Még alig hajnalodott, mikor egy tanyára ért. A gazda éppen az udvaron mérgelődött. Meglátta a fütyörésző legényt, s utánakiáltott: - Hová mész, te legény? - Szolgálni - rikkantott Orbán. - Nem állnál be hozzám kanásznak? - Mit fizet? - Egy hétre hat napot, a hetedik ráadás. - Az bizony jó bér, beállok én! - Hát akkor már kezdheted is a munkát. Már visítanak a süldők, azokat kell kihajtani. - Aztán hová? - A macskásszegbe. - Hát az merre van? - Arra - kanyarított kezével egyet a gazda. - Na látja, ha megmutatja, tudom. - Csak hogy megértette. Hát akkor dologra. De bizony Orbán elébb letelepedett a szederfa alá, s falni kezdte a kiflit. Még akkor is evett, mikor egy óra múlva kijött a gazda. - Hogy az a tüzes ménkű... - támadt az új kondásra. - Hát még mindig itt vagy? Mire egyet fordulok, kint legyenek a malacok! ,,Ennek már fele se tréfa!" - gondolta az ostoba. Ki is nyitotta az ólajtókat. Kitárta a kaput, felkapott egy dorongot, s zavarta kifelé a visító malacokat. Menekültek azok, amerre láttak, nehogy elhányja a hátuk a bőrt. A gazdának tetszett az igyekezet, még biztatta is a legényt: - Gyorsan csak, fiam, ez derék dolog! Mikor aztán egy süldő sem volt az udvaron, Orbán visszafeküdt a szederfa alá, hogy a nagy munkát kipihenje. Csak dél felé talált rá a gazda. - Hát te itt lopod a napot? - kiabált. - Miért ordít? Hiszen kihajtottam. - Hát a malacokra ki vigyáz? - Ki vigyázna? A nagyúristen! Nekem azt nem mondta. Nosza, több se kellett a gazdának. Ha el nem ugrik a legény, megismerkedik az ostornyéllel. De hát elugrott, és meg sem állt, míg a mezőre nem ért. Akkor aztán legényesre fogta a lépést. Amint így ballagdált nagy peckesen, látott ám egy leányt az útszéli kő mellett feküdni. De a lány is megnézte őt. Nem állhatta, hogy meg nem szólítsa: - Hová mész, te legény? - Csak az orrom után. Nem látod? - Milyen uras a járásod! - Ugye? - húzta ki magát Orbán. - Aztán hogy csinálod? - Csak úgy, hogy egyik lábamat mindig a másik elé rakom. - Hát az igazán nagyszerű! Nem is hittem volna. Te nagyon okos lehetsz - mondta a lány. - Meghiszem azt! Hát te mit keresel itt? - Ezt a kilométerkövet őrzöm. - Igazán? Aztán mióta őrzöd? - Hét éve. - Nagyszerű! - lelkendezett a legény. - Aztán azóta nem veszett el? - Nem bizony! - dicsekedett a lány. - Igazán nagyon ügyes vagy. Ha nincs ellenedre, elvennélek feleségül. - Az bizony jó lesz. Éppen egymáshoz illünk. A te okosságoddal meg az én ügyességemmel még sokra vihetjük. Úgy is tettek. Megtartották a lakodalmat. Azután boldogan heverésztek még sok-sok évig. Itt a vége, fuss el véle!
