben (PÍ) öt kritikus vitázott kortárs irodalmi művekről, öt ülésben, havonta egyszer. Minden alkalommal más-más résztvevő választotta ki a vitára bocsátott művet a közelmúlt szépirodalmi palettájáról. A választás kritériuma az volt, hogy a könyv a kritikus ízlését tükrözze, de alkalmas legyen a gondolatok és értékítéletek ütközőpontjává válni.
A 2007/2008-as évadban, amely 2007 augusztusától 2008 májusáig tart, újra öt neves kritikust kértek fel, hogy a legújabb kortárs irodalmi termésről beszélgessenek havonta egyszer, összesen tíz alkalommal.