A sci-fi irodalom egyik elsőszámú kritikusának számító John CluteThe Encyclopedia of Science Fiction című munkájában így fogalmaz a július 4-én öngyilkosságot elkövetett Thomas Dischről: intellektuális vakmerősége, elbeszélői stílusának jó értelemben vett kiszámíthatósága, cinikus, rendkívül dühös írásai az egyik legtekintélyesebb, legkiszámíthatatlanabb, legirigyeltebb, de a modern kori sci-fi szerzők közül a legkevésbé olvasott szerzők közé "szorítják" Discht.
Thomas Disch
Azt a Discht, aki saját elmondása szerint a hazugok nemzetének tartotta az amerikait, éppen ezért úgy gondolta, hogy a sci-fi-nek kellene reprezentálni az Egyesült Államok irodalmát. Életének 68 éve alatt magát az egy soros írásoktól kezdve, a burjánzó horrorregényeken és rendkívül szellemes verseken keresztül az librettókig kipróbáló szerzőt sokáig az új hullámos brit sci-fi szerzők közé sorolták és ahelyett, hogy neve hallatán olyan írókat emlegettek volna, mint Philip K Dick vagy Ursula Le Guin, gyakrabban előkerült Michael Moorcock és Michael John Harrison neve. (Persze rögtön hozzá kell tenni, hogy Disch a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején Nagy-Britanniában is megfordult és publikált Moorcock New Words magazinjában.)
Egy utazó ügynök fiaként 1940-ben született Disch könnyen memorizálta a verseket és gyorsan felfedezte magának a tudományos-fantasztikus irodalmat, habár "csak" 22 évesen nyúlt először papír és toll után. A számláit különböző munkákból (egyebek mellett bankpénztáros, színházi ruhatáros, szövegíró, halottasházban dolgozó) kifizető Disch első komolyabb írása 1965-ben jelent meg The Genocides címmel, melyben a gonosz idegenek arra használják a Földet, hogy élelmet termesszenek maguknak. A probléma csak az, hogy az óriási méretű, igen gyorsan növő zöld növény elszívja a tápanyagot a többitől, ráadásul még az állatoknak sem lehet adni belőle (kivéve persze a nyulakat, akiket gyakran szerepeltet könyveiben a szerző).
Az emberiség szenvedését és rossz esetben pusztulását témaként gyakran elővevő író három évvel később jelentette meg talán leghíresebb regényét, a Camp Concentrationt, melyben katonai foglyokkal kísérleteznek. Kreativitásuk, intelligenciájuk ugyan növekszik a beadott szertől, de ezzel egyenes arányban életük is megrövidül, a drog beadásától számított kilenc hónapon belül jön a kaszás.
1972-ben jelent meg a 2025 New Yorkjában játszódó 334, címében utalva a Római Birodalom utolsó éveire (és természetesen arra az épületre, melyben a történet játszódik), ezzel pedig előrevetítve az USA jövőjét. A hetvenes évek Egyesült Államokbeli politikai életének és társadalmának maró szatírájaként is olvasható (sőt, szinte csak úgy), öt különálló novellát tartalmazó kötetet többen a II. világháború után született sci-fi irodalom egyik csúcspontjának tartják, nem véletlen, hogy 1974-ben nevezték az amerikai SF és Fantasy Írók Szövetségének elismerésére, a Nebula-díjra.
A lírában is kiemelkedőt alkotott Disch számtalan magazinban (The Nation, The Weekly Standard, Harper's, The Washington Post, The Los Angeles Times, Entertainment Weekly) publikált színházi és könyvkritikákat és még egy Commodore 64-re megjelent számítógépes játék, az Amnesia is az ő nevéhez fűződik. Sőt, A bátor kis kenyérpirító című mesekönyvéből még rajzfilm is készült '87-ben.
A The Cardinal Detoxes című színműve kiváltotta a katolikus egyház nemtetszését, amire a maga sajátos módján válaszolt július 2-án még aktív blogjában, a LiveJournal-ben. A folyamatosan anyagi problémákkal küszködő és ismeretlenségét feldolgozni képtelen Discht rendkívül megviselte Charles Naylor költő (hosszú ideje vele élt együtt) 2005-ben bekövetkezett halála. Az elhatalmasodó depresszió végül július 4-én legyűrte a mackós termetű, agyontetovált férfit.
